2019. január 10., csütörtök

Nat.geo. film



Tudom én, hogy vannak különféle elméletek. Van aki tagadja, van aki nevetségesnek/lehetetlennek tartja, és van aki fél tőle, mert elhiszi.
Én csak azért nem félek, mert öreg vagyok és megélni (legalábbis remélem) már nem fogom – de hiszek benne. Ám itt vannak a fiatalok, a „gyerekeim”, az aranyos egy évestől az iskolás hat évesig, hogy a harmincasokról ne is szóljak…. Betehetnék ide fotókat róluk – de nem merek…
(Csak zárójelben - ez is micsoda egy őrület, hogy már egy fényképet sem mersz megmutatni – olyan erős benned a félelem…..tragikus.)

Persze ez a pár sor is azért íródott, mert (már megint) találtam egy filmet.
Aki nem akar konfrontálódni a jövővel, vagy azt hiszi, merő ijesztgetésből készülnek ilyen filmek, az ne nézze meg.

Két mondatot idéznék:  
„Az a furcsa az emberi fajjal, hogy bár tisztán látja a jövőt, mégse tesz semmit a küszöbön álló katasztrófa ellen. Az emberek túlnyomó többsége kizárólag a pillanatnyi jólétét tartja szem előtt."





Nem tartod nevetségesnek, hogy a „világ elhatározta”, fültisztító pálcát meg a szívószálat, meg műanyag tányérokat nem fognak gyártani a jövőben…. Ennyire telt a világtól a Föld megmentése érdekében.
Sírnom kell -  nem tudok ezen már nevetni se…..


20 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, ahogy én is, te is tudod, hogy sorsunk elől nem menekülhetünk, nem tettünk szinte semmit, hogy ne így legyen, szerintem elkerülhetetlen lesz a pusztulás. Ha holnaptól mindenki fapapucsban járna, és semmilyen elektromos készüléket nem használna, akkor is, a következő évtizedekben annyit romlana a jelenleg ért hatások következményeként a klíma, hogy csak nagyon hosszú idő eltelte után kezdenének ismét javulni a tényezők. Dehát erről, szó sincs, mindenki éli tovább a pazarló életét, tisztelet a kivételnek, aki próbál vigyázni, de elárulom, még ez is kevés. Csak egy év alatt mi mindent elfogyasztunk, fogrém, spray-k, élelmiszer, ruhanemű, autóhasználat, stb. Szóval elcsesztük, és nem kicsit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában nem tudom, hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy "az emberiség" magához térjen és elkezdjen másképp élni/gondolkodni. Most nem akarnék belemenni a témába, de valahol a "szaporodásnál" kellene kezdeni. Túl sokan vagyunk,no nem mi európaiak...itt ugye 1-2 gyerek születik csak...
      Ám kevesebb ember kevesebbet használ és kevesebb szemetet termel...
      Na jó, ezen aztán azt hiszem, a környezetvédők nem tudnak segíteni. Pedig igen nyomós oka a bajoknak.
      Azért persze lenne pár téma, ami segíthetne, ha lenne hozzá elég akarat. De az sincs.

      Törlés
  2. Szerintem alapból lusták vagyunk, nem kicsit, nagyon. Meg sokszor nem gondolkozunk. Pl. a környékünkön, ha nem is minden kuka mellé, de elég sűrűn kiraktak szelektíveket is. Ezekbe lehet műanyagot, papírt, fémet rakni. A mi konténerünk mellett is van egy, mégis a konténerben ott van a PET palack, a reklámújság, sörös doboz. Miért nem lehet a flakonokat, papírokat, dobozokat külön gyűjteni? Tudom hely, meg stb., de nekem is kicsi a konyhám, de elfér 2 szemetes egymás mellett.
    Tudom, sokak szerint nem tesz jót az egészségnek a csapvíz, ezért ásványvizet kell inni. Látom, amikor a közeli boltból tízesével cipelik az emberek. Aztán dobják a kukába az üres flakonokat.
    Nem kéne egy kicsit gondolkozni?
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. * Feltételezem, a piros színű konténerről van szó. (Pécsett olyanok vannak a társas házaknál.)Úgy tudom, nem lettek kötelezve arra,hogy alkalmazzák. Amit tudok : a kék edények (családi házaknál a szelektív gyűjtő) átvétele és használata is az egyénekre lett bízva... aki nem vették át, azok továbbra is a kommunális (fekete)edénybe dobálnak mindent. Nem akarnék a "német példával" jönni... ahol a kukások megnézik, (ürítés előtt) mi van az edényben, és ha ott nem odavaló anyag van, akkor nem viszik el - majd büntetés. Szóval... lennének megoldások.

      Törlés
    2. PZS: Ez az, amit én sem értek.Nálunk van szelektív gyűjtés/szállítás és mégis látom néhány fedél nélküli kukában a nem oda való hulladékot.És vannak gyűjtőkonténerek - néha oda meg olyasmit is beledobálnak, ami egyáltalán nem oda való.(Legutóbb a műanyagos nagy konténerben ruhafélék voltak...)
      Csapvíz: mint öreg "vizes"-ben számtalanszor felmerül bennem a kérdés, miért nem tökéletes, vagy miért nem lehet tökéletessé tenni a csapvizet ? Pécsett igen magas (bár határértéken belüli) a Ca tartalom. Nekem pl. emiatt voltak veseköveim. De nem üveges vizet iszom. Vannak most már szűrőbetétes kancsók, azok erre a célra megfelelnek és se cipelnem se eldobálnom nem kell a vizes flakonokat.Most láttam a közeli ABC-ben, hogy kapható 2 l-es cserélhető szódás-palack (persze az is már műanyag) - lehet, beszerzek egy ilyen is. Mert néha szódavízre is szükség/igény lenne.

      Törlés
    3. @x sajnos én is úgy tudom, hogy a szelektív edények (kék, barna) elhozatala (bár ingyenes volt) de nem volt kötelező. És bizonyára vannak háztartások, ahol változatlanul mindent a feketében gyűjtenek. Ez viszont elég reménytelenné teszi a helyzetet, hogy valaha is szétválasztásra kerüljön a telepre kerülő összes szemét.
      Németország, az Németország...ez itt - sajnos - Magyarország.

      Törlés
    4. Nálunk nincsenek színes szeletív kukák, legalábbis a környékünkön. A kirakottak olyanok, mint a többi, csak jól látható felírat és tájékoztató matricák vannak rajtuk. S nem is minden háznál, de 1 perces séta távolságán belül vannak.
      Vannak ezen kívül gyűjtőszigetek is. Pl. a környékünkön 2 is van, nagyjából 300 méteren belül.
      Ami a csapvizet illeti nálunk a víz vasas, ez mindig is volt, de mostanság divat az egészséges életmód jelszavát követni és ásványvizet inni.
      PZs

      Törlés
    5. Szerintem a szemét-szeparálás jó ötlet - csak hát fegyelmezettebbnek kellene lenniük az embereknek - ha már a cég kezdeményezett valami értelmes dolgot.
      Máshol is bevezethetnék. Nem tudom a magasabb vastartalom káros-e, (vagy hogy a víz ízén mit változtat) de a magas kalcium-tartalmat bizony sokan nem viselik el hosszabb időtartamon át, vesekő-képződéssel reagálnak rá.
      Az ásványvíz nagyon jó üzlet - szerintem. Azért is reklámozzák.Zöme nem is ásványvíz, hanem csak egyszerű normális csapvíz.

      Törlés
  3. (1)Nem teljesen értem a félelmedet a fotók felrakása ügyében. (?) Minden bizonnyal (?) - amiket X.Y.Z... (beleértve a 30-nál idősebbeket is...) felraknak a saját Facebookjukra, azokat éppenséggel a blogodban használhatnád.[... de te nem Facebookozol... ( mert attól is kissé túlzott benned a félelem. - szerintem. ]
    ( lássam, sikerül-e a hozzászólásom ? )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te úgy gondolod én meg másképp.És halálra unom az örökös FB-re hivatkozást. Nem csak tőled, mástól is. Hát éljetek ott, nem kell ide jönni, az én vacak, senkit sem érdeklő, unalmas kis gondolataimat olvasgatni..

      Törlés
  4. (2) ... azért az a "szinte nem tesz semmit"- vélekedés, az "kissé erős." (Lehet, majd ki leszek nevetve... van pl. a http://hulladekvadasz.hu blog (igaz én a Fb,-ját nézegetem) - és szép számmal vannak (magyar) emberek is,- akik "ezt-azt" tesznek. Természetesen heti 2 alkalommal (hajnalban)... engem is tud "bosszantani," amikor látom, ki- mi mindent rak ki a kommunális edényébe... ( s milyen módom..) - ill. 2 hetente látom a kék edények (szelektív) tartalmát. ( -- azokét, akinek van... hiszen vannak jó páran, akiknek nincs. ( Lomtalanításról pedig talán szót sem.) (Eléggé sok fotóm is lenne/van... amiket (én bizony)- minden félelem nélkül megosztok. :-) ) Más : (talán nem kellene "óriásplakátokon" "népszerűsíteni azt, hogy fűtsön vasasi szénnel ! - (stb.) - ill. kissé meglepett,hogy a környékünkön a kirakott fenyőket a kommunális autó vitte el (!) - nem pedig a "zöldjárat." ( bár ezek itt eléggé kis ügyek... csak.) Végül : esetleg ajánlom ( ha visszanézhető ?) (RTL Híradó) a legújabb hírek Garéval kapcsolatosan !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, a filmet megnézem, ha tudom, mert érdekel a téma.
      A szén-hirdetést én is láttam, meg is lepődtem rajta, de biztos van oka, miért hirdetik.
      Azon néha elgondolkodtam már, hogy ha hirtelenjében "elzárnák az oroszok" a gázcsapot, akkor mi a frászt csinálnék ? Mégis mivel fűtenék/főznék ?

      Törlés
  5. Drága Fodorka, kérlek ne lovald magad egyrejobban bele a különböző félelmeidbe, mert így sok szorongásban, rosszkedvben, stb.... lesz részed. Egy életed van, mint másoknak is, és azt nem érdemes állandó szorongásban, félelemben, negatív érzelemben megélni, mert ha eképpen létezel, akkor csak a szinte mindennapi boldogtalanság, mérgelődés lesz az osztályrészed, és ezt Te sem érdemeled meg.
    Sokan gyüjtünk szelektíven, sokan teszünk a szebb, tisztább természetér, a jobb jövönkér, stb...., ugyanakkor vannak a nem eképpen gondolkodók, és élők.
    Lásd meg a rosszat is, de a több jót is lásd, ill. éld meg.
    Vígyázz, mert a félelem megöli a lelket!(((
    Julia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júlia, most különösen jól estek kedves, biztató soraid. Igen, jól érzed, valahogy nem vagyok "legjobb kedvemben". És tudod, amikor valami "homály" van a szememen, akkor szelektívvé válik a látásom, inkább a rosszra fókuszál és ha lát is jót, azt nem helyén kezeli.
      És tudom, igazad van, a félelem (mindenféle félelem) lélekgyilkos, hogy ne mondjam lélek-öngyilkos - hisz magad generálod - magad ellen fordítva saját gondolataidat...Nehéz ebből a körből kiszállni, de eddig még mindig sikerült. Csak elmúlik majd ez is.Remélem.
      Örülök/köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  6. Fodorka! Tudod én úgy gondolom, hogy már nem lehet visszafordítani semmit, a világnak vége. De ennek ellenére mégsem azt a személetet követem, hogy együnk igyunk, mégis meghalunk, hanem igyekszem tenni, amire tőlem telik. Most pl. régi amolyan pici de nagyra megnyúló necceket próbálok felhajkurászni, hogy mikor zöldségeket vásárolok a nénijeimnek, ne zacskóban kelljen a mérlegre tennem. Apunál találtam egyet és nagyon megszerettem, de jó volna még.
    Ha belegondolsz, ez semmi, még egy csepp sem a tengerben, de Azt hiszem majd ha a odajutunk, mégis külön-külön kell majd számot adnunk róla, mit tettünk vagy mit nem.Engem elsősorban ez motivál már.
    Te is megteszed a tőled telhető legtöbbet, s ha még újabbakat teszel le a kalappal előtted, de ne aggódj, hisz te is érzékeled, hogy ez nem segít a megváltoztathatatlanon. Inkább örülj, szeresd a világot, amíg lehet!
    Ha belegondolunk, a szelektív is egy nagy nudli, állítólag legtöbbje szeméttelepen végzi, de mi jobb érzésűek mégis külön válogatunk s hiszem, ezt számontartják odafönn.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod Pipulka, ha nem hinnék abban, hogy "figyelnek", akkor tán én is másképp élnék. De "jó kislány" szeretnék lenni - és ezért a hátralévő kis időmben nagyon igyekszem úgy is viselkedni, ahogy azt elvárnám magamtól, ha máshonnan nézném már önmagam.
      És - sajnos - józan pillanataimban azzal is tisztában vagyok, hogy már késő....Minden késő... Csak azt nem tudom, hol, mikor kinek kellett volna elkezdeni "másképp" élni. Tán már Ádámnak és Évának ????

      Törlés
    2. Vagy legalábbis követni Ádámot és Évát. Bár sokáig követték őket. Szerintem ha belegondolsz még a te gyerekkorodban is egész jól ment. Ha onnantól nem "fejlődtünk" volna, még tök jól állnánk, nem?

      Törlés
    3. Bizony igazságod van ! Hányszor eszembe jut nekem is, hogy csak ebben a pár évtizedben, mióta én itt vagyok, mennyi rossz, káros, negatív dolog történt. No nem mintha 200 avagy 2000 évvel ezelőtt olyan sokkal "jobb" lett volna az ember - de talán a környezetüket az egyiptomiak, aztékok, stb....nem károsították oly mértékben, mint mi.

      Törlés