2020. január 5., vasárnap

Egyszerű kis pogácsa



½ kg liszt
25 dk vaj (Rama)
1 cs. (5 dk) élesztő
1 poharas tejföl (2 dl)
2 tojás sárgája
3 kávéskanál só (de én meg szoktam  kóstolni az összegyúrt tésztát és szükség esetén még után-sózom, majd jól összegyúrom a tésztát még egyszer. Inkább ez a plusz-munka, mint sótlan sütemény…)

Lényeg: este kell összegyúrni, és reggel, vagy másnap délelőtt megsütni. (Vagyis kell egy pár órát állnia a hűtőben.) Ha túl lágynak találod a tésztát, tegyél hozzá érzés szerint még kevés lisztet és gyúrd jól át vele. Kiszaggatás után legalább még kb. egy órát kell pihentetni, szépen megkel.

A 4 cm. átmérőjű pogácsaszaggatóval csináltam, de túl vékonyra hagytam a tésztát, lehetett volna vastagabb  is. Ilyen vastagságból egy tepsibe nem fél bele a teljes adag rendesen, tehát célszerű (lett volna) két részletben sütni, ugyanis ha összekelnek(=ragadnak) a pogácsák, akkor nem lesznek köröskörül finom ropogósak. (Lásd az alábbi képen)  Lehet, ha vastagabb a tészta, akkor belefér egy tepsibe is.
A tetejét megkentem a 2 megmaradt tojásfehérjével és megszórtam len- és szezámmag keverékkel.






Szerintem igen jó kis pogácsa lett belőle. Egy adagot lefagyasztottam. A maradékot bármikor be lehet tenni a kis kenyérpirító-grillezőmbe – ami egy spéci eszköz, mert ebben kenyeret pirítani és bizonyos dolgokat átsütni is lehet. Tisztára olyan lesz, mint amikor frissen a sütőből kivettem. 
Azt már tudom, a mikróban nem lesz ilyen ropogós újramelegítés során, tehát ha nincs ilyen grilleződ, akkor talán érdemes pár percre a felforrósított sütőbe beledugni – mert hasonlíthatatlanul jobb melegen, mint hidegen. Felengedés után a mélyhűtötteket is "újra lehet éleszteni" így...

 






6 megjegyzés:

  1. Finom pogácsákat sütöttél váljon egészségedre!

    VálaszTörlés
  2. Mondhatni vajas pogácsának, és ez a kellően pihentetett tészta mindig meghálálja a gondoskodást, finom lesz.
    Nekem is van egy hasonló grillezős készülékem, amiben felfrissítem mindig a sülteket, kifliket, zsemléket. Mikrót egyáltalán nem használok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pogi tényleg jó lett. A grillezőmet naponta használom, el nem cserélném semmire !!!

      Törlés
  3. Hú, de guszta! Bekapkodnék most párat! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló ! Örülök, hogy "látlak" !(Mindjárt ránézek a blogodra...)
      Virtuálisan küldöm a pogácsákat ! :-)

      Törlés