Akkor elmesélem...

Na essünk túl rajta gyorsan ! Ma már kicsit könnyebben vagyok – köszönhetően azoknak is, akik erősítették a lelkemet…. Az egész sztorit azért írom meg – hogy tanuljatok belőle ! – mert amúgy nem mondanám, hogy dicsekvésre méltó eset… Tehát: nov. 3-án este ½ 6 és ¾ 7 között az utcán söpörtem a faleveleket. /Azért ennyi ideig, mert ugye „félkezű” vagyok csak./ Sajnos ez idő alatt nem zártam be kulccsal sem a kaput, sem a lakásom ajtaját. 
Mivel "sarokházban" lakom, volt egy időtartam, amikor nem láttam rá a kapura. Ezen idő alatt valaki beosont a lakásba, az étkezőből elvitte a pénztárcámat, kb. 30 ezer Ft-ot, a mobilomat és a fényképezőmet, valamit az igazolványtárcámat az összes iratommal. 
Úgy gondolom, ismerős volt az illető – járt már nálam, hiszen nem tartott a kutyától / bent aludt a szobában /. Gyanúm is van, ki lehetett, de hát ezzel most már nem sokra megyek…. A tanulságok levonva, lakásriasztó felszerelve, belső rács az ajtóra készül. /Ez utóbbi azért, hogy tavasztól őszig legalább az ajtót nyitva tarthassam, ha már kertes házban lakom./ Azt meg ne tudjátok meg, mibe kerül /anyagilag és időben/ az összes irat beszerzése !  
A lelki terheket jó darabig fogom még cipelni, mert elmondhatatlan a tudat, hogy valaki kifigyelt, s bent járt a lakásomban. Igazán mondom, senkinek se kívánom – ámbár úgy hallom, sokaknak ismerős /sajnos/ ez az érzés….  
Tehát bezárkózni, rács, riasztó nem baj ha van, és soha semmi ne legyen túlságosan szem előtt ! Az élet pedig megy tovább…