2018. április 21., szombat

A lencséről jutott eszembe….


Tegnap, pihenésképp, előkészítendő a mai ebédet, lencsét válogattam..
Közben cikáztak a gondolataim. Tudom, emlegettem már régebben is gyerekkorom ételeinek kapcsán a Nagymamámat - tegnap megint "itt járt", ami talán nem is csodálható, tekintve hogy reggel érte gyújtottam mécsest - miképp teszem azt minden szerettem születése napján.
 
118 éves lett volna tegnap. Eszembe jutott, hogy vele milyen sokszor pucoltuk türelmesen a 6 fős család leveséhez/főzelékéhez szükséges lencse, bab-kupacokat. Nem emlékszem már, hogy beszélgettünk-e közben - nyilván igen - s ha igen, miről. De az a biztonságos-békesség, amit csak az igazi családi otthon tud nyújtani, az ma is felsejlik bennem. Volt 10 gyönyörű gyerek-évem.
Köszönöm Nagymama - ha késve is - azt a sok jót, amit Tőled/általad kaptam.

Mondjátok nagyik,  pucoltok az unokáitokkal lencsét ? (Egyáltalán, pucol ma valaki lencsét ?)



És ugyan nem a Nagymamákról szól, de a hangulatáért ide kívánkozik egyik kedvenc Kosztolányi versem. A csatolt képen az én szépséges Nagymamám 18 éves volt. 


Kosztolányi Dezső: Anyuska régi képe.

Anyuska régi képe.
Jaj, de édes.
Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.
Mellén egy nagy elefántcsont kereszt.
De dús, komoly haján, bársonyruháján
titkos jövendők szenvedése rezg.
Keze ölében álmodozva nyugszik
karperecek, gyűrűk súlya alatt,
és könnyen az asztalra könyökölve,
feje előrebillen hallgatag.
Oly idegen így. Olyan ismeretlen.
Tündéri ábrándok menyasszonya.
Csak a szeme nevet rám ismerősen,
két mélabús, merengő viola.
Csak kék szemében ismerek magamra,
mely eljövendő álmoktól homályos
s rettegve a bús végtelenbe réved.
A lelkem már körötte szálldos.

8 megjegyzés:

  1. Mi csak babot pucoltunk a Nagymamámmal, főleg miután kicsépeltük és tele volt a bab héjának száraz törmelékével.
    Én is a világon mindent a Nagymamámnak köszönhetek, amit tudok. Nem tudom hányszor mondtam már el, hogy az Isten áldja meg még haló porában is!

    Annyira szép az a régi fotó! az én nagyimról is van, még nagyon fiatal volt ő is rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak a bab/lencse pucolás hiányát érzem. A mai gyerekek nagy része nem él együtt a nagymamájával, s hiányozni fog az életéből az, ami számunka most olyan kedves emlék.

      Törlés
  2. Én válogattam lencsét Ómival - mi így hívtuk anyai nagyanyámat - sőt, Dédivel is, disznóvágáskor meg rizst, ami tele volt pelyvával! Mindent tőlük tanultam és bizony velem vannak a konyhában ma is... Én az unokákat bevonom ilyesmibe, sokat segítenek pl.: diót pucolni és a sok kis kéz igencsak előre viszi a munkát! Hála az égnek, mi sokat dolgozunk és vagyunk együtt, ami számomra a legjobb érzés a világon!:) Tudom, nagyon szerencsés vagyok... Remélem, közben tanulnak is tőlem ezt-azt!;)
    Lencsét nem nagyon szoktam válogatni, ez az igazság. Ha látok valamit, vagy feljön a víz felszínére mosáskor, azt kidobom. Ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, szerencsések az unokáid, hogy sokat lehetnek veled, de te is, hiszen át tudsz adni nekik olyasmit,amit rajtad kívül valószínű senki.A rájuk szánt időnél, a nekik mondott meséknél nincs fontosabb - de ugye te is tudod, hogy nem minden kisgyerek kapja ma már ezt meg.

      Törlés
  3. Én is válogattam nagyanyámmal babot, borsót, rizst, diót. A mákot, a kukoricát szeleltük. Ezekre mind nagyon jól emlékszem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak remélem, hogy valamiféle hasonló élménye gyerekkoráról a mai kicsiknek is marad. "Együtt fűnyíróztunk apával", vagy valami hasonló - de efféle "csendes, meditatív beszélgetésekre nem hiszem hogy mostanában idő és igény van/jut.

      Törlés
    2. Igény biztos, hogy lenne, csak az az idő...

      Törlés
    3. Sajnálom a felnövekvő nemzedéket. Velünk egy egészen más világ fog eltűnni, mint ami rájuk vár....

      Törlés