 |
Nem nagyon szeretem a „történelmet”. Nyilván ez az eddigi blogba került anyagaimból is kiviláglik…Szerintem a történelem = politika. /Lehet velem vitatkozni, de én így érzem./ Márpedig a politikát U T Á L O M. Mindenféle tekintetben és vonatkozásban. A „jelenkori”-t meg aztán különösen. Sajnos azonban arra a megállapításra kellett jutnom, hogy bizonyos értelemben sok minden a „történelem” kategóriájába sorolható. Mert pl. a Szinuhe /Mika Waltari/ - de folytathatnám a sort vég nélkül – szóval a történelmi témát feldolgozó regények is valamilyen szinten politizálnak – még ha a múltba visszanyúlva, eredmény nélkül is… Na ez a hosszú /felesleges ?/ bevezető most csak azért kellett ide, mert kivételesen az alábbi cikk elolvasását ajánlanám:
HANKISS ELEMÉR : FARKASOK KÁNAÁNBAN Ezt a cikket a szerző a kilencvenes évek közepén írta. De sajnos, a benne írtak még mindig időszerűek, mert továbbra sem sikerült igazán „kitalálnunk Magyarországot”. A kudarcokról és lehetőségekről szólnak az alábbi sorok. . . „Néhány évvel ezelőtt találtam egy színes metszetet. A 18. század elején készült, Tirolban. Az akkoriban gyakori nemzetkarakterológiák egyike volt. A felső sávban egymás mellett sorakoznak az akkori Európa jelentős népeinek képviselői, nemzeti viseletükben. Ott vannak, szép sorrendben, a spanyolok, a franciák, az olaszok, a németek, az angolok, a polákok, a magyarok, a muszkák, a törökök és mások. Baloldalt az országok adottságaira és népeik jellegzetes tulajdonságaira vonatkozó kérdések sorakoznak, s minden nemzet alá be vannak írva a válaszok. Tanulságos panoráma, még akkor is, ha az akkori tiroliak ítéletét és előítéleteit tükrözi.
Arra a kérdésre például, hogy miben voltak gazdagok e különböző nemzetek, a spanyolok földjéről azt olvassuk, hogy „termékeny”, a franciákról azt, hogy „gondosan megművelt”, a németekéről azt, hogy „jó”, a lengyelekéről, hogy „erdős”. A pálmát azonban a magyarok viszik el; az ő földjükről az áll a táblában, hogy: „termékeny és gazdag.” S hogy miből van fölöslegük? A spanyoloknak „gyümölcsökből”, a franciáknak „árucikkekből”, a németeknek „gabonából”, az angoloknak „legelőkből”. Az elsők azonban megint a magyarok: nekik bőséggel van „mindenből”. Amikor azonban a népek erkölcsi s más tulajdonságaira kerül a sor, a sorrend megfordul. Azt olvassuk, hogy a spanyolok „okosak”, „nagyvonalúak”, „tiszteletreméltóak”, „gőgösek”. A franciák „könnyelműek”, „kedvesek”, „műveltek”, „fondorlatosak”. A németek „nyíltszívűek”, „jók”, „ájtatosak” és „mindenhez értenek”. Az angolok „nyájasak”, „nőiesek” és a „világi ügyekben járatosak”. A magyarok viszont: „hűtlenek”, „a lehető legkegyetlenebbek”, „árulók”, „vérszomjasak”, „lázongók” – vagyis a lehető legrosszabbak és leggonoszabbak. Nem hízelgők ránk nézve az állathasonlatok sem. A spanyolok olyanok, mint az „elefántok”, a franciák, mint a „rókák”, a németek, mint az „oroszlánok”, az angolok, mint a „lovak”, a lengyelek, mint a „medvék”, mi magyarok viszont: „farkasok” vagyunk. Nem kedvező az sem, amit a jellemző időtöltésekről olvashatunk. A spanyolok legszívesebben „játékkal” töltik idejüket, a franciák „szemfényvesztéssel”, az olaszok „fecsegéssel”, a németek „ivászattal”, az angolok „munkával”, mi magyarok pedig: „henyéléssel”. S végül is hogyan s hol halunk majd meg? A spanyolok „ágyban” halnak meg, a franciák „háborúban”, az olaszok „kolostorban”, a polákok „az istállóban”, a németek belefulladnak „a borba”, az angolok „a vízbe”, a muszkák „a hóba”. És mi? Mi belepusztulunk a folytonos viszálykodásba, „vagdalkozásba”. Végül is tehát az a kép rajzolódik ki Magyarországról, hogy Európa legtermékenyebb országa, tejjel-mézzel folyó Kánaán, ámde lakosai gonoszak, álnokak, izgágák, vérszomjas farkasok. És: henyélnek. Nem érdemlik meg jó sorsukat. Hogy miért vagyunk épp mi a leggyűlöletesebb fajzat, az érthető a kuruc-labanc harcok évtizedei után. Az azonban már figyelemreméltó, hogy akkoriban még a németek álltak a legiszákosabb nemzet hírében, az angolokat pedig már akkor, az ipari forradalom korai évtizedekben is dolgos népként emlegették a messzi Tirolban. Minket meg mihaszna, henye nációként. Az idők változnak. Ma már nem a németek kocsmáznak a legtöbbet, mi pedig nem vagyunk Kánaán, és a henyélésre se jut már időnk a túlélésért folyó mai küzdelemben. De azért a rólunk festett akkori torzkép elgondolkoztató. Mert képünkkel és önképünkkel azóta is komoly bajok vannak. Manapság is gyakran torzképünket rajzolják sokfelé a világban, és torz képünk van magunkról nekünk magunknak is. Már szinte bele se merünk nézni a tükörbe, és eltakarjuk arcunkat akkor is, ha mások tekintenek ránk. Nem vagyunk egyedül ezzel a bajjal….” A folytatást itt olvashatod:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése