A boldogság kék madarai

2007.08.13.hétfő

Ma kora reggel – amikor Lilivel sétánkról hazafelé tartottunk – váratlanul egy ölyv „kiő”-zött valahol a közelünkben. /Aki nem tudná: az egerészölyv „mondja” hogy „kiő-kiő”/ Meglepődtem, hisz nem mondható természetesnek, hogy az ölyv lakott területek fölött vadásszon – ámbár megeshet. Amikor észrevettem a tettest, jót nevettem: mert már megint átvert egy szajkó /Mátyásmadár/. Csodás bolondos madarak ők, képesek más madarak hangját is utánozni. Ezt a „kiő”-zést nem először hallottam, már a Gyükésben is becsaptak egyszer…
 

A Mátyás kék szárnytollairól jutott eszembe, egy 1975 májusi emlék. Nem véletlen, hogy ilyen pontosan emlékszem. Hosszú táppénzes időszak után első vidéki kiszállásra mentem, Drávaszabolcsra. És akkor, ott a rét mellet futó villanyvezetéken valami csodás világoskék madarak ültek. Se azelőtt, se azóta nem láttam: Szalakóták voltak. Íme egy kép róla is: