2019. augusztus 3., szombat

Égi dolgok


Érdekes cikket/videót kaptam elolvasásra ajánlva – és bizony meglepődtem. 
Ha volna itt csillagászat után érdeklődő, itt a cikk:
Alább pedig a szenzációs kis videó. Be kell valljam, engem igencsak meglepett, azt írtam a levél küldőjének, hogy „megint megdőlt valami, amiben eddig hittem” (a galaxisunk formájára gondolok…)





A „qubit” oldalon szörfölve találtam még egy érdekes cikket, ebből itt egy kis idézet, és „ez se semmi”:


„A féregjáratok (másképpen féreglyukak) mibenlétét régóta kutató lengyel fizikus nem kevesebbet állít, minthogy a téridő e sajátos, jelenleg az emberiség számára még csupán elméleti lehetőségként létező képződményei nem csak arra képesek, hogy az egyik oldalukon – szupermasszív fekete lyukakként – egész galaxisokat kebelezzenek be, hanem arra is, hogy a másik végükön komplett világokat hozzanak létre.

Mindez rímel Stephen Hawking idevágó tézisére, miszerint párhuzamos univerzumok igenis léteznek, csak meg kell találni őket. A március 14-én (a π=pi világnapján) elhunyt brit sztárfizikus azonban testamentumként is felfogható utolsó tanulmányában azt állította, hogy az ősrobbanás multiverzumot – párhuzamosan létező világokat – hozott létre, a többi világegyetem pedig nyomot hagyott a ma ismert univerzumban jelen lévő háttérsugárzáson, e jelek pedig megfelelő műszerrel mérhetőek. Ha sikerül megtalálni ezeket, akkor a sokat vitatott, az ősrobbanás-elméletet kiterjesztő, az univerzum exponenciális tágulását, majd annak lassulását leíró kozmikus infláció teóriája is bizonyítást nyer.”

Minden nap tanulok valamit….



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése