2018. február 13., kedd

Gyükésben újra

Pár napja, egyik délutáni sétám során, egy rég járt út előtt mentem el – s valami arra késztetett, hogy mégse a százszor-unt sétaúton, hanem ezen a régin menjek végig. Tudtam, hogy egy része az erdő szélén, lakatlan présházak, elhanyagolt gyümölcsöskertek mellett vezet – de törtem egy jó nagy botot és elindultam.
Aztán este  elgondolkodtam azon is, hogy mégis, az a bot mi/ki ellen lett volna jó ?  Délután fél4 felé járt az idő, a nap az erdő fái mögött eltűnt már – de világos volt – gondoltam csak nem jönnek még elő a vaddisznók… Embernek csak a „nyoma” látszott, értsd ez alatt: csak a mocsok hevert szerteszét, amit valójában embernek nem nevezhető lények, akik erre jártak, szétdobáltak, itt hagytak.  Újra, mint hajdanán, emelkedni kezdett a vérnyomásom – de aztán megpróbáltam lecsendesíteni magam – hát most kinek jó, ha ezt a rövid kis időt, amit itt eltöltök, én magam teszem tönkre ?

Megálltam kicsit „geologizálni” mert a régi kőbánya szélén érdekes palás, laposan hasadó köveket találtam, próbáltam keresni olyant, amiben van valami „nyomat” – hát találtam is valamit, de nem teszem le rá a nagyesküt, hogy az tényleg valami fűfélének a nyoma. De azért lehet…ha hinni akarom, akkor meg biztos.

Meglepetésemre most be lehetett menni a régi kertemhez, tavaly amikor erre ártunk egy barátnőmmel, igencsak meg kellett küzdenünk a szeder, akác és nemtudommilyen ágak dzsungelével – most valaki kitakarította. Egész a kertem hajdani kapujáig be tudtam menni, még az öreg, halódó tölgyről is tudtam fényképet csinálni. A szél letört egy nagyobb, sárga fagyöngyös ágat, felszedtem ezt is, szedtem hozzá még mogyoróbarkát, meg különböző kis rügyező ágakat – hazahoztam.

Aztán úgy határoztam, hogy nem az kavicsos úton megyek le a főútra, hanem átvágok a réten…. Hát nem kellett volna. A rét fele rettenetesen össze van túrva, nagyot kellett kerülnöm, hogy a vaddisznótúrások sarába bele ne süllyedjek. Igencsak kereshettek itt valamit ezek az állatok, s valószínű rendszeresen vissza is járnak, mert valaki egy ideiglenes „magaslest” eszkábált – gondolom, lövik őket… Ez a rét pár száz m-re van a városszéli házaktól – szóval jogos…  A nyomokból ítélve nem csak egy disznó keres itt élelmet. De bevallom, nem volt kellemes érzés, főképp mert a nap már teljesen lebukott a domb mögött, szürkült és azt hiszem ilyen időtájt lassan a vaddisznók is előmerészkednek. (Édes Istenkém hogy hiányzott most nekem Lili !)
Na de szerencsésen leértem az alsó műútra, kicsit meditáltam, várjam-e meg a buszt, de aztán mégis nekiindultam gyalog hazafelé.

Jó két órát sétáltam – meg voltam elégedve magammal. Nem sírtam és túlzottan nem féltem. De be kell valljam, azt a „régi” örömöt, amit ez a hely nekem jelentett, elvesztettem az elmúlt évek során.
Kár.

 
Felfelé menet velük találkoztam


Izgalmas, lapos kövek

Na, képzelődöm, vagy tényleg fű-nyoma ?

Bőrlevél és mahónia - már virágot hoznak
 
A "bánya" egy részlete

Apró selymes levélkék
 
Öreg tölgy, fagyöngydísszel (gyengébbek kedvéért:bal oldal, felül)

Hinnéd-e, hogy egykor itt virágoskert volt ???

