 | |
Fél ötkor ébredtem. Szokásom szerint felkelés után a kertbe mentem, élvezni a hűs hajnalt, megnézni a virágaimat, szippantani a friss levegőből. Az égen még láttam a csillagokat - habár halványult az éj sötétje már.
Tényleg ezt a verset akartam ma reggel betenni a blogba - aztán másképp döntöttem. De hát miért is ne vállalhatnám föl a szomorú perceimet ? Hiszen ez is én vagyok.
Juhász Gyula: Mindörökkön
Nyárvégi estén csillagok ragyognak,
Meleg fényük van most a csillagoknak.
Oly régiek e távoli napok,
De én, de én nem a régi vagyok.
Ezért fáj egyre jobban évről-évre
Fölnézni a magasság ünnepére,
Hol változatlan tündöklő a pompa
S ragyogni fog majd nemsoká síromra.
 | |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése