Matyó baba

Ahogy múlik az idő és ahogy fogyatkoznak körülöttem az emberek, egyre többet foglalkozom én is bizonyos teendőkkel. Mondjuk egyfajta „selejtezéssel” – ami nem a dolgok kidobását, csak elajándékozását jelenti.

A gond az, hogy amit én értéknek érzek – azok (a gyakorlat most épp ezt mutatja) – csak nekem értékek és ha jól belegondolok, van is erre magyarázat. Hiszen miféle „értéket” képviselhet egy nagyon régi mesekönyv (se képek nincsenek benne, vagy csak kevés, se nem tud semmiféle kunsztot) vagy ki játszana ma már az én „összerakós” babámmal ?

Tettem egy próbát, írtam levelet a Matyó Múzeum igazgatójának – nem is tudom, miért gondoltam, hogy válaszra méltat....  Mivel ez egy kb. 70 éves játék és matyó ruhába van öltöztetve – azt hittem a matyó múzeum egyik vitrinjének sarkában – mint valami régiség – kaphatna helyet. (Csak legalább udvarias elutasítást kaptam volna, de hát azt se...)

Így hát itt kérdezlek benneteket: tudnátok-e jó gazdát az én öreg játék-babámnak ? A festék kicsit már lekopott róla itt-ott – nem is egy Barbie figura, de hátha valaki, aki régiségeket gyűjt, megőrizné még egy kicsit…..
Vagy tényleg dobjam a szemétbe  ?

(Nem is emlékeztem rá, de egyszer már írtam erről a babáról, igaz 8 éve...akkor még nem kerestem neki gazdát.....

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2011/03/matyo-baba.html?showComment=1299296090117 )

  

Találtam

Találtam a feljegyzéseim között:

1. "Ha az élet akkora pofont ad, hogy földre kerülünk, nyissuk ki a szemünket: fölöttünk a csillagok."

2. Ahelyett, hogy folyton azt kérdezgetnénk magunktól, hogy valaki más miért viselkedik úgy, ahogy, tanuljuk meg ezt kérdezni: " Mi az a bensőmben, mely fájdalmat akar okozni magának azáltal, hogy mások viselkedésével van elfoglalva ?" 

Elveszett ez is...

,,Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát.

De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.”

(A prédikátor könyve 4. fejezet)

Hát elveszett. Elveszett ez is…

45 év lett ma oda – az utolsó fonál is elszakadt, itt maradtam egyedül az emlékeimmel.

Aki engem olvas, tudja, mit jelentett számomra Drávasztára.

Második családot, otthont. Szerető, meleg szívű embereket. Nyugalmat, lelki békességet, csak szép emlékeket.

Nem kezdem felemlegetni újra, amit 14 különböző bejegyzésemben már leírtam.

Elveszett egy darab az életemből, - nem is kicsi - mindörökre.

Nyugodj békében öreg barátnőm az égi barikák között !

 

Na, ilyen se fordult még elő velem….

 Egy kommentelő szomorúnak  találta a tegnap betett fotók közt a kutyus képét. Le akartam cserélni egy vidámabb képre (volt olyan is) – és seperc alatt eltűnt az egész bejegyzésem… Kb. azt éreztem, most üt meg a guta…

Tehát  valami ilyesmi szöveget írtam (mert persze, az nem volt elmentve, ellentétben – szerencsére – a képekkel….) :

Vasárnap a barátnőmmel fent voltunk medvehagymázni a Mecseken. Természetesen én vittem a fényképezőmet – csodás idő volt.

Na, többre nem emlékszem, mit szövegeltem….

Jöjjenek a képek, beszéljenek azok helyettem:

Miatta történt a baleset. A szomorú képét erre a vidámra akartam cserélni...

 

Amerre a szem ellát.....medvehagyma-mező

Ibolya és erdei szamócavirág

Illatos hunyor

Kankalin, százszorszép és egy kis bodobács

Mogyoróbarkák

Som messziről és közelről

Májvirág meg egy pici odvas keltike

Odvas keltike

Pitypang - ragyog, mint a Nap

 

A pécsbányatelepi templom csak ilyenkor látszik jól, mikor a fákon nincs levél

Az egyik kapu....

...és kilincse

A templom mögött valami szépség ígérkezik....

   

Magnólia - teljes virágpompában !

De azt, hogy a bejegyzés eltűnt, a kommentek pedig megmaradtak - hát azt végképp nem értem...

Sebaj. Megoldottam a problémát 😀