 
Kettő kép a sokból  :-(


Hát nem olyan, mintha ekével szántották volna fel ?
Nyomok...


Én tudom, hogy ez az utolsó egy csapnivaló kép - technikailag - de mégiscsak megmutatja azt, ami onnan fentről, a túloldalból látható volt....És persze azt is tudom, hogy ez a kép csak nekem mond valamit.... Mégis ide tettem. Emléknek.


14 megjegyzés:

  1. Bevallom, elmosolyogtam magam azon, mikor írtad, hogy magadhoz vettél egy botot, mégis mire használnád? bár ad egy biztonságérzetet az embernek.
    Én sokkal gyávább vagyok tőled, szürkületben nincs az a kincs, amiért én egy elhagyatott helyen mászkálnék :)

    Virágoskert? én úgy elkeseredek sokszor mikor az elmúlás, a pusztulás jeleit látom, régről jól ismert helyeken. Egy darabka múlt az is.

    Nem baj, hogy technikailag nem tökéletes a kép, én úgyis látom benne a szépet!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utólag én is gondoltam, hogy az a botocska nem biztos, hogy megvédett volna - de a hit az nagy erő !
      Még nem volt igazán szürkület, de a nap már elbújt a hegy mögött(ez valójában egy mélyebb völgy, valamikor szenet akartak itt bányászni - de nem jött össze...)Az utolsó, "toldott" képen látszik is, hogy a völgy másik felén még vígan süt a nap.
      A hajdani kertem látványa nekem is összeszorítja a szívemet - nem is megyek sokszor arra...
      "Sic transit gloria mundi." Rajtam kívül már senki sem fogja tudni, hogy hajdanában mi volt ott, s talán nem is fontos, hogy bárki is tudjon róla. Nekem szép volt/jó volt - az emlék velem marad.
      Azon azért elgondolkodtam, hogy a természet milyen hihetetlenül gyorsan visszavette, amit anno én elvettem tőle....

      Törlés
  2. Olyan szép lenne, lehetne ez a Gyükés, ha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, nekem így is szép, valójában "csak" az emberi szemét zavar. Nem bosszant a vaddisznó, nem zavar, ha dzsungellé változik némely része - csak a szemét ne lenne. Egyébként én csodálom is, hogy a város semmit sem kezd ezzel a viszonylag jó helyen lévő szabad területtel....

      Törlés
  3. Valóban bátor vagy! Akikkel találkoztál kedvesnek és érdeklődőnek tűnnek.
    Az a két, egymásba illeszkedő kő nagyon érdekes és szép. Nem értek hozzá, de akár fűlenyomat is lehet felőlem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miképp írtam fentebb Orsinak, "annyira" nem volt ám még sötét... A két vörcsi nagyon aranyos volt, bár a macsek fenséges nyugalommal átnézett rajtam, de a kutya odajött egy kis simiért a kerítéshez.
      Annyira imádom a köveket - és mindig valamit keresek "bennük" - elvarázsol a koruk tudata, és meghatódom, amikor kézebe-fogom velük az évmilliókat.

      Törlés
  4. Bátor vagy hogy egyedül ilyen sétára indultál.Igaz az emlékeid veled voltak és azok erősek !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod Éva, több évtizeden át NAPONTA jártam ezen a vidéken. Tán becsukott szemmel is eltalálnék benne bárhová. És igen, velem voltak az emlékeim - ezért volt jó ott lenni.

      Törlés
  5. A félelmeidet értem, bennem is vannak, főleg mikor e nyomokkal van tele az út széle, amerre járunk. (A múltkor a szomszéd kutya kaparta szét a kertben nálunk a nedves földet, azt hittem vaddisznó jött be, nem értettem. A szomszéd pedig az én problémám nem értette.) Ezt a kertügyet leírnád, régen a tiéd volt eladtad vagy elhagytad, vagy elvették? Rossz lehet így látni. Gyermekkori szőlőheggyel való találkozáskor éreztem így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan "nagyon" nem félek a vaddisznó nyomoktól - megszoktam, ezen a réten mindig volt több-kevesebb - és még sosem találkoztam vaddisznóval, csak őzekkel és szarvasokkal.
      A kert: kb. 20 évig volt itt egy 200 n.öles kertem, (tanácsi, bérelt föld), rajta házikó. Pár gyümölcsfát ültettem bele, próbálkoztam zöldséggel, de ez egy nagyon rossz minőségű, köves talajú hely volt, sokra nem mentem. A fű viszont nőtt, 40 évesen tanultam meg először rendes, majd motoros fűkaszával kaszálni.
      Naponta ide (is) jártunk a kutyákkal (néha valóságos falkával) - évtizedek múlva tudtam meg, hogy a környék engem "Happy néniként" emlegetett. Ugyanis az első kutya, akivel ide kijöttem egy szófogadatlan beagle volt és Happy névre hallgatott. Volt, hogy órákig ordibáltam a nevét...
      Aztán később Lilivel, annak a gyerekeivel és a húgomék kutyájával jártam ki naponta (ez 4 db.-ot jelent) de mert ennivalót is hoztam néha, többnyire vártak a "hegyi" kutyák. Szóval volt, hogy 5-6 kutyával sétáltam. 6-tól 2-ig dolgoztam (rugalmas munkaidőben), fél 3 felé már a réten voltunk és 5-ig, vagy néha tovább is kint maradtunk. És nem csak a hatalmas réten, hanem fel az erdő szélére, át a nagyobb bányagödörhöz, fel a Lámpás völgybe…én nem tudnám megmondani, hányszor jártam körbe a Földet…
      De életem legboldogabb időszaka volt és nagyon hálás vagyok érte, hogy volt.

      Törlés
  6. Hogyan került el tőled ez a földterület? (Ha nem titok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Önkormányzattól bérelt terület ez ott mind, egyik sem magántulajdon. Eredetileg errefelé akarták a bányát továbbfejleszteni, de hát ugye az ügy bedöglött.
      A hajdani szőlőskerteket, erdőrészeket kivágták, présházakat lebontották, némi földmunkát is elkezdtek - aztán hagyták nőni a gazt/szedret.
      Én 1987-ben kezdtem az akkori kutyámmal kijárni és valahogy megtudtam, lehet itt bérelni földet. 200 négyszögölet béreltem, építettem rá egy pici fakunyhót - eső ellen jó volt, de semmit nem lehetett benne hagyni, mert még a szöget is ellopták. De esőbeállónak megfelelt. Mivel a talaj igen rossz minőségű, a veteményezés nem sikerült, a beültetett fák is nehezen fejlődtek. De "kutyázni” jó volt, még akkor is, ha a terület rendszeres karbantartása (=kaszálás) nagyon kemény feladat volt a terep meredeksége miatt. Csakhogy akkoriban még "fiatal" voltam. Bírtam.
      Rendben is ment minden. 2009-ig rendszeresen, naponta kijártam a „Gyükibe”, ekkor halt meg az utolsó kutyám.
      A kert bérlését azonban már 2-3 évvel előbb lemondtam, ugyanis a közelünkben lévő, elhagyott présházba beköltözött „román menekültek” állandó ivászata, részeg danolása, elhagyott mocska, végül az asszony agyonverése (!!!) (Nem vicc, a tőlem kb.50 m-re lévő házban, bár nem akkor történt, amikor ott voltam, hanem egy este, s a „beteghez” csak 2 nap múlva hívtak mentőt !!!!) Na szóval ezen esemény után feladtam a dolgot, lemondtam a ház/telek bérletét, és attól kezdve „csak úgy” barangoltam a környéken.
      Boldog idők voltak………..

      Törlés
  7. Szép és szomorú történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az élet már csak ilyen. Az örömök melléé mindig ad egy kis szomorúságot, nehogy elbízza magát az ember....

      Törlés