Törtem
a fejem, s oda jutottam, hogy több, mint
40 éve láttam életemben először (és eddig) utoljára árvalányhajat, a Tenkes
hegy oldalában jókor járva. Mert ugye a lényeg a „jókor” szón (is) van…
Tudtam
róla, hogy nem túl gyakori, meg hogy védett – de be kell valljam, túlzottan
nagy szerepet nem játszott eddig az életemben.
Pár
napja jelentkezett „lélekajtós/bazsarózsás” hosszúhetényi blogbarátném, azzal a
hírrel, hogy a Nagymezőn nem csak bazsa van ám, hanem árvalányhaj is !
No,
hát ezt meg kell nézni – határoztam el, s meg is beszéltük a találkozót.
A
pár héttel ezelőtti rét megváltozott, egyes virágok eltűntek/elnyíltak, de
előbújt, s virított helyettük sok másik. (Csak úgy zárójelben: jutott szembe, hogy
micsoda nehéz feladata lenne annak, akinek ezen, a nem is túlságosan nagy réten
össze kellene számlálni a növényfajtákat… és az is, hogy mennyire kár, hogy nem tudok a mellékelteknél jobb minőségű fotókat készíteni...de hát ez van - elfogadom....)
Akárhová nézel mindenhol pezseg az élet – virágok formájában. Pedig aztán nem is
lehet azt mondani, hogy valami különös jó táptalaj lehet ez a kicsit szikes
domboldal, s mégis telis-tele van szebbnél szebb virágokkal…. Lépdelsz – mert ugye
lebegni nem tudsz – és fáj a szíved, mert a virágszőnyeg egyikére másikára
kénytelen vagy rálépni – egyeseket kikerülve is…
 |
| Bunkós hagyma |
 |
| Farkas kutyatej |
 |
| Hegyi baltacím |
 |
| Kakukkfű és madárfészek kosbor |
 |
| Kúszó v. fehér here |
 |
| Orlay murok |
 |
| Piros gólyaorr |
 |
| Magyar(török) szegfű és Orlay murok a fűdzsungelben |
 |
| Törpe nőszirom |
 |
| Vitézvirág |
 |
| Mezei zsálya |
Nagyon
meleg volt aznap, nem is indultunk korán, csak d.u. ötkor. Még így se fáztunk.
Fent a mezőn sehol teremtett lélek, de a virágözön még mindig lenyűgöző. Sárga
törpenőszirmok, lilás-piros magyar(török) szegfű, valamilyen pici sárga hereféle,
fehér nagyobb here, kakukkfű, farkas
kutyatej már elpirulva, sötétlila mezei zsálya… Aztán beljebb az erdőszélen
találtam még néhány nagy ezerjófüvet, pár szál harangvirágot. Vittem a
növényhatározót, hogy meg tudjuk állapítani egyik-másik, nem ismertről, hogy
micsoda. Jól tettem – egyszerűen képtelenség az embernek (már ha csak
műkedvelő) ennyiféle virágot felismerni, azonosítani.
Aztán
csak kicsit sétáltunk és barátném előre mutatott: Látod, ott van ! –
felkiáltással…
Hát
ott volt. Lenyűgöző. Nem győzőm hangsúlyozni, a kép semmit nem ad vissza a látványból...Első gondolatom az volt, olyan, mint egy szőke kisfiúcska
feje/haja – halványaranysárgásfehérselyem (vagy milyen – le se lehet rendesen
írni a színt, az állagát…) Szóval ott ringatózott a szélben egy hatalmas
árvalányhaj mező ! Fantasztikusan szép volt, tényleg azt éreztem, hogy mint egy
gyerek buksi fejét, jó lenne megsimogatni…
 |
| A láthatáron magasodik a Tenkes |
 |
| A zöld bokor-háttér |
 |
| Vadrózsa, magyar szegfű és az ég tudja még mi nő közte.... |
 |
| Gyönyörű közelről is... |
 |
| A szél szétviszi a magokat...terjeszkedik.... |
A
virágzás elején volt a mező – csak elvétve találtunk olyan szálakat, melyek már
a „kirepülésre” készülve felborzolták röptető szőrüket (gőzöm nincs, mi a
hivatalos neve)… itt van egy érdekes leírás a növényről:
„….E
sokféle árvalányhajnak azonban közös tulajdona forgónak nevezett termése (111.
kép) mely lényegileg három részből áll: a füvekre általában jellemző
szemtermésből s az ezt borító két levélből és pedig a kisebb és vékonyabb pelyvából
és a nagyobb, fent 10–40 cm hosszú alsó részében csavart, közepén térdalakban
hajlított, felül tollas szálkába futó toklászból. A szálka felső, nagyobb,
tollas része repítő készülék; ha megérik, a szél könnyen magával ragadja a
bugából s a nagyfelületű, de rendkívül könnyű tollas rész révén hosszabb ideig
röpíti a levegőben.
A
forgó alsó része: a toklász, a pelyva és a kettő közé zárt szemtermés, súlyánál
fogva horgonyszerűleg lóg a repítő részen. A toklász töve hegyes tövisben
végződik, – mely leszálláskor nyomban utat üt a szemtermést rejtő toklásznak a
talajban. A toklászt alsó felén felfelé álló serték borítják. Ezekkel
horgonyozza magát a földbe, sőt a toklász hegye a szél lengetése következtében
e serték révén mindig mélyebbre és mélyebbre nyomul a talajon. Ugyanis a
visszafelé álló, rugalmas serték a forgó eldöntésekor egyrészt megakadályozzák,
hogy a toklász kihúzódhasson a földből, másrészt ugyanakkor a talajba
horgonyzott toklászt ez eldöntés ereje benyomja a földbe….” (Idézet innen: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarsag-viragai/ch13.html
Egyébként
Magyarországon mára élőhelye annyira beszűkült, hogy az összes faja védett.
Eszmei értéke egy 2001-es minisztériumi rendelet szerint 5000 forint.
Szóval
ámulás, bámulás, fényképezés után csak álltunk ott, és csodáltuk. Elmondhatatlanul
szép volt, ahogy a szélben hullámzott… A lassan leszálló nap még kicsit
aranyozott is a fehérségen, körülötte a csodás virágokkal teli mező, mögötte
egy élet-zöld-bokor-sor, távolban Baranya lankás része, a láthatáron pedig a Tenkes
hegy… Hát nem tudnék ebből képet festeni, mert képtelenség lenne ecsettel
visszaadni azt, amit láttam. És természetesen a fényképen se azt látod, amit mi
akkor, ott. Varázslatos volt. Ezúton is köszönöm „lélekajtós/bazsarózsás”
barátnémnak ezt a szép délutánt…
És
akkor nézegessetek még pár szál virágot, amit el tudtam hozni:
 |
| Galaj |
 |
| Harangvirág és nagy ezerjófű erdő-árnyban |
 |
| Koloncos legyezőfű |
 |
| Nagy ezerjófű a lemenő nap fényében... |
