2018. február 28., szerda

Jótanácsok



Ma találkoztam valakivel, akivel hétköznapi  élete gondjairól, családi problémáiról beszélgettünk. Nem tudok segíteni rajta, csak meghallgatni tudtam.
Nem olvassa a blogomat, sajnálom, hogy ilyen jó kis mondatok nekem ma nem jutottak az eszembe, de talán valamikor, valahol, valaki, aki ide téved, egyszer hasznát veszi. Vagy csak elgondolkodik rajta, ezért hát bemásolom:


"Gyakran bármilyen lépés jobb, mint a nem lépés, különösen, ha már hosszú ideje élsz egy boldogtalan helyzetbe ragadva."

„Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen! (...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van benne!”



Eckhart Tolle német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító, „A most hatalma” és az „Új Föld” című bestsellerek szerzője, aki néhány évnyi hajléktalanság után vált spirituális tanítóvá.
Sok idézet tőle, sőt egyes könyvei is megtalálhatók a neten.  Saját bevallása szerint a szerző egy bizonyos vallással sem azonosul, de írásait a spirituális tanítások széles skálája inspirálta. Írásaiban egyaránt megtalálhatóak a Buddhától, Ramana Maharsitől és Niszargadatta Maahárádzstól átvett gondolatok, tanítások, valamint a misztikus irányzatokra, mint például a gnosztikus kereszténységre, az iszlám szúfizmusra, a zsidó kabbalára, vagy Jézusra, a Bhagavad Gítára vagy a buddhista zenre és dzogcsenre való utalások.

2 megjegyzés:

  1. E.T. nagyon szimpatikus, mindig van min elgondolkodni és megszívlelni, ami tőle származik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szívesen olvasok ilyesféle könyveket/gondolatokat, mert néha jó tanácsot adnak bizonytalannak érzett helyzetekben, néha meg elgondolkodtatnak.

      Törlés