Planetárium Pécs (Ellopták a projektort ?)

11 évvel később, 2022-ben - véletlenül, a neten kóborolva - találtam az alábbi cikket:

https://www.csillagaszat.hu/csilltort/magyar-csillagaszattortenet/magyar-amatorok-ismeretterjesztes/a-pecsi-planetarium-es-csillagvizsgalo-tortenete/

Érdemes elolvasni....

 

Hirtelenjében nem találok többet, de ez a kettő biztos:

2007.09.24.

http://aranyosfodorka.blogspot.com/2007/09/meg-egyszer-csillagvizsgalorol.html

2010.10.17.

http://aranyosfodorka.blogspot.com/2010/10/vegre-valami-jo-hir.html

Mindkét helyen, alkalommal arról írtam, hogy nagyon aggódom az elbontott planetáriumból kikerülő projektor sorsát illetően….

Nos, nem véletlenül volt nekem vizsla kutyám, a szimatomat tőle „örököltem”. A megérzéseimet, pedig  a Magyarországon töltött elmúlt 60 év alatt fejlesztettem ki….Végig féltem attól, hogy valaki „elcsaklizza”  – s majd „pinka-pénzért” bekerül valami újgazdagnak „megjáró” magán-csillagvizsgálda kupolatermébe. Hát figyeljetek rám, ez így lesz, még akkor is, ha senki se fog tudni róla.

Az Internetnél nagyobb nyilvánosság nem létezik, ám erre a post-ra mégse fog válaszolni senki, illetékes – kussolni fognak, mint sz…r a fűben. Ki merné nyíltan felvállalni, hogy egy olyan értéket, ami emberek ezreinek éveken át okozott örömöt,  aminek segítségével gyerekek sokasága tanulta meg a csillagos ég titkait, valaki csak úgy egyszerűen „megvásárol”, mint egy leértékelt, divatjamúlt ócska kabátot…???

Jó persze a körítés, az eldobós társadalmunk általam gyűlölt jelszava: kapsz helyette modernebbet/jobbat/szebbet !!  Ez nem csak a csillagokat tudja a kupolára vetíteni, hanem közben kiírja rovásírással a csillagneveket és eljátssza az erdélyi himnuszt.

Szóval kérdezem: Hová lett/lesz a régi projektpor ?

Esetleg gyűjtök társakat és megvásárolnánk mi is.

Emlékül. Kegyeletből. Szeretetből.…..

Ugyanis a következőket olvasom a Pécsi Hírekben, ill. itt:  

http://www.pecsma.hu/helyi/2011/12/19/xxi-szazadi-lesz-a-planetarium

Több új eszköz, közöttük egy XXI. századi planetáriumi berendezés érkezik hamarosan a végső képét a közelmúltban elnyerő Zsolnay Negyedbe – döntött az önkormányzat.…egy olyan planetáriumot szeretnének létrehozni a már meglévő épületben, amely Magyarországon egyedülálló….A lézertechnikát is alkalmazó új eszköz a korábbi pécsi planetárium berendezéséhez képest jóval fejlettebb, digitális technológiát jelent…. amely a lézertechnikát is ötvözi magában, s igazi show-elemek bemutatására is alkalmas.

Emlékezzetek ! Én megmondtam, hogy el fogják lopni  a régit !
És ha tévednék, írja már meg valaki ide (vagy máshová), hogy hová lett a régi ? Esetleg elajándékozták az afrikai éhező gyermekeknek ? Vagy elküldték a cunami-sújtotta vidékre ?

Rózsaszín + Zsolnay = CSODA !

40 éve Winkler Barnabás Ybl-díjas építész rózsaszín Zsolnay porcelánokat kezdett gyűjteni…. Szerencsére – mondhatjuk – mert nélküle sosem jöhetett volna valószínűleg létre ez a gyűjtemény. Nagyon szép a Gyugyi gyűjtemény, de azt hiszem, nem én vagyok egyedül úgy, hogy ez a kiállítás a szívemhez közelebb áll. A hétköznapi tárgyak egyikével-másikával a  korombeliek egészen biztos otthon is találkoztak. Nekünk is volt ez, és mi is használtuk azt…és nehéz elmondani, milyen érzés is az, amikor a tárlóból visszaköszön az a babaedény készlet, melyhez hasonlóval én is játszottam ezer éve…

Nagyon jól felépített kiállítás, bár kerestem a neten, nem találtam meg a rendezőjét, igencsak dicséretet érdemel. Olyan fantasztikusan válogatta össze a kellékeket a rózsaszín tárgyakhoz, hogy az már igazi művészi élmény. Szerintem igen fontos, hogy egy-egy tárgy milyen környezetben, milyen „körítéssel” kerül a nézők szeme elé. A finom kézimunkák, az azsúrozott terítő a szoba-berendezésnél, a háziszőttes vászontörölköző a fürdőszobai eszközök  mellett – és úgy általában az egész kiállítás hihetetlenül jó érzékkel, csodálatos ízléssel van összeállítva. (Tiffanyldinek van hasonló, csodás  rendezője, az ő kiállításain volt mindig olyan érzésem, hogy minden passzol mindenhez…) Ki fogom nyomozni és utólag beírom a rendezőt !!!

Utólagos bejegyzés, kiegészítés:

Nos, nyomoztam kicsit a kiállítás rendezője  után  és a http://www.zsolnaynegyed.hu oldalon talált egyik illetékesnél érdeklődtem a dolog iránt. Nem kis meglepetésemre, bár úgy is írhatnám, örömömre, kiderült, hogy a kiállítás rendezője maga a gyűjtő, Winkler Barnabás volt. Így hát ámulatom megduplázódott, és tényleg csak azt tudom mondani, minden elismerésem az ilyen tehetséges embereké. Jó lehet annak, aki sok embernek ilyen ajándékot tud adni…Köszönet érte…

A fejlődés pontosan követhető a kézzel készült, a szinte mindegyik-más-árnylatú tárgyakon. Csodálatos, nem sablon alapján „szalagon-gyártott” egyen-darabok ezek, egyik se pontosan olyan, mint a másik, csepp színdifferenciával, talán mm-nyi méretkülönbséggel, mégis szépséges, és értékes az összes.

Hogy miképp őrződtek meg a mának, az valószínű külön regény lehetne minden egyes darabnál. Hogy maradhatott  meg  száznál is több éven keresztül egy fogekfe-tartó ? És micsoda kincseket láttam a konyhában ! Bár nem Zsolnay, de hát mi is használtunk ilyen kávédarálót,  réz-súlyzós mérleget, habverő üstöt…És olyan jóleső érzés volt ezeket a régi tárgyakat itt viszontlátni. Éreztem ugyan enyhe lelkiismeret-furdalást, mert lám, volt valaki, aki megőrizte, s én hagytam, hogy elvesszenek, eltűnjenek mellőlem….

Az egyszerű  formák aztán egyre díszesebbé váltak, tanúsítva a Zsolnay tárgy-tervezők csodálatos fantáziáját és kézügyességét. A kiállítás ebből a szempontból is nagyszerűen van megrendezve, végigsétálva a termeken, az ember fokozatosan egyre különlegesebb, elegánsabb, díszesebb tárgyakkal találkozik. Öröm a szemnek minden tárló.

Nem csak a  pécsieknek ajánlom, látogassanak el ide ! Nem fognak csalódni, azt garantálom.

További kellemes ünneplést mindenkinek !

Tavaly is betettem ez a dalt, nem kötelező se megnézni, se meghallgatni, de én mindig jókedvű leszek tőle....

Karácsonyi meglepetés

„Egy  váratlan, és csaknem hihetetlen, de nagyon jó fordulat köszönt a Bika jegyűekre a mai napon. Füleljen a telefoncsörgésre, nehogy elhalassza a sorsdöntő hívást! Érzelmi téren is örvendezhet, mert sok szeretetben, melegségben lesz része.” – Ezt olvasta fel tegnap reggel nekem a barátnőm a telefonba, felhívva a figyelmemet, nehogy „elrohanjak” a mára ígérkező szerencsém mellette…Nem érdekelnek a horoszkópok, nem sokat tartok róluk,  amióta meg olvastam, hogy a csillagok nem is úgy állnak/álltak régen, mint ahogy hisszük, azóta aztán végképp nem foglalkozom a dologgal.

A tegnap délutánra nagynénim karácsony előtti meglátogatása volt betervezve, el is mentem. (84 éves egyedül él, egy panel negyedik emeletén. Teljesen önellátó, tényleg csak ritka esetben kéri a gyerekei segítségét. Ezt csak úgy zárójelben jegyzem meg, tán kicsit irigykedve, mert ha már sokáig él az ember, akkor így kellene…) Mutatta a legkisebb unokája fényképeit, s ezzel valahogy a fotókra terelődött a szó. Egyszer régebben kaptam már tőle egy csomó régi családi képet, de azok között inkább oldalági rokonok voltak, többségüket szinte nem is ismertem, vagy csak meséből, netán egy-két találkozásból. Egy családi fotót akkor, amikor erről írtam, meg is mutattam itt a blogban, aki rendszeresen olvas, tán emlékszik  rá.

Most rengeteg fényképet próbáltunk téma szerint összerendezni és egyszer az egyik borítékból kiesett ez a kép:

Meg kell valljam, nagyon erős akaratra volt szükségem, hogy ott azonnal sírva ne fakadjak. (Itthon aztán bepótoltam…) Mert ezen a képen már én is rajta vagyok, rajta a még ép, egész családom, az utolsó olyan fotó, amin mindenki rajt van. SOHA többet nem készült ilyen kép, és ez a fotó a napokban volt épp 60. éves… (Rajta a dátum: 1951.XII.9.)

Kell ennél szebb ajándék ? Nem, nekem bármit adhat most bárki, ennél többet, szebbet biztos nem tud adni. A múltam egy picurka darabja. Habár konkrétan az  eseményre (unokaöcsém keresztelője) nem emlékszem, de a képről azonnal felismertem a nagynéniméknek azt a szobáját, ahol a fotó készült, abban a lakásban, melyből több mint 40 éve elköltöztek.

A 3 kisgyereken és a pólyást tartó nagynénimen kívül már senki sem él.

Néztem, elnéztem magam, a csodálkozó nagy szemeimmel, a picurkát kidugott nyelvemmel, (mintha már akkor is a világra öltenék nyelvet ?) épp 6 éves vagyok. Istenem, ekkora kisgyereket már iskolába küldtek  ? Hiszen ez még egy baba !

Emlékszem a nehéz vastag függönyökre, a hajdani 5 szobás belvárosi polgári lakásra, melyből 2 szobát elvettek a családtól, és mást költöztettek bele „azokban” az években. A nagynénimék hálószobájában lévő hatalmas kétszárnyú ajtó mindörökre bezáródott a hátrább lévő szobák felé. Ott az öreg varázsszemes rádió, nagynénim anyukájának (a pólyás mellett jobbkéz felől ül) a szobájában készült a kép. Az ágya fölött olvasólámpa, vastag perzsa és kereszt a falon. Nagynénim másik oldalán szépmosolyú drága nagymamám ül,  51 éves, amikor a kép készül, s olyan, mint egy szépséges fiatalasszony.  Mellette anyám, ölében öcsémmel szinte a nagymamával egyidősnek tűnik. A férfiak: nagyapám, nagynénim öccse, nagybácsim, apám.

Nos, tegnap volt az én idei karácsonyom…mindenféle díszcsomagolás, csengő, lametta, csillagszóró, sőt, karácsonyfa nélkül….

Mindenkinek ehhez hasonló szépséges meglepetést, kellemes ünnepet kívánok !

Amikor a kudarc sikerré változik…

.…merthogy ilyen is van. Épp tegnap történt velem. Diós kiflit akartam sütni, mint a sorban legutolsót – hogy ezzel befejezzem a „cukrászüzemi munkákat”. A világ legegyszerűbb receptjének tűnt, kedvenc Horváth Ilonámból kerestem ki, de vagy én vagyok ügyetlen, vagy a receptből maradt ki nyomtatás közben valami, a lényeg, hogy semmiféle rudacskák nem keletkeztek a leírás alapján, hanem egy ellaposodott, kicsit dudoros diós massza töltötte ki a tepsimet, amikor sütés után kihúztam a sütőből. Benne volt 30 dk dió, 30 dk cukor, 2 tojás ezt azért csak nem dobjuk a szemétbe… Az íze nagyon jó volt, csak hát a külleme… Gondoltam egy merészet és a robotgéppel ledaráltam. Hozzákevertem vajat és mivel volt itthon nápolyilap, azokat megkentem vele. Láss csodát, mennyien jó diós nápolyi keletkezett az akció végén ! Így hát elkészült az ötödik fajta süti – bár nem a tervek szerint, de egy percig sincs kétségem, az utolsó szemig el fog fogyni… 

(Kép:https://divany.hu/offline/2013/11/16/a_tokeletes_ropogos_hazi_napolyi/)

Nincs szerencsém a Kodállyal…

 Tegnap estére meghívást kaptam a Kodályba a horvát nemzetiségek karácsonyi ünnepi estjére. Örültem, mert a drávasztárai emlékeim, ottani barátaim  miatt kedvesek számomra a horvátok, dalaik, népviseletük.

Az „első félidőben” nagyon élveztem a műsort, a Vizin zenekart, a Tanac ének és táncegyüttest. Büszke voltam, hogy ifjú hallgatótársaim meg tudták különböztetni viseletük alapján az előadókat, kapásból tudták, hogy a bütykös harisnya, derékban kötött szoknya bunyevác, a mell-alatt kötött szoknya, alatta hosszú fehér „ingruha” meg horvát viselet. Nagyon jó helyen ültünk, közel a színpadhoz. Szóval a szünetig pompás volt minden.

Aztán a szünet alatt valamit machináltak az erősítővel, és olyan elviselhetetlen hangerőre állították, hogy 20 perces szenvedés után felálltunk és eljöttünk – amit szívből sajnálok, mert biztos nem volt az se rossz, amiről lemaradtunk.

Egyszerűen nem értem, hogy miért van erre szükség ? Kétségtelen, elismerem, hogy nekem fantasztikusan jó a füleim (azt mondta pár hónapja az orr-fül-gégész, hogy sok fiatal örülne, ha ilyen tökéletesen hallana, mint én) – de hát ez esetben ez kifejezetten hátrány volt. A gyomrom remegett a hangerőtől, s a fejfájás kezdete előtt 5 perccel jöttünk ki. És ezt a hallgató-társaim is megerősíthetik, pedig hát ők diszkón nőtt fiatalok voltak.

Míg tavaly olyan helyen ültem, ami az én magasságomhoz adott lábbal kínosan kényelmetlen, szűk volt, most a fülem érzékenységével volt baj.

(Megjegyzem, nem az első eset, a zsinagógában pár évvel ezelőtt tartott Varnus Xavér orgonaestet csak befogott füllel bírtam végighallgatni.)

Valahogy nem tudja magát belopni a szívembe ez a Kodály….

Mellesleg a tavaly pislákoló oldalsó lámpát kijavították…

Így hát volt egy fél jó estém, meg egy fél bosszankodós…

De azt már sosem fogom megérteni, miért változtatták meg olyan drasztikusan a hangerőt ?

Fogadd el tüskéidet !

