2018. március 22., csütörtök

Egy vers

Egész véletlenül találtam ezt a verset és valójában csak az utolsó sora amiatt került ide. Hosszú napok, sőt, most már hetek óta igen keményen dolgoztam a csendhegyekkel, és emellett nem lehetett tévézni - teljes odafigyelést igényelt. De elkészültem vele! (Lassan utódot keresek és szeretném neki "rendben átadni" ezt a nem kis munkámat.)

Érdekes módon, valahogy ez idő alatt a "csend" hangjaira érzékenyebb lettem. (Pedig nem a 'csendhegyeken' jártam valójában, csak gondolatban.) Meghallottam, amit tán máskor nem:  egy kicsit vadabbul becsapott autó-ajtó csattanását, egy tűsarkú cipő kopogását a járdán, az ablakom alatt, vagy amit máskor tán észre sem veszek: a macska álomból kelő nyújtózkodása közbeni csendes miau-t. Hallom a számítógépem zümmögését, és a billentyű kopogását.

Érdemes néha csendben lenni. Felfedez az ember dolgokat, melyekkel együtt él ugyan, de figyelmen kívül hagyja.
Persze, talán nem is fontosak.... Csak úgy elmeditáltam a dolgon....

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
 - - E csöndet ismerem.



2 megjegyzés: