2018. augusztus 31., péntek

Napi gyógyszerem


A napi gyógyszeres üvegem...
Orvos ajánlotta, nem én találtam ki: öregembernek naponta egy deci bor jót tesz. Ezért aztán, mint a vérnyomáscsökkentőt, a napi 1 dl. vörösboromat azért én minden nap „beveszem”…
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy "körüljárom"  a borospalackok témáját.
Azt valószínű mindenki tudja, hogy az üveg megjelenése előtt az ókori világban a bort agyagedényekben – amforákban tárolták. A római birodalomban azonban már használtak üvegedényeket, és ahogy terjeszkedett a birodalom, úgy terjedt az üveg is.

Csak az volt a probléma,  hogy az üvegfúvók különböző formájú és méretű edényeket állítottak elő, így a vásárló nem tudhatta, pontosan mennyit is vesz az értékes italból. A legtöbb üvegedény hagymaformájú volt, űrtartalmukat ezért nehézkes volt kiszámítani. Később aztán már lehetőség nyílt szabályos formájú és különböző színű üvegek előállítására is.

Rájöttek, hogy a hosszúkás edényekben könnyebben tárolható a bor és ez a forma elősegíti a bor kedvező öregedését A 18. század végén már a boros palackok űrtartalma többségében 7-8 dl-es volt és az egyes bortermelő vidékeken azonos palackméreteket vezettek be.

Először Amerikában 1979-ben rendelték el, hogy a bort egységesen háromnegyed literes üvegekbe palackozzák. Ez megközelítőleg az amerikai gallon egyötödének felelt meg, így megkönnyítette a metrikus mértékegységre való átváltást. A 750 milliliteres standardot az Európai Unió borászai is átvették, bár azért még megmaradtak ettől eltérő mértékegységek is, mint az olasz eredetű Piccolo (187,5 ml), a francia Chopine (250 ml) és Demi (375 ml), vagy a Tokajon is alkalmazott 500 milliliteres palack. A standardnál nagyobb űrtartalmú palackok nevei, mint a Magnum (1,5 liter), illetve a bibliai személyekről elkeresztelt Matuzsálem (6 liter), Baltazár (9 liter) vagy Salamon (21 liter), viselőjük királyi termetére utalnak.
További palackneveket itt olvashatsz: http://glasimpex.hu/kategoria/uvegpalackok/




2018. augusztus 28., kedd

60 felett


Kaptam egy diasor, ami az idősebb korosztálynak szól. Olyan jó kis általánosságok vannak benne, amelyeket azt hinnéd, egyszerű betartani…. pedig nem. A képeket nem tudom, nem is akarom csatolni, de a szöveget igen.
Ha van kedved, olvasd el, ha nincs, az se baj. (Be kell valljam, magamban/magamnak pirossal aláhúztam némelyik "ajánlatot"....)



Alapszabály 60 felett

Itt az ideje kiadni a pénzt, amit egész életedben megspóroltál! Ne másnak tartogasd, hogy olyasmit élvezzen, amiről nem tudja mekkora áldozattal járt azt előteremteni és megtakarítani. Ez már nem az az idő amikor befektetésre, beruházásra kell gondolnod, akármilyen  kedvező, ígéretes is a dolog, mert az ilyesmi csak gonddal jár és most a nyugalomnak, pihenésnek jött el az ideje!  

Ne csinálj gondot magadnak gyermekeid, unokáid anyagi helyzetéből, ne érezd magad hibásnak amiért a pénzed magadra költöd, te minden tőled telhetőt megtettél képzettségük érdekében.  Most már ők felelnek magukért !

Túlzás nélkül légy egy picit egoista, tegyél kirándulásokat, utazásokat, mindent, amiről eddig más miatt lemondtál, hogy neki mindene meglegyen.

Élj egészségesen, testi megerőltetés nélkül, csinálj könnyű tornagyakorlatokat, sportolj, táplálkozz egészségesen!

Csak a legszebbet, legjobbat vásárold magadnak, most van itt az ideje  pénzed magadra költeni, arra ami tetszik, amit szeretsz!  Ne feledd, halálod után a pénzed csak irigységet és gyűlöletet hoz.

Kicsiségeken most már ne izgasd fel magad! Minden feledésbe fog menni, a szép is, amire emlékezni kellene, meg a rossz is, amit gyorsan feledni kellene.

Életkorodtól független, ne hagyd a szeretet tüzét kialudni!

Adj a külsődre és legyél mindig tiszta! Légy hiú: járj fodrászhoz, ápold a körmeidet, menj el a háziorvosodhoz, bőrgyógyászhoz, fogorvoshoz, használj diszkréten kevés parfümöt, krémet.
Ha már nem lehetsz fiatal és szép, légy legalább ápolt.

Ne akarj modern lenni, légy klasszikus! Ne csináltass nevetséges frizurát magadnak, ne öltözz túl fiatalosan - divatosan!

Légy mindig ”Up to Date”! Olvass újságot, könyvet, hallgass rádiót és nézd meg a jó TV-műsorokat, menj rá a nemzetközi-hálóra, válaszold meg e-mailjeidet, építsd ki saját szociális hálódat, hívd föl a barátaidat!

Tiszteld a fiatal generáció véleményét, ismertesd velük a te nézetedet, de ne vitatkozz velük akkor sem, ha meg vagy győződve róla,  hogy tévednek.

Ne csak emlékeidből élj és soha ne mond, hogy „az én időmben”, mert a „Te időd ma van !”

Állj ellen a csábításnak, hogy a gyerekeiddel, unokáiddal élj! Látogasd őket, de mintha „vendég” lennél!  Gondoskodj egy bejárónőről ha már nehezen megy, vagy közel a vég!  Legfeljebb akkor érdemes fiatalabb emberekkel együtt élni, ha emiatt senkinek sem lesz több munkája.

Legyen egy szenvedélyed mint pl. utazás, vándorlás, főzés, olvasás, táncolás, növényápolás, festés, kártyázás, Internet, vagy  gyűjts valamit. Tedd azt, ami tetszik és amit meg tudsz engedni magadnak!

Tanulj mindig valami hasznosat, újat, és ne félj a modern technikától!

Vegyél részt szociális, kulturális rendezvényeken, látogasd a múzeumokat, mozikat, színházakat... fontos, hogy egy időre kimozdulj otthonról, azonban ne haragudj meg, ha valaki nem hív meg! Gondolj rá, hogy amikor fiatal voltál, te sem hívtad meg mindig a szüleidet!

Beszélj keveset és hallgass oda többet! Hiszen a te életed csak neked érdekes. Ha kérdeznek, válaszolj röviden és próbálj meg csak szép és érdekes dolgokat mondani, sohase sajnáltasd magad, beszélj udvariasan és halkan. Ne bírálj és vedd úgy a helyzetet, ahogy van.
MINDEN MULANDÓ!

Ne növeld a fájdalmad és a szenvedésed még azzal is, hogy beszélsz  róla. Próbáld meg a legkevesebbet mondani róluk, hiszen rajtad és orvosodon kívül senkinek semmi köze hozzá!

Nevess, nevess sokat, nevess mindenen! Szerencsés ember vagy, hiszen egy életet tudhatsz magad mögött. A halál egy új, ismeretlen fejezet lesz, olyan ismeretlen, mint amilyen az életed volt.


U.I. természetesen 70 felett is hasznosak ezek a jótanácsok.... Sőt... valószínű 80 felett is. Majd visszatérek még a kérdésre.



2018. augusztus 25., szombat

Luxusebédem lesz….


Imádom a sóskát. Akár leves, akár mártás formájában. Én már csak ilyen vagyok, nálunk a mártások az ételek rangsorában elöl szerepeltek – és már nem hinném, hogy ez a hátralévő időmben megváltozik.
Ennek megfelelően van a mélyhűtőmben meggy, kapor és mindig volt sóska is. Most kifogytam – és pár apja a piacon egy, azaz egyetlen árusnál találtam is két zacskó (kb. fél kilónyi) sóskát. Zacskója 300, azaz kb. 1200.- Ft/kg volt. Tavaly nyáron már a nagyobb tételben árusítótól is 1000.- Ft/kg-ért vettem – hát, ahogy alakulnak az árak, és a sóskaállomány, megadtam érte ezt az összeget.

      
Miután megpucoltam, megdinszteltem, ennyi lett belőle. (Tudom, a mirelittel nem vacakolnak ennyit, de nekem ahhoz épp ezért nincs gusztusom, mert mindig arra gondolok, bele van abba darálva esetleg egy két hernyó is…) Szóval csak saját készítésűt eszem.
Ebből kb. 4 tányérnyi sóskamártást/vagy levest tudok főzni. 


Nem tudom miért, de valahogy egy tányér sóskamártásért kissé sokallom az árát. A sóskához ugyanis hozzá kell adni a zsiradék, a liszt, a tejföl és a gáz árát, hogy ehető valami legyen belőle. Vagyis egy tányér sóskamártás (krumpli és tojás nélkül) igencsak tisztességes árú eledel lesz.

Na ja, így mulat egy magyar nyugdíjas. Sóskamártást eszik. 


Most már csak azt szeretném tudni, hogy bizonyos újságok honnan veszik az adataikat ?
Pl: "a sóska termelői ára 16 százalékkal emelkedett (643 forint/kilogramm)" írja 2018.05.08-án a https://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/kerteszet/emelkedoben-a-spenot-es-a-soska-ara

Jó lenne tudni, ők hol szerzik be és persze milyen minőségben ?
És azt se tudom, hogy 45 dk. kész sóskamártást miképp tudnak a gyárak kihozni ennyi pénzből:
Jégtrade: 279.- Ft/45 dk.
Family Frost: 269.- Ft/45 dk.
Mert ugye ebben az árban benne van a feldolgozás és minden egyéb költség ára. 

Szóval ezeket az adatokat is figyelembe véve, én maradok a hagyományos sóskamártás elkészítési módomnál - miképp az összes többi ételemet is magam főzöm, mert én már nem fogok megváltozni. Nem hiszek el már semmit senkinek.  

U.i. Egyszer kipróbáltam már a Takarékoskonyha Évájának receptjét: 
http://takarekoskonyha.blogspot.com/2013/04/soskamartas-rantott-krumplival.html és meg kell mondjam, sikere volt nálam. Valószínű holnap is ez lesz az ebéd. Néha jó kicsit kísérletezni, lám, a rántott kovászos uborka is "bejött"...

 

2018. augusztus 23., csütörtök

Figyelmetlenség

Kaptam egy E-mailt, melyben írtakat érdekesnek tartottam. Eszembe sem jutott rákeresni a hír tartalmának igazára. Aztán valami miatt mégiscsak keresgélni kezdtem a neten és mit ád az ég: látom ám, hogy a minden levelezőtársamnak elküldött kép és szöveg kamu/hamis/hazug/nem igaz... Trampli elnök kedvenc szavajárásával: féknyúz....

Hát majd szétpukkadtam, mert azért én néha szoktam ellenőrizni bizonyos levélben érkező hírek igazságtartalmát - amit most nem tettem meg.
Ezt panaszolva, egy levelezőtársamtól kaptam egy érdekes listát, melyet közreadok, hátha érdekel mást is:

Ezek az átverős weboldalak, akiknek nem lehet hinni:


Érdemes volt végigolvasnom a listát, sajna találtam közöttük olyan oldalakat, melyeket néha szoktam nézegetni... Nos, jobban kell figyelni - de bevallom, ez az állandó "készenlét" ez a "jajholvernekátmármegint" érzés kezd egyre terhesebbé válni számomra.




2018. augusztus 22., szerda

Olcsón jót főzni...


Nemrégiben valahol egy blogban bukkantam rá egy nagyon rég nem használt receptre, a kenyérfasírtra. Mivel a vasárnapra főzött csodafinom húslevesem csirke mellcsontból készült, lefaragtam róla a főtt husikat és a levesben főtt zöldséggel "összekutyultam" - majd egy  kenyérszeletet morzsoltam bele, hozzáadtam egy tojást, gombócokat gyurmáztam belőle és lefagyasztottam - jó lesz jövő héten egy főzelék mellé.....

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy mindenféle vega-és-hiperszuper diéták helyett a gyermek- és ifjúkorom, sőt felnőtt éveim jelentős része is ilyesmikről szólt…Hús többnyire csak vasárnap volt. Hétfőn vagy a vasárnapi maradékot ettük, vagy tészta volt, s ugyancsak tészta szerdán és pénteken. És lám, még itt vagyok… (A neten sok helyen megtaláltam a kenyérfasírt leírását, csak nem a háború utáni ínséges évek felé haladunk ???? Vagy mi már a vh. utáni időkben divatoztunk és már akkor vegák voltunk  😏   ??)

Leírok néhány abszolút egészségtelen, "szörnyűséges", ám szerintem igen finom receptet – nem kell kipróbálni… de ki tudja, hátha mégis szükség lesz rá egyszer.

Tehát akkor az én  kenyérfasírt receptem:Szikkadt kenyér összemorzsolva, (ha nagyon száraz, esetleg kicsit vizezve)  nyers tojás, apróra vágott hagyma és kevés fokhagyma, petrezselyem, só, bors. (Ugyancsak megfelel a húslevesben kifőtt, leszűrt, átpasszírozott  zöldség, + kenyér, tojás, fűszerezve is.) Ezekből formálható masszát gyúrni, tojásban, morzsában megforgatni, kisütni. 

https://www.nosalty.hu/recept/vegetarianus-fasirt-czapika-konyhajabol
  
Főzelékfeltétnek is alkalmas,  de igen jó hozzá a savanyú káposzta, és ettem "csak úgy magában" paprika-lekvárral is. (Aki nem tudná: ez  piros, vastag húsú paradicsompaprika ledarálva, sóval összekeverve) Egyébként ezt a paprika lekvárt kentük sokszor zsíros kenyérre is. (Nem, nem kaliforniai paprika volt télen, meg uborka, paradicsom, retek – hanem hagyma meg ez a sós paprikalekvár… )

Könnyű elkészíteni, sokáig eláll.
 
-  Rántva  szinte mindenféle zöldséget készítettem, de a vöröshagymát szeretem legjobban. Mai napig szerepelnek az étrendemben. Mellesleg a rántott krumpliszelet sem rossz....

http://www.cookta.hu/hir/20160806-igazan-ropogos-rantott-hagymakarika-recept
-  Aztán a morzsás galuska. A galuskatésztát lehetett kevés reszelt krumplival is dúsítani, kifőzni, morzsát pirítani, rászórni a tetejére, tejföllel megpöttyözni.

https://cookpad.com/hu/receptek/
-  (Zsíron) Pirított gríz. Egyszer elmondtam valakinek, azt mondta, nem gondolta, hogy ilyen étel is létezik, vagy hogy ez "úgy magában" ehető... Pedig házi kajszilekvárral szerintem jó…Igaz, jobb napokon meggymártás is elmegy hozzá, de anélkül is ehető.

No, ezek csak úgy eszembe jutottak a kenyérfasírtról…
Meg arról, hogy tán fel kellene frissítenem memóriámat nagyanyám receptjeit illetően - tekintettel a jövőre. Várom a nyugdíjcsökkentést és lelkileg készülök arra, hogy előbb-utóbb autó nélkül maradok. Mellesleg megnéztem, annyi gyertyám van itthon, hogy jó sok este ülhetek elmerengve a múlton, lángjuk mellett.