2020. január 3., péntek

Az Orion bal válla


Tegnap este először a Vénuszt csodáltam meg – valami hihetetlenül gyönyörűséges, hatalmas, fényes csodaként ült az ÉNY-i égen. Kár, hogy olyan hamar eltűnt, és később, amikor kedvenc Orionom meglesése miatt voltam kint az udvarban – a Vénusz már másfelé járt.

Na de az Orion… Nem tudok betelni vele, nem tudok belenyugodni, napok óta foglalkoztat az a hír, amiről pár napja már egyetlen sorban írtam. Most egy kicsit részletsebben olvashat itt a valószínű várható eseményről az, akit a téma érdekel:

Az Orion „bal válla”, a Betelgeuse az egyik legfényesebben ragyogó csillag az égen, most azonban valami egészen furcsa dolog történik vele: egyre jobban halványul és egyelőre a kutatók sem tudják megmondani, mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében.
Egyes csillagászok úgy vélik, a fokozatos fényességcsökkenés egy szupernóva-robbanás előszobája lehet.... A halványulás néhány hete kezdődött és a mérések szerint egyre erőteljesebbé válik.





A Betelgeuse az Orion csillagkép főcsillaga, idáig a második legfényesebb csillag volt a csillagképben, és az égbolt kilencedik legfényesebb csillagának számított – ezúttal viszont a huszadik helyre zuhant vissza.
A közelgő megsemmisülés nem lenne túlzottan meglepő: vörös óriásról beszélünk, egy olyan csillagról, ami magjában már kimerítette hidrogénkészletét és elkezdte a magot körülvevő rétegben lévő hidrogén égetését. Életét elképesztően káprázatos szupernóva fogja lezárni. Ha ez bekövetkezik, a robbanást a Földről könnyedén, akár szabad szemmel is látni lehet majd, a Betelgeuse ugyanis mindössze 650 fényévre van tőlünk.

A vörösen fénylő gigász december folyamán egyre halványabb lett, mígnem olyannyira elhomályosodott, mint még korábban soha. Abból pedig, hogy egyre jobban elveszti fényességét, arra következtethetünk, hogy már nem sok maradt hátra az „életciklusából”.
Amikor a szupernóvává alakulás végbemegy, az a Földről is látható lesz majd: amennyiben a Betelgeuse nappal robban fel, tisztán kivehető lesz az égbolton szabad szemmel is, éjszaka pedig az erős fényjelenség olyan erejű lehet, akár a teliholdé. A szupernóva-robbanás hatalmas lehetőséget tartogat a csillagászoknak: viszonylag közelről vehetik majd szemügyre az univerzum egyik leglátványosabb eseményét.
Természetesen a halványodás még nem jelenti egyértelműen azt, hogy a Betelgeuse hamarosan kileheli a lelkét, más tényező is állhat a jelenség mögött; a vörös óriás úgynevezett félszabályos (szemireguláris) változó, így a fényességváltozás egy kevésbé drámai (de mindenképpen látványos) folyamat része is lehet.

Mit nem adnék, ha ennek a csodálatos eseménynek szemtanúja lehetnék….Kár, hogy megtörténtét senki sem tudja előre megmondani – megállás nélkül viszont ugye mégse lehet az eget kémlelni éjszaka…



Egy dolog azonban magánál a csillag felrobbanásánál is jobban izgat: az agyam, a  szegény 75 éve földi léptékekkel élő kétmaroknyi kocsonya, egyszerűen nem érti, miképp láthatom én ma vagy holnap azt, ami  valójában 650 éve történt.

Szeretném tudni, hogy csak az én agyam képtelen erre, vagy mindenkié ?
Persze, hát persze, hogy elhiszem, hisz tudósok mondják. De legalább olyan valószerűtlen, mintha  I (Nagy) Lajos király becsengetne hozzám, végtére ő is 650 évvel ezelőtt élt/uralkodott. Épp akkor, amikor felrobbant a Betelgeuse……..

A ma esti csillagtérkép:







10 megjegyzés:

  1. Érdekes jelenségről írtál, és tetszik az "agyalásod" a 650 évről. Az én agyalásom pedig arról szólt, kb. 3500 évvel ezelőtt pl. Ádám esetében, aki 930 évig élt, nem lett volna gond látni ennek a csillagnak a keletkezését és megszűnését. Az emberek kora fokozatosan csökkent, főleg a vízözön után gyorsabban öregedtek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezt az egészet - Naprendszer-Föld-élet a Földön - valami hihetetlen csodának tartom és néha az "emberiség nevében" szégyellem magam, hogy nem óvjuk kellőképp ezt a csodát...aminek egyébként öt perc múlva már vége is lehet, ha ide száguld,s becsapódik egy nagyobb meteorit....

      Törlés
    2. Tudtad ezt magadról? :)
      "...boldog ember az, aki meg tudja őrizni az évtizedek múlásával is a csodálkozni tudás képességét."
      "Valaki egyszer így mondta ezt: ahol őszinte, elragadtatott csodálkozás van, ott van a világ csúcsa."
      Sokszor olvastalak már, és mindig örömmel látom, hogy kifogyhatatlan vagy a felfedezett csodákból. :)

      Törlés
    3. Köszönöm ezeket a pozitív mondatokat - annyira rám fér és annyira jólesik...Örülök, ha a blogom olvasója, még jobban, ha kommentelője maradsz - én igyekszem majd mindig érdekes meséket írni.

      Törlés
  2. Talán csak annyit, hogy én is kint jártam (csütörtök estefelé) - bár nem sokáig nézelődtem... tartva attól, nehogy "összeszedjek" valamilyen megfázás-félét... (épp' elég egy "betegeskedő" személy a közelemben. Próbáltam nézegetni "felfelé," - bár mifelénk ( a közelben) akkora a "fényszennyezés" (?) - ( a közeli T***O körül )- nem sok mindent lehet látni. Hagyján,- mert a sötétség leple alatt (este) és hajnalban is... X,Y,Z... (nem tudom,mivel fűtenek ?...) akkora "büdösség" van... ( légszennyezés ? )- amiatt pl. az esti lakás -szellőztetés is elmaradt. ... Így aztán - én arról olvastam ( a napokban) - milyen tervek vannak, mi várható 2020-ban ( mindenféle űrhajók fellövésével kapcsolatosan) - ami azt illeti, mozgalmas időszak lesz... hacsak el nem napolnak 1-2 fellövést,- de majd megtudjuk. ( Főleg,ha megéljük.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Vénuszt este 6 körül az utcátok Ny-i végébe ha kimész, kb. a Jakab hegy fölött láthatod - felhőtlen időben. Az Orion is látható már ez idő tájt, de 8-9 körül feljebb "jön" - Ő DK-en látszik.

      Törlés
  3. Már nem is lepődöm meg, és nem is csodálkozom semmin, inkább elhiszem, hogy minden lehetséges. Azt azonban Én is sajnálom, hogy -ha már megtörténik- nem lehet tudni, mikor. Sajnos annak idején a teljes napfogyatkozásról is lemaradtam, pedig olyat tényleg csak egyszer láthat az ember életében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit bizonytalankodom, akarom-e látni ezt a "csillag-halált" - de talán igen. Nem mindennapi esemény/látvány lesz - ha lesz.

      Törlés
  4. Látom, nagyon foglalkoztat a dolog és tetszik az elmélkedésed is :) Én is olvastam róla cikkeket. A média úgy hozta le, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat, viszont a tudományos kiegészítésben az írták, hogy csillagászati értelemben "az egy pillanat" akár egy millió évet is jelenthet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek az "égi dolgok" oly megfoghatatlanok.Sokat nézek ilyen témájú filmeket vagy olvasok ilyesmiről, jár is az agyam rendesen, de majdnem minden esetben emberi léptékkel vagyok csak képes gondolkodni. Felfoghatatlanok ezek a távolságok és méretek - bár nyilván, akik ilyesmit leírnak, tudják, mit beszélnek. Már eleve, az az egy adat is szinte elképzelhetetlen, hogy mekkora is az a kb.650 évnyi távolság ?
      Nem erre a léptékre lettünk mi teremtve.

      Törlés