Örkény

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) író, drámaíró
1912. április 5-én Budapesten született, jómódú polgárcsalád fia. Apja Örkény Hugó patikus, zsidó származású, eredetileg Ösztreicher nevet viselő, szeszgyáros família sarja. Édesanyja Pető Margit. 1930-ban a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, és - apja óhajára - beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára. Mivel termodinamikából megbukott, 1932-től gyógyszerészhallgatóként folytatta tanulmányait, 1934-ben kapott diplomát. 1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével. 
1938-ban - rendőrhatósági figyelmeztetésre - apja Londonba küldi; ahol egy orvosi folyóirat kiadásban vett részt. 1939-ben Párizsban alkalmi munkákból élt. 1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért, ismét beiratkozott a műegyetemre, 1941-ben kapott diplomát. 1942 áprilisában vonultatták be katonának, májusban indult a 2. Magyar Hadsereg katonájaként a doni frontra. 1943-ban hadifogságba esett. Csak 1946 karácsonyán térhetett haza. 1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja. 
1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. A forradalomban való részvétele miatt 1958-63-ban nem publikálhatott; ez idő alatt - hasznát véve diplomájának - az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár orvostudományi osztályán mérnöki beosztásban dolgozott. 1971-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte életműsorozatának kiadását Időrendben címmel. Hagyatékát harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa gondozza. József Attila-díjat (1955, 1967) és Kossuth-díjat (1973) kapott. 1979-ben végzetes kór támadta meg, de még halálos ágyán is dolgozott. 1979. június 24-én hunyt el Budapesten.  
További részletek találhatók még itt: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Orkeny.htm http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/euproza/orkeny.htm  

Néhány idézet tőle: "... csak azt tudom hajtogatni, igaz, néha józan érvek nélkül, hogy az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak megmentője lehet." "... nagyon óvatos vagyok annak megfogalmazásában, hogy egy ember jó-e vagy rossz? Mert láttam, hogy minden a helyzeten múlik, ami belőlünk a jót vagy a rosszat kiugrasztja." "… ami „tömegnek” látszik, az sorsokat rejt magában, a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz." "Az ember élősdi lény; szimbiózisban él a sült krumplival, a pirított borjúmájjal meg a hónapos retekkel. Az ember sajnos olyan, mint a fagyöngy: életének mindig egy idegen élet az ára..." "Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg." "... ami szenved, az nem lehet szép." "Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba." "... aki javítani akar az emberiség sorsán, annak vállalnia kell némi kockázatot." "Hiába sikerül egy vitás kérdést tisztázni, máris ott a következő talány." "Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik." "A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál a mégrosszabbat." "Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig."