Csodás, 3 részes filmet láttam tegnap a Jenyiszejről ! /Hossz: 4092 km. Vízhozam: 19 800 m3/sec Vízgyűjtő terület: 2 580 000 km2/ A szép képeken kívül elgondolkodtató volt, látni, újra tudatosítani, hogy nagyon másképp is él/het/nek emberek, mint ahogy pl. én/mi… Micsoda – mai európai ember számára -elképesztő életkörülmények ! A folyót végigjáró hajó olyan múlt századinak látszó falvak mellett úszott el, sőt állt meg, melyeket látva nehéz elhinni, hogy a film mostanában készült. Pedig hát tényleg friss képek voltak ezek. Rögtön szembe jutott, amikor szibériai utazásunk során /1978/, egyszer volt alkalmunk Novoszibirszknél egy fél napot hajózni az Obon: ugyanilyen falvakat láttunk. Harminc év alatt semmi változás nem történt. Sőt. Ahogy az itt élőket megkérdezték, bizony panaszkodtak: nincs munkalehetőség, s enélkül elképzelhetetlenül nehéz az életük. Sok helyen csak a helikopter az egyetlen közlekedési lehetőség. A tél, a tél pedig mínusz 50 fokos és 8 hónapig tart. A nyár 30 fokos hőséget és elviselhetetlen szúnyoginváziót hoz. Emlékszem arra is, hogy ott-jártunkkor azt mondták, akik itt / pl: bratszki erőmű/ dolgoznak, az embertelen körülmények között, a Moszkvában élők fizetésének dupláját kapják. Nos, azt hiszem azok az idők elmúltak….ott is…. A tajga egyébként csodálatos volt ! Egy vihar miatti kényszerleszállás következtében volt „szerencsénk” egy éjszakát a bratszki repülőtéren tölteni, csak másnap reggel utaztunk tovább Irkutszkba. Előnye ennek a véletlennek az volt, hogy nem nagy utas-szállítóval, hanem egy kisebb géppel és alacsonyabban, ill. nappal utaztunk. Sosem fogom elfelejteni a vége-nincs tajgát , az úttalan, lakatlan vad és meseszép tájat, a zöld erdők-rétek között ezüstös-kéken csillogó, összevissza kanyargó folyókat. A Bajkál tó vize kristálytiszta volt, idegenvezetőnk még ivott is belőle – bebizonyítandó tisztaságát. Élénken emlékszem a halványzöld nyírfaerdőkre is, nem lehet az ott-sétálást a mi erdei sétáinkkal összehasonlítani, teljesen másak a színek, a fényviszonyok. Szép volt…. Búcsúzóul egy kép még a tundráról /ami a tajga utáni, még északibb vidék/:
2007. augusztus 14., kedd
Jenyiszej
2007.08.14.kedd
Csodás, 3 részes filmet láttam tegnap a Jenyiszejről ! /Hossz: 4092 km. Vízhozam: 19 800 m3/sec Vízgyűjtő terület: 2 580 000 km2/ A szép képeken kívül elgondolkodtató volt, látni, újra tudatosítani, hogy nagyon másképp is él/het/nek emberek, mint ahogy pl. én/mi… Micsoda – mai európai ember számára -elképesztő életkörülmények ! A folyót végigjáró hajó olyan múlt századinak látszó falvak mellett úszott el, sőt állt meg, melyeket látva nehéz elhinni, hogy a film mostanában készült. Pedig hát tényleg friss képek voltak ezek. Rögtön szembe jutott, amikor szibériai utazásunk során /1978/, egyszer volt alkalmunk Novoszibirszknél egy fél napot hajózni az Obon: ugyanilyen falvakat láttunk. Harminc év alatt semmi változás nem történt. Sőt. Ahogy az itt élőket megkérdezték, bizony panaszkodtak: nincs munkalehetőség, s enélkül elképzelhetetlenül nehéz az életük. Sok helyen csak a helikopter az egyetlen közlekedési lehetőség. A tél, a tél pedig mínusz 50 fokos és 8 hónapig tart. A nyár 30 fokos hőséget és elviselhetetlen szúnyoginváziót hoz. Emlékszem arra is, hogy ott-jártunkkor azt mondták, akik itt / pl: bratszki erőmű/ dolgoznak, az embertelen körülmények között, a Moszkvában élők fizetésének dupláját kapják. Nos, azt hiszem azok az idők elmúltak….ott is…. A tajga egyébként csodálatos volt ! Egy vihar miatti kényszerleszállás következtében volt „szerencsénk” egy éjszakát a bratszki repülőtéren tölteni, csak másnap reggel utaztunk tovább Irkutszkba. Előnye ennek a véletlennek az volt, hogy nem nagy utas-szállítóval, hanem egy kisebb géppel és alacsonyabban, ill. nappal utaztunk. Sosem fogom elfelejteni a vége-nincs tajgát , az úttalan, lakatlan vad és meseszép tájat, a zöld erdők-rétek között ezüstös-kéken csillogó, összevissza kanyargó folyókat. A Bajkál tó vize kristálytiszta volt, idegenvezetőnk még ivott is belőle – bebizonyítandó tisztaságát. Élénken emlékszem a halványzöld nyírfaerdőkre is, nem lehet az ott-sétálást a mi erdei sétáinkkal összehasonlítani, teljesen másak a színek, a fényviszonyok. Szép volt…. Búcsúzóul egy kép még a tundráról /ami a tajga utáni, még északibb vidék/:
Csodás, 3 részes filmet láttam tegnap a Jenyiszejről ! /Hossz: 4092 km. Vízhozam: 19 800 m3/sec Vízgyűjtő terület: 2 580 000 km2/ A szép képeken kívül elgondolkodtató volt, látni, újra tudatosítani, hogy nagyon másképp is él/het/nek emberek, mint ahogy pl. én/mi… Micsoda – mai európai ember számára -elképesztő életkörülmények ! A folyót végigjáró hajó olyan múlt századinak látszó falvak mellett úszott el, sőt állt meg, melyeket látva nehéz elhinni, hogy a film mostanában készült. Pedig hát tényleg friss képek voltak ezek. Rögtön szembe jutott, amikor szibériai utazásunk során /1978/, egyszer volt alkalmunk Novoszibirszknél egy fél napot hajózni az Obon: ugyanilyen falvakat láttunk. Harminc év alatt semmi változás nem történt. Sőt. Ahogy az itt élőket megkérdezték, bizony panaszkodtak: nincs munkalehetőség, s enélkül elképzelhetetlenül nehéz az életük. Sok helyen csak a helikopter az egyetlen közlekedési lehetőség. A tél, a tél pedig mínusz 50 fokos és 8 hónapig tart. A nyár 30 fokos hőséget és elviselhetetlen szúnyoginváziót hoz. Emlékszem arra is, hogy ott-jártunkkor azt mondták, akik itt / pl: bratszki erőmű/ dolgoznak, az embertelen körülmények között, a Moszkvában élők fizetésének dupláját kapják. Nos, azt hiszem azok az idők elmúltak….ott is…. A tajga egyébként csodálatos volt ! Egy vihar miatti kényszerleszállás következtében volt „szerencsénk” egy éjszakát a bratszki repülőtéren tölteni, csak másnap reggel utaztunk tovább Irkutszkba. Előnye ennek a véletlennek az volt, hogy nem nagy utas-szállítóval, hanem egy kisebb géppel és alacsonyabban, ill. nappal utaztunk. Sosem fogom elfelejteni a vége-nincs tajgát , az úttalan, lakatlan vad és meseszép tájat, a zöld erdők-rétek között ezüstös-kéken csillogó, összevissza kanyargó folyókat. A Bajkál tó vize kristálytiszta volt, idegenvezetőnk még ivott is belőle – bebizonyítandó tisztaságát. Élénken emlékszem a halványzöld nyírfaerdőkre is, nem lehet az ott-sétálást a mi erdei sétáinkkal összehasonlítani, teljesen másak a színek, a fényviszonyok. Szép volt…. Búcsúzóul egy kép még a tundráról /ami a tajga utáni, még északibb vidék/:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése