Miért ugatnak a kutyák ?

2008.01.18.péntek

A kutyaugatás mindennapjaink része. Szinte már annyira természetes, hogy el sem gondolkodunk azon, mennyi mindent árulhat el nekünk a kutya hangulatáról, a környezet történéseiről. A kutyatulajdonosok persze pontosan meg tudják mondani kedvenceik ugatásáról, hogy azok éppen ismerőst vagy ismeretlent látnak-e, vagy éppen másik kutyát, macskát, esetleg a postást. A farkasok - a kutyákkal ellentétben - csak ritkán és csak fenyegetettségkor, valamint territóriumuk védelmezése közben ugatnak. Vajon miért vált az ugatás ilyen sokszínűvé és gyakorivá a kutyáknál? 

Az ember, miközben magához szelídítette, és különféle célokra szelektálta a kutya ősét, kiválogatta azokat az egyedeket, amelyek a tőlük elvárt feladatokat a legjobban hajtották végre. Valószínű, hogy az ember azokat a kutyákat szaporította tovább, amelyek képesek voltak kommunikálni vele, megkönnyítve ezzel a munkavégzést. Ennek a kapcsolatnak lehetett hatékony eleme az ugatás. 

Ily módon azok a kutyák, amelyek többféleképpen tudtak ugatni, és az ugatástípusokat egy-egy helyzethez tudták kötni, szelekciós előnyt élvezhettek kevésbé ugatós társaikkal szemben. Melyek az emberhez közeli életmód azon elemei, amelyek hatással lehettek az ugatás evolúciós fejlődésére? Ha a farkasok területénél kisebb kutyabirodalmat fenyegeti betolakodó, természetes, hogy a kutyák is ugatnak. A hívatlan "vendégek" megugatására is hathatott pozitív szelekció: a kutya feladata lehetett a tábort fenyegető idegenek, vadállatok jelzése. Számos munkakutyának ma is ez a feladata, gondoljunk csak az őrkutyákra, a mentőkutyákra vagy a vadászkutyákra.

.Az ELTE Etológia Tanszékén folytatott kutatások kimutattuk, hogy a különböző körülmények között felvett ugatások hangtani jellemzői helyzettől függőek. Emellett fény derült arra is, hogy ha embereknek a felvételeket visszajátszottuk, azok nagy biztonsággal meg tudták határozni hallás alapján a kutya vélhető belső állapota mellett azt a kommunikációs helyzetet is, amelyben az állat ugatott. Ezért feltételezhetjük, hogy az ugatás bizonyos fokú, a környezetre vonatkozó információt is hordoz. Ezen felül, ha az embernek van ilyen képessége, akkor elképzelhető, hogy a kutyák hangadási képességénekeinek kiteljesedésében fontos szerepet játszhatott az emberrel való kapcsolat. A kísérlet során a visszajátszott hangokból a kísérletben résztvevők meglehetősen egyöntetű módon meg tudták határozni a kutyák valószínűsíthető hangulatát, függetlenül attól, hogy van-e kutyájuk vagy nincs. Valószínű, hogy a legtöbb ember élete során elég tapasztalatot szerez ahhoz, hogy bizonyos mértékben meg tudja különböztetni az eltérő helyzetekben felvett hangokat.

Eugene Morton a hetvenes években rengeteg tanulmányt összegezve azt találta, hogy számos madár- és emlősfaj agresszív helyzetben mély hangokat hallat, míg behódoló, illetve "barátságos" szituációban ennek ellentétét, magas hangzású jelzéseket adnak ki. Ez a darwini antitézis-elv megjelenése: az ellentétes belső állapotokat az állatok ellentétes jelzésekkel kommunikálják, hiszen csökkenteni próbálják a félreértés veszélyét. Az ugatások esetében is nagyon hasonló jellegzetességeket tapasztaltunk, egy lényeges különbséggel: más állatok az eltérő szituációkban különböző hangtípusokat használnak, a kutyák viszont egy hangtípuson belül alakították ki ezeket a különbségeket Egy viselkedési jelenség evolúcióját vizsgálni nagyon nehéz, egy lehetséges evolúciós fejlődési utat bizonyítani pedig szinte lehetetlen. Tehát csak valószínűsítjük, hogy az ugatás az emberrel való együttélés hatásaként terjedt el ilyen mértékben. Ehhez én csak annyit teszek hozzá, hogy a magamfajta „kutya-lelkű” gazda igenis tökéletesen érti kutyája hangjait, ehhez azonban igen sok, a kutyával együtt töltött idő szükséges, valamint nyitott szív/fül/agy/lélek. /origo.hu/