Pécsi botlókövek (Stolpersteine)

(Az anyag utólag kiegészítve a 2014-ben és 2022-ben átadott botlókövekkel!)

Kedvelt blogomban pár napja olvastam erről a szomorú évfordulóról: http://wangfolyo.blogspot.hu/2013/11/kristallnacht.html  s ennek kapcsán jutott eszembe, hogy Pécsett is van a zsidók deportálásával kapcsolatban néhány – nem sok – emlékhely.

Gondoltam összegyűjtöm, legyenek egy helyen, bár nem kerestem utána, s lehet, másnak is eszébe jutott már. (Nem baj, ha igen, mert akkor két helyen is meglesz…)

Pár soros történelmi áttekintés:

„….május 8-án  megkezdődött a mai MÁV-bérház alig két hétig tartó gettóvá alakítása. Május 20-ra több ezer ember zsúfolódott össze a komplexumban.

…A területet csak engedéllyel vagy munkavégzés céljából lehetett elhagyni, nem volt közvilágítás, az orvosi ellátást is a gettón belül oldották meg, ahogy központi konyhát is létrehoztak. Az élet kínkeserves volt, hiszen több ezer ember zsúfolódott össze ott, ahol csak százaknak jutott volna megfelelő hely…

.… nem tudható biztosan, hány zsidó élt a gettóban, számuk 2.700 és 3.400 közöttire tehető. Az viszont bizonyos, hogy június végére a pécsi gettó a dél-dunántúli régió „zsidótlanítási” gyűjtőhelyévé, bevagonírozási központjává vált…

…június 29-én a gettó lakóit összehangolt rendőri és csendőrségi akció keretén belül kísérték át a Lakits-laktanyába (egykori épület az orvosi kar főépületével szemben, a Szigeti út déli oldalán), ahol német katonák vették át őrzésüket. A környező települések zsidóival együtt 5000 ember zsúfolódott ott össze alig elviselhető körülmények között…Pécsről július negyedikén vitték el a zsidókat marhaszállító vagonokkal Auschwitzba. A legtöbbjüket azonnal elgázosították, kis részüket – a fiatalokat, az életerős férfiakat – munkaszolgálatra fogták.

…1945 márciusában tértek vissza a városi zsidó lakosság első polgárai….a Pécsről elvittek alig tizede tért haza..”

(Idézet innen: http://www.pecsma.hu/vezeto-hir/zsidok-ezreit-hurcoltak-el-pecsrol)

Magam is érzem, ezek olyan sokszor ismételt szavak, hogy hovatovább elvesztik jelentőségüket, nem sír  ki belőlük a fájdalom, nem kiabál  ki belőlük a „sohatöbbet” tiltakozása. Mi kellene ahhoz, hogy az emberek agyába mindörökre bevésődjön az ötödik parancsolat ?

Ma, miközben végigjártam a botlóköveket, egyfolytában olyan érzésem volt, hogy ezek a bronz-lapocskák előbb utóbb besüllyednek az aszfaltba és mindörökre eltűnnek. S ki tudná megjósolni, meddig állnak a szobrok? Pedig  talán nem lenne baj, ha legalább a figyelmeztető jelek megmaradnának...

 

Emlékmű a volt gettó falán

 

Deportáltak emlékműve a vasútállomáson

Gyerek áldozatok  emlékműve a Fürdő utcában, a zsinagóga közelében

Deportált cigányok emlékműve a Búza téren

Lánc utca 6. Stark Károly

Munkácsy M.u. 5. Böhm Jenő

 Papnövelde utca 10. Lénárt Franciska

Szigeti út 35.(lebontott Lakits laktanya)

Sárközi Mária-Maris, Petrovics Sándor, Petrovics Károly és Petrovics Mihály

2014-ben készült botlókövek:

Anna utca 22. Roder Judit

Szt.Mór utca 12. Sommer György és Sommer Éva

2022-ben készült botlókövek
(A fotókat Úz Györgynek köszönöm)

Fürdő utca 3.
Weiszenstein Lázárné, Wallenstein Évike, Iván

Ősz

A házam fala, a levelekből összeállított  mandala, meg egy vers:

  

Dsida Jenő:   Őszi dal

Őszi levélke

Őszi szél hajtja,

Nyitva az ablak,

Berepül rajta;

Sápadt kezemre

Leül pihenni...

Pihenj levélke

Nem zavar senki!

Amíg ringatlak,

Amíg becézlek,

Aludj és álmodj

Tündérmeséket;

Aztán menj tovább

Csendesen, halkan...

Hogy itt tartsalak,

Nincsen hatalmam.

Te előtted már

Lehullt a fátyol

Arról a titkos

Sejtett világról,

Ahonnan senki

Vissza nem tért még,

S viszontlátsz sok-sok

Levéltestvérkét.

Lesznek közöttük

Kikért remegtem,

Kik után vágytam,

Kiket szerettem

S kiket a zord ősz

Elragadt mégis...

Súgd meg nekik, hogy

Megyek már én is...

Mitől lesz az ember vidám ....és szomorú…..

Annyira jól indult a vasárnap. Hajnalban félálomban eszembe jutott, amin napok óta rágtam magam, mit vegyek a ←„babának” (másfél éves) – akinek mindene megvan ? Lemegyek a vásárba – döntöttem el és veszek egy második „Didá”-t. A Dida az egy plüs-giliszta  és gyanítom a nevét is e szónak az elferdítéséből kapta valamiképp. Szóval veszek egy pót-Didát, ha az első a gyakori mosástól „elkopna” legyen egy másik is.

Borongós volt a reggel – a tegnapi esőtől kicsit sáros is, de nem hagytam lebeszélni magam.

Elsőre találtam parkolót – és másodikra, ahogy beértem a vásártérre, azonnal találtam szimpatikus sütőtököt. Nem mindegy, milyent vesz az ember én azt a divatos hosszúkásat nem szeretem, csak a régimódi nagy, duci, szürke héjút. Hosszas eszmecserét  folytattam az eladóval, reklamálva, hogy miért nem lehet kapni azokat a finom, régimódi lisztes tököket – mire mondta, hogy „Hát mert minden, ami régen jó volt, kiment a divatból…” Micsoda igaz szavak ! Egyébként nagyon jó ötletnek tartom, hogy egy ideje (tán nyár óta?) a vasárnapi vásár egyben elég nagy felhozatalú magántermelői zöldség-gyümölcs piac is egyben.

 

 

Aztán másfél órát kóboroltam, nézelődtem. Bár nálam volt a fényképezőm, már annyi ilyen vásári képet csináltam, hogy nem volt kedvem elővenni. Nincs is kép. Viszont van vadiúj Dida a babának és ajándék a testvéremnek – nem írom le mi, mert legyen neki meglepetés :-) karácsonykor.

Vettem magamnak egy ellenállhatatlanul aranyos kis kávésbögrét (tegnap törtem el egyet, ahelyett) és nagy merészen vettem egy egész használatlannak tűnő, öntöttvas húsdarálót  (az új ára 7-11 ezer Ft!) 1300-ért, igaz, a kését nyilván meg kell majd éleztetnem. Az én régim ugyanis haldoklik, daráló pedig kell legyen egy háztartásban.

Végezetül megajándékoztam magam 500-ért 5 szép nagy tő krizantinnal – az enyémek valahogy kipusztultak, s ez (darabja százért) egész tűrhető ár volt.

Így felszerelkezve a sok kinccsel vidáman jöttem haza, a kész ebédet csak melegíteni kellett, majd csendes-pihenőztem, olvastam. Aztán bekapcsoltam a tévét. Ja, azt elfelejtettem megírni, hogy a „másik” tévém bedöglött, elment a hangja, bár kép volt. Mivel őrizgettem egy másik öreget, elővettük azt, a beteget meg elvittem a szerelőhöz. Nos, délután aztán ez a pót-tévé is figyelmeztetett a korára (16 éves) és elment a kép – bár a hangja nem. Gondoltam is, a kettőből tán lehetne egy még használhatót összehozni. :-)  Ám valami varázslat folytán aztán mégiscsak „bemelegedett” – de igazán mondom, kár volt….

Mert mit láttam ?

A Fülöp-szigetek középső részén végigsöpört  Haiyan tájfunról a híreket. Ültem  a tévé előtt  és azt kérdezem magamtól: miképp lehet ezt kibírni ? És azt gondoltam, ha összeadom mindenféle problémámat - akkor sem közelíti meg azokét, akik ott élnek.

És nem tudok segíteni.........

Se rajtuk, se a vízbefulladó afrikai menekülteken, se a szomáliai csontvázzá fogyott kisgyerekeken, se a csadorba kényszerített nőkön....

Én tudom, hogy nem vagyok képes csodákra, de hogy semmit se tudjak segíteni, és állandóan konfrontálódjak mások szörnyű sorsával, az azért elkeserítő és deprimáló...

Szeretném tudni, mások mit tesznek, amikor mocorog a lelkiismeretük........tele hassal, otthon, a meleg szobában...

Én nem érzem igazán jól és igazán boldognak magam.

Miért nem lehet az embernek egy teljesen, felhőtlenül boldog napja soha ????

(Persze ez csak egy költői kérdés volt...) 

    

 Kép: http://www.idokep.hu/hirek/szupertajfun-a-fulop-szigeteken