2018. április 10., kedd

Egy fotó kapcsán….



Teljesen elvesztem a wikiben… Pedig egész egyszerűen csak egy fának a pontos nevét kerestem, de egyik címről a másikra ugrálva annyira belekavarodtam a dologba, hogy most aztán totális káosz van a fejemben.
Itt fel van sorolva egy csomó fa-féle, de az az érzésem, hogy ennek átlátásához már nem elégséges az agysejt-állományom.
De azért csak csak eljutottam oda, ami miatt kutatásba kezdtem.
Készült ma ez a fotó, ehhez kerestem a megfelelő meghatározást.


Hát azt hiszem ez a korai juhar virága (Acer platanoides, Aceraceae)

Lényeges infó: „A népi hagyomány szerint a juharfa megvéd a boszorkányoktól, ezért Hátsó-Pomerániában az ajtókat és a szobákat juharral díszítik fel, Mecklenburgban pedig juharfából készült tipliket vernek az ajtókba és a küszöbökbe.”
Na, most legalább már ezt is tudom….Ha kicseréltetem az előszoba-ajtót, (amit pár éve tervezek) akkor az új csakis juharfából készül majd, hogy egyetlen boszi se merje hozzám betenni a lábát. 😀

4 megjegyzés:

  1. Jó, Te ajtót cserélnél és ablakot :D nekem viszont csak fenyő ablak csere lesz (tetőtéri, pont ma jött a szakember), akkor bejön a boszi? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy gond, nagy gond... esetleg beszélj az ablakossal, s legyen mégis juharfából az ablak :-)
      Mert a bosziknak kívül tágasabb.

      Törlés
  2. Ismerős a téma, hányszor fordul velem is elő, ha a neten szörfölök... :-D

    A levelét nézve juharnak tippeltem volna. :-) De ilyen virágzatra nem emlékszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglepődtem én is,a mikor olvastam, hogy 200 féle (!!) juhar létezik...Hát tele a világ csodákkal.

      Törlés