A magyaltündér egyre több és több tüskét növesztett leveleire. Most már a madarak sem mertek a közelébe menni. Hetek teltek így el. A magyaltündér már nem bánatosan nézelődött, hanem mérges pillantásokat lövellt. Egyre dühösebb lett, mert a magány nem tett jót a természetének.
Már csak néhány nap volt hátra karácsonyig, az emberek gallyakat vágtak a fenyőfákról és fenyőtobozt gyűjtöttek.
- Ugyan minek az nekik? - tűnődött hangosan a kis tündér.
- Hogy feldíszítsék a házaikat. Hamarosan fenyőfát állítanak a szobájukba, és karácsonyfadíszeket aggatnak rá - szólalt meg egy hangocska mellette.
Döbbenten fordult oda, és pillantása egy apró manóra esett.
- Te ki vagy?
- A karácsonyi manó, talán már hallottál rólam, vagy mégsem? Nem számít. De áruld el, miért vagy ennyire mérges? Nemsokára itt van karácsony, akkor senkinek sem szabad mérgelődnie - intette a karácsonymanó.
- Te is mérges lennél, ha senki nem szeretne. És tudod, miért nem szeretnek? Azért, mert szúrós vagyok - panaszkodott a kis tündér.
- Érthető, hogy nem szeretnek. Csak magadnak köszönheted. Szúrósak a leveleid? Na és? Rengeteg növény, virág és rovar él a földön, amelyik szúrós. Mind jól boldogulnak. Cseppet sem mérgesek vagy szomorúak. Boldogok, hogy olyanok, amilyenek. De te nem szeretsz az lenni, aki vagy, ezért vagy magányos. Békülj meg magaddal! Magaddal és a tüskéiddel! - tanácsolta a karácsonymanó.

A magyaltündér elgondolkodott azon, amit a karácsonymanó mondott. Azután úgy döntött, hogy bohócnak öltözik. Sapkát készített piros bogyóiból, és a fejére tette. Nagy piros orrot is készített, és miután felerősítette, elkezdett körbeugrándozni vidám dalokat énekelve, és hívogatva az arra járókat.
A tündérek és az állatok hamarosan rádöbbentek, hogy a magyaltündér nem is olyan szúrós, hanem bájos és vidám teremtés. És milyen szépen mutatnak a piros bogyói a cakkos szélű, fényes, zöld levelek között
Az emberek is ezt gondolták, ezért vágtak a magyal piros bogyós ágaikból, és vitték haza, hogy házaikat díszítsék vele. Azóta is minden karácsonykor ezt teszik, a magyaltündér nagy-nagy örömére. (Chritl Vogl)

Tudom/látom én, hogy ez a is írás a neten már számtalan helyen fent van. De hátha még nem olvasta mindenki...

Csomagok

Közeleg, közeleg...

A feladatok nagyjával készen vagyok, még egy süti megalkotása vár rám, aztán a kis csomagjaim elkészítése.

Ha más is most áll neki a csomagolásnak és nem lenne jó ötlete, kerestem néhányat, ezek biztos nem a legdrágábbak:

 Szerintem ha óvatosan bánik az ember a háztartási fóliával, abba is mutatósan lehet csomagolni...

 Csak keresni kell, a tavalyi "értékesebb" csomagoló-anyagmaradékok között, meg a varródobozban. Biztos van, ami használható.

 Ez a legolcsóbb, az újságpapíron kívül csak egy kevés vízfesték kell hozzá. Abszolút környezetbarát !

 Ez sima csomagolópapírból készíthető

 Ez már elegánsabb, de nekem az egyszerűsége tetszett.

 Itt is van néhány ötlet: http://4szoba.hu/cikk/tippek/3075-csomagolas-szakertoktol

Képek innen:

http://alovelymorning.blogspot.com/2008_12_01_archive.html

http://www.ellaskitchencompany.com/news/page/29

http://www.things.blogspot.com

http://www.muliloaboutthings.blogspot.com

http://www.ethicsingraphicdesign.org

Irgalmasok

Gondolkodtam pár napig, megírjam-e, hiszen a témával már december 2-án foglalkoztam. Különben is tele a net (meg tán az egész álságos világ) csili-vilivel, szép-karácsonnyal, már annyira, hogy szinte belefulladok...De megírom, mert az életnek van  bizony keserű, nehéz, szomorú és bosszantó oldala a szent ünnepi lázban is és úgy feszül bennem a düh és elkeseredés, hogy talán így megszabadulok tőle.

Tényleg senkinek nem kívánom, hogy végigcsinálja azt a kálváriát,  amit barátnőmnek kellett a szívműtétet megelőzően. Év végén időpontot kapni szakrendelésekre, szinte a lehetetlennel egyenlő – nekünk mégis sikerült, kétségtelen, a legtöbb helyen mondani kellett, hogy igen sürgős az ügy, mondhatnám élet-halál kérdése.

A hét végére besűrűsödtek a dolgok, plusz vizsgálatokat írtak elő és az urológiáról még nem kaptuk vissza a vizsgálati eredményt. Gondoltuk talán megoldható, hogy nem a beteg, hanem (egyéb hozzátartozó híján) én megyek el érte. (Hangsúlyozom, csak a vizsgálati eredmény elhozataláról volt szó !) Tudomásul vettem persze, hogy ez nem lehetséges, meg is oldottuk a dolgot. Nem is ezért írok.

(Mellesleg a doktornő hetente 3-szor rendel, s tényleg nagyon szorított az idő.) Szerda reggel 7-kor (elsípolták a hetet!) én voltam az első telefonáló, és megszoktam  már, hogy undorító csúszómászóvá alázkodva kell az ilyesmit nemhogy kérni, akár csak kérdezni is.

Mondom, XY doktornővel szeretnék beszélni, mert egy beteg leletét szeretném elhozni. Tárgyszerű és udvarias voltam, amúgy is minden mondatomat már eleve azzal kezdem, hogy „Elnézést a zavarásért, de…”

Hogy az illető asszisztenssel mi történt éjjel mondjuk az ágyban, vagy reggel a buszon, vagy nem tudom hol – azt sosem fogom megtudni. Ám azt a felpaprikázott hangot, ahogy nekem válaszolt, sosem fogom elfelejteni. „Hát még nincs is hét óra !!!!!(a felkiáltójelek ott rezegtek a hangjában – egyébként már el is múlt hét!) A doktornő még nincs itt és ha bejön, akkor még át is kell öltöznie ! Telefonáljon majd fél 8 után !”

Alázatosan megköszöntem az információt, és mondtam, hogy majd telefonálok később. Közben nem sok kellett, hogy szétrobbanjak.

Először is, ha a rendelés 7-kor kezdődik, akkor igenis elvárom, hogy a doktornő 7 óra 1 perckor „beöltözve” legyen a rendelőjében. Adódhat persze malőr, de akkor a késedelemért az asszisztens kérjen tőlem elnézést és ő legyen kicsit alázatosabb, ne én kényszerüljek rá.
De azt hiszem ilyesféle változásra egy örökkévalóság is kevés lesz.

(Csak zárójelben: elmentünk pénteken a leletért és a doktornő akkor is csak fél 8 után érkezett meg, dacára a kiírt rendelési időnek....)

No, akkor ezt most kiköptem. Megváltoztatni semmit nem tudok, max. a saját lelkem közérzetét….Azért az se semmi.

 

Voynich-kézirat

Hallottál-e már a Voynich-kéziratról ? (Már megint) a Tv-ben láttam egy pár perces kis riportocskát, aminek kapcsán elindultam a neten keresgélni és csoda érdekes dolgokra bukkantam. Nincs értelme kimásolni, annyira jó az anyag, hogy ajánlom az egész elolvasását itt: http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/02/15/a_voynich_kezirat

Egyébként a wikiben is jó leírás van róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Voynich-k%C3%A9zirat

Néha tátott szájjal állok ilyesféle témák előtt – s bár épp tegnap írtam valakinek, hogy utálom a netet, meg hogy jó azoknak, akik nem ismerik – azért ez persze nem egészen igaz…Mert hát honnan máshonnan tudna az ember annyi érdekességet felmazsolázni, mint a netről ?

Képek itt:  http://beinecke.library.yale.edu/dl_crosscollex/SetsSearchExecXC.asp?srchtype=ITEM