2018. március 9., péntek

Vacsora helyett: alma



Mostanában változtattam étkezési szokásaimon, teljesen elhagytam a vacsorát – ennek örvendetes következményeképp átalszom az éjszakákat. (Lehet, fogom kérni a Nobel Bizottságot, hogy ezért az ötletért valami kis jutalomban részesítsen – ugyanis orvosaim öt év alatt nem tudták kitalálni nyugtalan éjszakáim okát – pedig hány helyre elküldtek !  Nos, kérem egyszerű  a megoldás: nem kell/szabad/lehet vacsorázni. 😀 )

Mivel azonban déltől a másnap reggel messze van, úgy hat óra felé meg szoktam enni egy szép nagy almát (meghámozva). Tegnap eszembe jutott, hogy tán ha megsütöm, az se lenne rossz/ártalmas.
Nem volt az. És nézzétek, milyen gusztusos !

Az almák belsejét kifúrtam, alufóliás tepsiben sütöttem meg. (Most ezeket nem hámoztam meg.) Amikor elkészült, gyorsan megpirítottam egy kevés cukrot, pici fahéjat szórtam bele, egy csepp vajjal kikevertem és ezt ráöntöttem az almákra, majd rádobáltam pár szem diót, és kész is volt a csemege. Nagyon finom volt.





14 megjegyzés:

  1. Viszont, ha darált diót megkeversz egy kis baracklekvárral, s azt beletöltöd, z sem rontja el, legfeljebb nem ilyenkor eszed. Finom. Egy francia hölgy (A francia nők nem híznak szerzője azt ajánlja, ha éhesek vagyunk igyunk kefirt vagy joghurtot. Jó a csontoknak, s nem hízlal, s el is tölt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki fogom próbálni, ezt a variációt még nem kóstoltam - de rossz nem lehet.
      A kefír/joghurt ötlet is megszívlelendő. Lehet, hogy néha néha, alma helyett egy kis pohár kefirt is lehet/szabad/érdemes enni.

      Törlés
  2. Jól néz ki! Én is elkészítem.
    Marika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogod megbánni, nekem ízlett és hát nincs benne semmi "rossz".

      Törlés
  3. Én is épp Holdgyöngy ajánlatát szerettem volna leírni. :-) Töltött almát minden télen készítek. Az az illat, az az íz...
    A 6 óra, mint utolsó étkezése a napnak a legegészségesebb és ha sikerül munkánk révén összehozni be is tartjuk, épp az általad említett okok miatt. Csak igazolni tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az benne a jó, hogy bár "édesség" - de semmi lelkiismeret-furdalásom nem volt tőle. Nekem már a korai (egyszerű, hideg) vacsora is "sok" volt - és most ez a megoldás úgy tűnik jó lesz....

      Törlés
  4. Nagyon guszta! Jó pár éve hogy betartom este 6 után már nem eszem az almát viszont bármikor és bármilyen formában szívesen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, én - ha nyersen eszem, mindig meghámozom, és nekem így semmi bajom vele - bár mondják, hogy kár meghámozni, mert azzal azért a gyümölcs egy részét eldobom. De hámozatlanul meg nem merem enni. Most kísérletezni fogok más gyümölccsel, naranccsal, banánnal - szerintem mostanság már ezek sem drágábbak, mint az alma.

      Törlés
  5. Nyami!!!! Nobel díjat megszavazom neked.:) Mi is változtattunk már, nem bírom a nehéz kajákat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos úgy látszik, a sokféle idős kori változásba beletartozik az életmód, s ezen belül az étkezés megváltoztatása is. Nem mondanám, hogy minden esetben tetszik, de ha jó - akkor mégiscsak van értelme....

      Törlés
  6. Lehet,félreértem a képek és a szöveg közötti ellentmondást ? Ha este már csak egy almát eszel meg, a másik kettőt mikor ? Ami azt illeti,nekem kissé unalmasnak,egysíkúnak érződik, de az legyen a te dolgod. Kívánom, hogy hosszabb távon is legyenek ilyen sikereid ! Más : megjegyzem van ilyesmi is : "Újabb diéta mítosz - este 6 óra után tilos enni ?" ( egy cikk címe)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit a képen látsz,az egy kivételes kísérlet volt, és biztos vagyok benne, hogy nem "kalória-szegény" - hiszen cukor, meg dió is volt rajta, de próbának nem volt rossz. Igazándiból számomra nem elsődleges cél a fogyás (bár az se ártana) - hanem a nyugalmas éjszakai pihenés lenne a lényeg.És a vacsora elhagyása segített ebben.

      Törlés
  7. húúú, ez finom lehet :) a karamell amúgy is kedvencem, nem is próbáltam még almával, remek desszertnek gondolom.

    VálaszTörlés