Elolvastam ezeket is: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerecsendi%C3%B3
„A
szerecsendió Magyarországon szinte kizárólag illatos karácsonyi italok,
brokkoli és krumplipüré fűszerezésre használatos, a legtöbben pedig csak őrölt
por formájában ismerik. A francia és az angol konyha valamivel gazdagabban
bánik vele, de azért a fűszerek királyának, ha egyáltalán van ilyen, régen nem
nevezné senki. Az pláne elképzelhetetlen, hogy három-hatszáz évvel ezelőtt nem
volt olyan valamirevaló európai étel, amiben ne lett volna belőle egy marékkal.
Állítólag évszázadokig minden ételnek teljesen egyforma, szerecsendió-íze és -szaga volt, ami nyilván egy kicsit túlzás, de hát az sem igaz, hogy Amerikában mindent nyakon öntenek ketchuppal (amiben egyébként szintén előfordul a szerecsendió). Ezzel fűszereztek, ezzel tartósították a húst, és ez volt a kor patikáinak aszpirinja is.
Állítólag évszázadokig minden ételnek teljesen egyforma, szerecsendió-íze és -szaga volt, ami nyilván egy kicsit túlzás, de hát az sem igaz, hogy Amerikában mindent nyakon öntenek ketchuppal (amiben egyébként szintén előfordul a szerecsendió). Ezzel fűszereztek, ezzel tartósították a húst, és ez volt a kor patikáinak aszpirinja is.
A
szerecsendió a világ legszebb termése. Sokkal inkább néz ki iparművészeti
alkotásnak, mint a jóisten szeszélyének. Kívülről leginkább egy éretlen
barackra hasonlít, a gyümölcshús takarja magát a magát a lényeget, a
szerecsendiót. A mi diónknál valamivel kisebb csonthéjas magot tűzpiros,
fantasztikus mintájú hártya veszi körül. Ezt a piros dolgot magyarul tévesen
szerecsendió-virágnak hívják, és a növény hőskorában magánál a diónál is sokkal
drágább volt. A szerecsendió-virágnak ugyan se különösebb íze, se illata nincs,
a Coca-Cola mégis évente sok tonnát vásárol belőle a Banda-szigetekről.
A
csonthéjas mag belseje az eltéveszthetetlen aromájú és illatú, nyersen állagra
a szarvasgombára vagy éretlen európai dióra emlékeztető szerecsendió. A
hagyományos eljárás szerint a gyümölcsöt akkor szedik le a fáról speciális,
hosszú botra szerelt kosarak segítségével, amikor a külső, barack-szerű réteg
magától szétnyílik. Ezután kiszedik a magot, amiről lefejtik a „virágot“, amit
a napon szárítanak ki. Az ép diót lassú füstön érlelik, és csak akkor törik
fel, amikor a belseje már teljesen kiszáradt és kissé össze is ment.
Míg
nyugaton ma szerecsendióval húst, befőttet, süteményt és üdítőt ízesítenek, a
parfümipar pedig a férfiillatok alapanyagaként használja, addig Bandán továbbra
is használják gyógyszerként. A helyiek szerint a szemekre helyezett
szerecsendió megszünteti az álmatlanságot, rágcsálása segíti az emésztést,
tinktúra formájában pedig reumát, maláriát, de még kezdeti fázisában lévő
leprát is lehet vele gyógyítani.
Természetesen
a bandai konyhákban megkerülhetetlen a szerecsendió. Az alapvető recept az
úgynevezett bandai generálszósz, a szerecsendiós mártás, amit sült padlizsánba
töltenek vagy grillezett halra vagy bármi egyébre öntenek. A szerecsendió
felbukkan még a szimpla zöldséglevesben is, valamint nem meglepő módon az
összes helyi édességben. A termés külső, máshol értéktelennek tartott,
savanykás húsából remek lekvár készül, szárítva pedig ideális snack. Az
alacsony szerecsendiófáknak árnyékra van szükségük, ezeket Banda Acehban a
sudár kenári-mandulafák biztosították, amelyek termése szintén felbukkan a
konyhákban, elsősorban a helyi süteményekben.”
Ha – rajtam kívül- mindenki tudt/j/a, ki volt
Szinte hihetetlen – pedig hát nincs okom kételkedni – hogy ez az asszony 101 megélt évében mi mindenre képes volt. Őszintén megmondom: irigylem. S ha hozzáteszem, hogy mindez nem is a mai „felvilágosult” világban történt, akkor tényleg csoda-számba megy. 
.jpg)
