2018. április 26., csütörtök

Mecsekszentkút 2.


Tavaly ősz óta készültem, hogy Mecsekszentkút másik részét, a völgyet is végigjárjam – no, ma sikerült. Tikkasztó meleg volt, csak a fél 3-as busszal mentünk ki, egy kis barátnőmmel jártuk végig a nagyon kellemes, „bár annyira nem szép, mint lehetne” – völgyet.

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2017/09/mecsekszentkut.html  itt írtam tavaly a másik, a völgy felső oldalában vezető útról – túlzottan az se tetszett, és bevallom, a mai sétám végén se azt gondoltam, hogy „jaj-de-szép” helyeken jártam. A neve amúgy szép, Rózsavölgyi útnak hívják. Tavaly ’suzy’ nevű kommentelőm írta, hogy ő inkább erre jár, de ez az út is eléggé leromlott állapotban van. Méltatlan ahhoz az erdei környezethez, ami körülveszi.

Igen, pontosan ez a helyzet ma is, semmi sem változott. Hogy mi lehetett hajdan az elképzelése a város vezetésének ezzel a résszel, nem tudom. Szerintem még ma is van benne lehetőség bőven, annyira gyönyörű az a völgy !  És csak alig néhány kicsi ház van benne. Nyoma a hajdani hétvégi bungiknak van többfelé is – ez a beültetett és elvadult növényzetből, (10 m-es bambusz-óriások) és egyéb gyümölcsfákból látszik, de csak 1-2 „rendes” lakóház van és talán 5-6 hétvégi karbantartott kis ház az egész völgyben. Pedig tényleg gyönyörű. Ausztriában, de még szerintem Szlovéniában is egy ilyen helyet nem hagytak volna csak úgy lepusztulni. Vízvezetéke van, bár valószínű szennyvízelvezetés nincs, mert akna-fedlapokat nem láttam.

Városi busszal is megközelíthető, de az az igazság, hogy minden használt kert elején volt valamiféle jól-rosszul kialakított autóbeálló hely, tehát akik ide járnak, nem a helyi buszjáratot használják.

Kellemes, üde séta volt, - már ami a természetet illeti. Ha az embereket el tudom felejteni, akkor meg egyenesen nagyszerű – hiszen minden „bolondul” zöldül, virágzik. Mintha valami őrült rohanásban/késésben lenne a világ, a természet…. 

 
A szemben lévő felső úton mentem tavaly

A kápolna, a "szentkút" és a temetői kereszt


Hétvégi és lakott  házak
 
Elhagyott kertek, óriási bambuszfákkal

Az erdő tele itt is medvehagymával



Vérehulló fecskefű


Boglárkacserje és hólyagfa

Szelíd árvacsalán és indás ínfű

Színeváltó kutyatej

A medvehagyma levelén ott a sivatagi homokos eső maradéka....

Zsenge csertölgy-levelek

Erdei szamóca

Ragadós galaj

Galagonya (kétbibés)

Autóbusz végállomás
 

10 megjegyzés:

  1. Tökéletesen fogalmaztad meg "„bolondul” zöldül, virágzik. Mintha valami őrült rohanásban/késésben lenne a világ, a természet…. "

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarom elhinni, hogy csak én túlzom el a dolgot, de tényleg úgy tűnik, hogy két hét alatt a semmiből késő tavasz lett. Eszméletlenül gyorsan zöldült és virágzott el minden.
      Vagy én ennyire lelassultam volna ? Nem hiszem.
      De akkor jönnek a kérdések: miért történik ez így ? és jó -e ez ? Hová vezet ?
      Na, itt szoktam abbahagyni a gondolkodást....

      Törlés
  2. Robban a természet, szinte felrobbant. Ó, az a galagonya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen szép ? Esküszöm, első ránézésre, olyan, mint egy művirág. Pedig nem az !

      Törlés
  3. Na és milyen szépen látszik,hogy ez a kétbibés vagy cseregalagonya (mert van egybibés is)Nagyon szép!
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Néha jól sikerül egy egy kép - én is tudok neki örülni ! De hogy a virág olyan szép, annak nem én vagyok az oka....

      Törlés
  4. Rendkívül furcsa az idei tavasz, noha egy városlakó, aki a természetben sosem jár, fel sem figyel rá, észre sem veszi, mert jól érzi magát a kellemes melegben. A tél nagyon enyhe, fagymentes volt. Február közepén jött némi lehűlés először. Március 1-jén -15 fok körül volt, és még jó két hétig havas, fagyos idő volt. Egy hétig volt tavasz, mégpedig március utolsó hetében. Azóta az április mind a négy hete 22-28 fokos (időnként napon 30 fok körüli) hőmérsékletben nyárként telik. Teljesen kimarad a tavasz, a télből a nyárba billenünk át. Ugyanígy van a csapadékkal is: télen sok volt, áprilisban szinte semmi, már porzik a talaj, a források vize már hirtelen csökkenni kezdett, ami nem jó előjel, mert nyárra teljesen elfogyhatnak a tartalékok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok olyan okos, hogy előre jósolgassak, de az az érzésem, hogy az efféle klímaváltozáshoz sajnos hozzá kell szoknunk.Az időjárás változása sok egyéb változást is magával fog hozni - néha elgondolkodom, mi vár a tegnap születettekre. Én nem sajnálom, hogy nekem azt az 50-100 év múlva bekövetkező jövőt nem kell megélnem, mert érzésem szerint itt Dél-Európában szaharai állapotok fognak uralkodni.
      Na, de ne legyen igazam !!!

      Törlés
  5. Minden képed gyönyörű, de a lexebb a galagonya,visszagörgetek megtanulmányozni,mi az hogy kétbibéjű.Én is ledöbbentem tegnap a burjánzástól, pedig rendszeresen megyek,tegnap mikor a p.váradi elágazáshoz közeledtem,olyan zöld növényfal határolta az utat,azt hittem eltévedtem.Az emberekkel mi volt a bajod, bántottak,vagy csak a szokásos viselkedésükből lett eleged -szándékosan nem írtam pontosabb jelzőt. (HM)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Örülök, hogy a galagonya ilyen sikert arat !
      Hihetetlen gyorsan zöldült ki, virágzott most minden, s lám ezt nem csak én érzékelem így....
      Az emberekkel"csak úgy általánosan" van bajom - de ha akarom kiiktatom őket a gondolataimból. Ne zavarjanak ott, ahol szép is tárolható.

      Törlés