Kedves kommentelőm @m, megérkezet a vers, köszönöm ! És mivel a Googleban nem találtam /bár nem néztem végig mind a 472 találatot/, gondoltam felteszem ide. Annyit azért hozzáfűzök, hogy rá kell erre a versre hangolódni, nem könnyű olvasmány, de azért nem is lehetetlen feladat !
 |
Henri Michaux: Bohóc Egy nap. Egy nap, talán nem is sokára. Egy nap felszedem a horgonyt, mely távol tartja hajóm a tengerektől. Merészen vállalva, hogy semmi, de semmi ne legyek, eldobok mindent ami elválaszthatatlanul egynek látszott lenni velem. Széttépem, kiborítom, összetöröm, lehajítom a magasból. Egy csapásra kiokádva nyomorúságos szemérmemet, nyomorúságos terveimet és kapcsolataimat, amikben „szó szót követ”. Megtisztulva a fekélytől, hogy valaki legyek, újra iszom a tér anyatejéből. Nevetségesség és veszteség árán, de mi az, hogy veszteség ? robbanással, ürességgel, teljes pazarlással, megsemmisítő gúnnyal és tisztulással kivetem magamból ezt az alakot amely oly jól látszott alkalmazkodni, hasonulni környezetemhez és a többiekhez, egybehangolódni velük, kiegészíteni őket, oly méltónak, oly méltónak látszott lenni hozzájuk, a többiekhez. Katasztrófák utáni alázatra zsugorodva, ama teljes egyenlőségre, amely a nagy ijedségeket követi. Visszatérve valódi rangomhoz, mely minden mértéken aluli, ahhoz a legalacsonyabb ranghoz, amit, nem is tudom, milyen esztelen becsvágy hagyatott el velem. Büszkeségben és elismerésben megsemmisülve. Elveszve egy távoli /vagy nem is oly távoli/ tájon, névtelenül, személyazonosság nélkül. BOHÓCKÉNT, gúnykacajban, groteszkbe, röhögésbe fojtva az elképzelést, amelyet minden józan ész ellenére, a saját fontosságomról tápláltam. Alámerülök. Nincstelenül a végtelen alanti szellemben, mely nyitva áll mindenki előtt, megnyitva magamat valami új és hihetetlen harmat cseppjeinek, míg végre semmi leszek és üres… és nevetséges…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése