Orfű

Tegnap Orfűn jártam. Ha nem ismernéd, olvasd tovább: 

Orfű - aki csak Baranya megyébe tud utazni, de mégis európai szintű üdülőfaluban szeretné érezni magát, keresse fel Orfűt! Pécstől csak 16 km, és rendelkezésre áll szinte minden, ami egy modern nyaraláshoz manapság szükséges. Van itt strand, mindjárt kettő is, tavakból egyenesen négy, mindenféle vízi sportot lehet űzni, a horgászástól a vitorlázásig, a szörfözéstől a kajak-kenuzásig. (Jet-skízni nem lehet, mert motoros hajók a tavakon nem közlekedhetnek.) A vízparti étkezőhelyeken pizza és hot-dog egyaránt kapható. Van nyári színi előadás, utcabál, cigánybál, sörfesztivál, diszkó. Orfű különféle sportversenyek és múzeumok helyszíne, megtanulhatunk lovagolni a lovas-iskolában, van tenisz, minigolf, malom-múzeum.

Az üdülőfalut erdők ölelik körül, lehet túrázni, sétálni, biciklizni. Vannak panziók, már egy wellness-hotel is, van kempingezési lehetőség, számtalan kiadó apartman. Vannak éttermek, élelmiszerboltok, zöldségbolt, horgászcikket árusító üzlet, fodrász, orvos, gyógyszertár, vízmű és szervezett szemétszállítás. Műúton közelíthető meg Abaliget, ahol barlangtúrán vehetünk részt, vagy Magyarhertelend, ahol melegvizes fürdő várja a látogatókat. A parkolásért egyelőre még sehol sem kell fizetni, pénzért viszont lehet néha hőlégballonnal, vagy sárkányrepülővel a magasba emelkedni, ha a kalaphegyi kilátót alacsonynak találja a tisztelt látogató. És itt él Nagy Bandó András. Valahol itt ... Orfűn.

Akit ezek a dolgok nem vonzanak, s inkább értékeli a természeti szépségeket, a titkos, hangulatos, múltról-mesélő kis helyeket, annak is van ajánlatom. Először ismerkedjünk meg magával a településsel. Négy évtizede Orfű falucska pár házból álló, a Mecsek erdeiben eldugott kicsi, sáros utcájú település volt, néhány házzal. A földes út Mecsekrákos, Mecsekszakáll, Bános, Tekeres felé vezetett, melyek hasonló kis falvak voltak. Majd az út a patakvölgyön át Kovácsszénájára ért ki. Amikor a hatvanas években felragyogott Orfű szerencse-csillaga, az első lépés a fenti négy falu Orfűhöz csatolása volt, csak Kovácsszénája úszta meg a nagy egyesítést. Orfű nevének eredetén vitatkoznak a nyelvészek, tény azonban, hogy 1332-ben már említik az írások Orfeu, Orfew néven. (Gödör? Szakadék? Lyuk? Árok? - jelentése volt? Lásd később: Sárkánykút!) Mecsekrákos a völgyben folyó patak rákjairól, Mecsekszakáll - állítólag - a település "szakáll" - hoz hasonló alakjáról, Bános pedig azok bánatáról árulkodik, akik oda, szinte a világ végére mentek lakni

... Akárhogy is volt, 1963 nevezetes évforduló Orfű életében, mert elkészült első tava (Orfűi tó, 10 ha) aztán 1966-ban a második tó (Pécsi tó, 80 ha), majd a halrezervátum (Hermann Ottó tó, 40 ha) s végül a Kovácsszénájai tó (16 ha). Telkeket parcelláztak, a legnagyobb, a Pécsi tó keleti oldalán egy horgász-telep, a nyugati oldalán vállalati üdülők sora épült fel pár év alatt. A tavak és az egész üdülőkörzet létüket egyetlen dolognak, a Vízfő forrás patakjának köszönhetik. Az ember elgondolkodik néha, milyen véletlenen is múlnak dolgok ... A kagylós mészkő lágyabb anyagát az évmilliók esőcseppjei szép lassan kimosták. Először csak dolinák (kisebb gödör-féleségek, barlangos terület árulkodó jelei!) keletkeztek, aztán a cseppek ereje összegyülekezve elkezdte kivájni a sziklát. Keskenyebb-tágabb járatokban csordogált, vagy ömlött, kavicsokat, később kőtömböket görgetve csiszolta, vájta a barlangjáratokat. Egy darabig ment az útja lefelé, aztán valami kőzetrepedés mentén egyszer csak utat talált magának a felszínre, s már mint forrás bukkant napvilágra. Majd továbbcsörgedezve patakként kereste úti-célját a Kapos - Sió - Duna útvonalon, egészen a Fekete tengerig.

Amikor - életemben először - barlangászként és nem turistaként léptem be egy barlangba, az az orfűi Vízfő barlangja volt. (Ha valakinek lehetősége kínálkozik overállba, lámpás "kobakba" gumicsizmába beöltözve részt venni egy igazi, csúszó-mászós barlangtúrán - ne hagyja ki! Én elkezdtem és hat évig abba se hagytam ... Olyan varázslatos a földalatti világ, ha van bátorságunk a közelébe férkőzni és elég alázatosak vagyunk térdre borulni előtte.) Szóval ez a barlang, az idegenforgalom számára - sajnos - nem nyitott, mégis azt mondom, érdemes elzarándokolni bejáratához, hogy lássák, milyen kis patakocskára épült fel az a dolog, amit ma az "üdülőkörzet" névvel jelölünk. Igaz, ez a patak felhőszakadások után zabolátlan, partját-hídját tépő szörnyeteggé is tud válni, de általában csendes arcát mutatja. Egy hatalmas kőfal aljából bugyog elő, a ráhajló fák árnyékától smaragdzöld-ezüstösen. Mellette egy UFO landolt ... Így nevezik a környékbeliek a Vízmű üzemházát, mely a barlangkutatóknak is szállást adott egy időben. Gomba (?) alakú betonépület, s bár erdőben vagyunk, ahol gomba is nő, azért megoszlanak a nézetek, hogy ez a gomba ide való-e? Idővel azonban hozzá lehet szokni ottlétéhez

... Ha a réten át közelítjük meg a Vízfő forrást, érdemes a barlangászok kis faházához felgyalogolni, szép innen a kilátás. A ház közelében, a nagy fűben és a vízimenta bokrok, csalánok közepette ha szerencsénk van, megtaláljuk a barlangkutatók forrását. Ez olyan forrás, melyből (egyelőre) még nyugodtan lehet tenyerünkbe csorgatva vizet inni. A forrástól sétaút vezet a vízimalomig. Nem szívesen említem "Malom múzeumnak" - bár így hívják - hiszen ez működő malom. Igaz, van itt egy járgányos malom, olajpréssel, ami csak múzeumi tárgy, meg vannak ősrégi malomkövek is, de ha valaki erre jár, hallhatja a sziták, kerekek, őrlőkövek zsongító muzsikáját, ami egy élő, igazi malmot jelez. Mert ez a malom ma is dolgozik. Ha jó előre bejelenti jöttét, a "malmos" Péter, becsületes nevén Füzes Péter (Tel: 20/433-0947, e-mail: ovm@vizimalom.hu) még a kenyérsütés mesterségét is bemutatja. Friss kenyerénél jobbat közel-s-távol nem lehet találni. Akinek igazán nagy szerencséje van, az még Füzes Anti bácsival, a malom régi tulajdonosával, a most működő malom kétkezi felújítójával is találkozhat. Nálánál szakavatottabban senki se tudja elmagyarázni, hogyan is lesz az aranyló gabonaszemekből hófehér liszt. A múzeum mellett egyébként nyáron fafaragó műhely is működik. Ha nem vagyunk lusták és egy nyári hajnalon felkapaszkodunk a Kalap-hegy (tényleg "kalap" alakú!) tetejére, és onnan nézzük végig a napkeltét, szép emléket vihetünk haza, bár a nyári éjszakák tóra épülő ezüsthídjai is emlékezetesek lehetnek.
 

  Orfű nevezetessége a Sárkány-kút. Nagy szerencséje van annak, akinek ottjártakor bemutatja tudását! Mondája a következő: "Valamikor egy hétfejű sárkány élt ezen a vidéken. Bár a föld mélyében lakott, néha azért kijött a napvilágra. Egy éjjel rettenetes vihar tört ki, még a sziklatömböket is meglazította, és egyet rágörgetett az ördög barlangjának bejáratára. A szörny aztán amikor ki akart jönni, nem bírta a követ felemelni. Erőlködött, erőlködött, még a föld is belerepedt, a források is felszínre törtek. Zúgott morgott minden, de csak nem tudta elhengeríteni a követ. Eláradt, lepihent. Aztán amikor összegyűjtötte erejét, újra próbálkozott. Máig se sikerült neki a követ elgörgetni." Ez a forrás egy igen érdekes, úgynevezett időszakos forrás. Kitöréskor mintegy 1000 liter víz tör nagy erővel és nagy hanggal a felszínre, majd a vízmennyiség csökken, illetve megszűnik. Régebben a víz kitörését messze hangzó morajlás előzte meg, ami ma már nem hallható, mert a járatok kaviccsal, földdel eltömődtek. A szakemberek szerint e természeti jelenség magyarázata a következő: a hegy belsejében meglehetősen nagy, részben vízzel, részben levegővel kitöltött üregrendszer van. Ha a víz nyomása nagyobb lesz a levegődugóénál, a forrás működni kezd. Ennek során csökken a víznyomás, és a levegő újra elzárja a vizet. Vannak, akik a nyomásingadozást a Hold ár-apály jelenségével is kapcsolatba hozzák.
 A forrás közelében található Melocco Miklós "Sárkány" szobra.

 A Pécsi tó (sorrendben a második) gátján átsétálva tehetünk egy kisebb túrát észak felé, megnézhetjük Tekeres múlt századi, tipikus német portáit, ahol még a lóistálló is díszes téglából épült. Majd a falu felső végén kisétálva az erdei út háborítatlan csendjében a Hermann Ottó halrezervátum mellett az úgynevezett madár-rezervátum területére érünk. Ha szerencsénk van, meg egy jó távcsövünk, és elég csendben lépkedünk, megfigyelhetjük a madarak titkos életét, vagy ha csak mélázni akarunk a csendben, a tópartra hajló fűzfák alá ülve elmeditálhatunk arról, milyen ügyesek a békák, vagy milyen ügyetlenek a legyek, hisz gyakran válnak béka-ebéddé. Ha kora nyáron szerencsés helyen járunk, mély-bordó és sötétlila kosborokat láthatunk, ősszel pedig rengeteg gomba van.

Felirat hozzáadása