2018. május 3., csütörtök

Tavaszi mecseki virágok

A pár napja bemutatott Dömörkapu és környéke fényképezésére igen ideális, kellemes időt választottam (vasárnap kora délelőtt) - majd miután a tervezett képek elkészültek, gondoltam egy merészet  és (egyedül!) kimentem a Kisrétre.

A felkiáltójel nem véletlen, jó ideje már (pontosan Lili halála óta) megmagyarázhatatlan "erdei pánikbetegségem" van - nem merek egyedül erdőben járni... Bár lehet, hogy ez nem csak Lili halálával, hanem múló éveimmel is kapcsolatba hozható. Csoporttal utálok "kirándulni", egyedül nem merek - szóval valamiféle önkéntes zárkában élek elég régóta. Nagyritkán tudok rábeszélni egy egy ismerőst, hogy jöjjön el velem. Baj az is, hogy én még elég tempósan tudok menni, a korombéliek viszont többnyire igen lassan tipegnek - ami engem hamar kihoz a sodromból. Szóval inkább nem megyek - és kész.

De aztán most mégsem bántam meg, hogy nekiindultam. Annyi, de annyi szépséges, boldog emlék idéződött fel bennem, és megálltam, hogy nem sírtam el magam, pedig ezen az úton Lilivel is sokat jártam...
Figyeltem a rohamtempóban ébredő, veszettül, szinte szemlátomást növekvő természetet és el is felejtettem a saját bánatomat.
Sok virág fotót készítettem, itthon aztán azokat is meghatároztam, melyek nevére már nem emlékeztem.

Az ösvény Kisrét felé

Itt is van medvehagyma bőven...és vannak útközben ismertető táblák is.
Két sílesikló pálya is van

A hajdani - évtizedek óta nem üzemelő - felvonó oszlopai
Kisréti képek

Az egyik tűzrakó hely

Ez az út vezet Kantavár felé http://www.varbarat.hu/varak/kantavar.html

A környezet, a pihenő rendben van.
 A "növénytani bemutató" azonnal egy csodával indult:

73 év alatt én a Mecsekben nem láttam vad gyöngyvirágot ! Ez volt a mai plusz ajándék.

Bibircses kecskerágó

Erdei csillagvirág
Jól látszik a különbség: kései pitypang és magyar zergevirág

A magyar zergevirág 1982 óta védett, természetvédelmi értéke: 50.000.- Ft !

Kinagyítottam, hogy lásd rajta a "vendéget"....


"...virágos fákkal habzik a hegy..."  ( virágos kőris-tobzódás)
Egyvirágú gyöngyperje, közönséges galaj
Tessék parancsolni: itt az egybibéjű galagonya  😄

Olocsán csillaghúr valamiféle molylepkékkel, (vagy mikkel)....
Jerikói lonc és a bodza még bimbósan
Gyöngyköles és veronika
A végére csak egy maradt, vagy másfél órát tekertem le-fel a gugli-keresőt, de nem jöttem rá, milyen virág az, aminek a fotóját a legvégére hagytam.  Ha valaki megírja, mert (fel) ismeri, köszönöm.

Tarka lednek (köszönet N.R. a felvilágosításért)
És legislegvégül valami fura levélbetegség, ezt se tudtam egész biztosan kideríteni, Eriophyes leiosomade-nek vagy Eriophyes exilis (Nalepa)-nek tippelem a neten talált képek alapján ...A Dömörkapu környékén sok ilyen (hárs)falevelet láttam:


Egy közelebbi kép. A levelek nem lyukasak, fehér és zöld foltok vannak rajtuk.
"Állatot" sehol se láttam rajta, aztán itthon kikerestem, valami ilyesféle, mikroméretű lény lehet:

Eriophyes exilis

Képe innen: https://www.researchgate.net

Nos, itt a mese vége. Nekem öröm volt másodszor is látni a képeket...talán idetéved valaki, s ő is örül (?)
Vagy se....


26 megjegyzés:

  1. Szép helyen sétáltál és valóban nem egy jó ötlet egyedül nosztalgiáznod ! Csodás fotókat készítettél, azt a virágot amit nem ismertél fel a nevét én sem tudom de ismerem látásból:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglepődtem önmagamon, azt hittem "rosszabbul fog elsülni" a séta - de a körülöttem lévő sok szépség elterelte (szerencsére) a figyelmemet önmagamról....

      Törlés
  2. A virágok csodásak, legyen az bármilyen!
    Szerintem a Növényhatározós csoportban tuti megtudják mondani milyen virág ez! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, mind milyen szép ! Még a legegyszerűbbek is.
      Nem tudom mi az, hol van a "Növényhatározós" csoport. Ha FB-n, akkor tárgytalan a dolog, én ott nem vagyok tag.

      Törlés
    2. Én találtam olyan képet amely szerint Tarka lednek a neve a növénynek! Kár hogy még nem nyíltak ki a virágok amikor fotóztad. Nagyon nehéz volt olyan képet találni ahol a levelek olyan jól látszanak mint a te képeden.De azt hiszem sikerült! Az általam talált képet át küldöm neked!

      Törlés
    3. Köszönöm, javítom. Majd levélben bővebben...

      Törlés
  3. Nagyon szeretem az ilyen ismertető táblákat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egyet fényképeztem, de ezen az úton több is van, fákról, madarakról. És - ami nagy szó - egyelőre épek !

      Törlés
  4. Köszi az egybibésről a képet!Gombaismereti tanfolyamon tanuljuk,hogy milyen fa és bokor alatt milyen gomba található.Ezeken a képeken jól látszik a bibe.
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én annyira megörültem a múltkori kommentednek - hiszen még sosem hallottam ilyesmiről. És akkor most megláttam az egybibést - rögtön Rád gondoltam !! :-) Azért is került be ez a kép.

      Törlés
  5. Elolvastalak, hátha mutatsz olyant, amilyent meg én keresek. Egy rét tele volt fehér virágokkal, lehet, hogy éppen csillaghúr volt? Ha gépen lesznek a fotóim, majd megnézem. Nekem az a csillagvirág nagyon kedves.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legegyszerűbb is szép pl.veronika - az a baj, hogy gyakran elrohanunk mellettük, és nem szánunk időt, energiát arra, hogy alaposan szemre-vegyük. Aztán készül egy fotó és kiderülnek a csodák.

      Törlés
  6. Csodaszép utat jártál be. Csak biztatlak, hogy bátran vágj neki, a városban nagyobb félnivaló van, az erdőben nagyobb a biztonság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan mondom, felszabadító és egyben vigasztaló érzés volt, hogy újra éreztem magamban valamit a régi énemből...Hogy eszembe jutott az a sok sok óra, amit a természetben boldogan (!!és félelem nélkül) eltöltöttem. Hogy is bírok/bírtam enélkül élni ?
      Ám valójában a félelmem nem a közbiztonság romlása miatti, hanem a korom miatti... Mert ugye, mi történik, ha..... és innen kezdve az ember elkezd fantáziálni a bajról... aztán már nem mer elindulni....

      Törlés
  7. Gyönyörű képek...Köszönöm...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszettek a képek.De hogy ilyen szépek a virágok, az nem az én érdemem :-)

      Törlés
  8. Én nagyon örültem a képeknek, a meghatározásnak különösen, mert ugyan mind ismerem, de nem tudom nevén nevezni. Próbálom megjegyezni, kösz!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, a virágok nevének egy részét már elfelejtettem, és a határozóban kellett utána néznem...Régen, amikor Lilivel naponta sétálva láttam őket, sokkal többnek azonnal tudtam a nevét.
      Hát ma már nem. :-(

      Törlés
  9. Nem látom hogy most az utóbbi napokban merre voltál? Hogy vagy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El nem hiszed Éva, mennyire jólesett ez a figyelmes egy mondat !!!!!!!! Rajtad kívül senki nem hiányolt.
      Gondolom a mai bejegyzésemet olvastad és abból kiderült a hiányzás oka.

      Törlés
  10. Ez nem igaz! Én is hiányoltalak, mindennap benéztem. :( Berni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bernike, a "benézést" nem látom :-)
      Éva írta is, arra reagáltam.....
      Azért örülök, hogy te is hiányoltál.

      Törlés
  11. Szerintem voltak itt mások is akik hiányoltak!
    Nos a levélen kívül, örülök hogy "megmenekültél"s túl élted a balesetet és jelentkeztél!!:-) Na és persze segítettem hiszen imádom a növényeket. Sokszor vagyok egy egy túra alkalmával dilemmában hogy vajon mi volt ez vagy az a növény amit láttam. Nem lehet mindent kapásból ismerni! :-)
    Jobbulást neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jókívánságot köszönöm még egy hétig "cérnával" járok :-)
      Engem a virág esetében az bosszantott, hogy nem találtam, pedig rendesen kutattam a növényhatározóimat. Most újra megnéztem egyikben sincs benne ez a fajta lednek.

      Törlés
  12. Én ezért szeretem a Fészes növényhatározó csoportot. Ott ha használható két vagy három fotót felteszek a növényről, akkor biztos lehetek abban hogy választ kapok a kérdésemre! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tudod, akkor inkább sose tudjam meg bizonyos virágok nevét, ha ennek az az ára, hogy én ott tag legyek...
      "Szólt a Holló: Soha már..."

      Törlés