Esti ének

2008.04.18.péntek
Hogy ne maradjatok vers nélkül, olvassátok ezt a szépet:

Tóth Árpád: Esti ének .  

A holdat nézd, fölült a háztetőre,

 S arany testét szikrázó gombolyagba 

Görbítve, mint bizarr kandúr, olyan ma, 

Vén, kéjes, égi állat, éjek őre, - 

Fáradt szegény, pihenni volna kedve: 

Érzed? most rádnéz, s elszántan, vakon 

Hozzádvetné magát az ablakon, 

S szelíd térdedhez kúszna törleszkedve. .  

S a félsötét szobában nézz körül, - 

Érzed? reszketnek a bús bútorok ma, 

Rejtelmesen mind hozzád tántorogna, 

S mint halk, borús raj, körbe tömörül: 

Öreg rabszolgák, zsibbadt, árva testek,

 Leomlanának, s édes ujjaid 

Lágy simítását kérni bújna mind, 

Hogy érezzék zsongító, enyhe tested. .  

S nézd: ím, az árnyban két szemem hogy ég, 

Kebledre hajtom: két hű, régi ékszer, 

Ó, millió sok éve már - emlékszel? - 

Égtek s fájtak, - nem volt még föld, se ég, 

Simítsa őket is kezed hüs ujja: 

Ó, áldott gesztus, mellyel minden dolgok 

Lététől létem csendesen eloldod, 

S a végtelenben ringatózom újra! .