József Attila: Reménytelenül
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és
okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok
csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése