110 éve...

Ma 110 éve született Nagyapánk….

Ennek az évfordulónak kapcsán elmerengtem régi dolgokon. Pl. azon, hogy így Szt. István körül nálunk mindig volt családi összejövetel. 19-én született nagypapa, 20-án volt a névnapja /a fiának is, az unokájának is, sőt, a dédunokájának is/ 21-én volt az esküvőjük – tehát sok ünnepelni való esett erre az időre. 

Van egy fotó, amit nem sikerült rendesen újra-fényképeznem, de azon látszik, amint a lugasban ülünk, és valahogy - habár több mint 50 éve lehetett – mégis bennem van az egész összejövetelnek a hangulata. Kár, hogy aztán ezek a dolgok /és sok minden/ nem csak megváltozott, hanem szinte teljesen meg is szűnt a családomban. Az unokaöcséimnek /20-30 körüliek/ hiába mondom, hogy a „hagyomány”-nak, ezen belül a család szoros összetartásának milyen jelentősége van/lenne. 

Valahol elromlott minden, ami a fiatalokra nézve szomorú. Mert amikor majd vissza akarnak gondolni a múltjukra, abból valamilyen szinten hiányozni fog a család, a nagyobb család, a rokonok. /Néha megszólal bennem egy hang: tán mi is hibásak vagyunk ebben ?!?/ És hát bocs azoktól, akik nem értenek egyet a téma itteni szerepeltetésével, de úgy gondoltam, hogy legalább egyszer írnom kellett itt erről is – hogy a „háló”- nak átadjam ezeket a gondolatokat, ha már másnak nem lehet/tudom, vagy ha már másokat nem is érdekel.  

/Túúúúdom, túúúúúdom – lehetne bizonyos régmúlt dolgokat kritizálni, vagy rosszallólag felemlegetni, de hát én arra törekszem, hogy a múltamból lehetőleg a jót őrizzem meg, mert ez megkönnyíti, néha széppé teszi a hétköznapjaimat./ Ez a pár fotó is maradjon meg „örökre” bizonyítandó az élet múlékonyságát: /A viccelődés az alkalomhoz nem illik, mégis leírom: Ilyen volt….. ilyen lett – ezt csinálta velük az Élet… a nagy varázsló…./