Borisz Paszternak: Zuzmara
 |
Lomb hull dideregve, riadva.
Fönn vadliba-had suhan.
Kár elkeseredni miatta:
a félsznek tág szeme van.
Hűs szél csap a berkenye-bogra:
álommal ijesztgeti-e?
A teremtés rendje csalóka,
akár jó-végű mese.
Ez a szendergés tovafut már
és holnap a télre látsz:
erős gyökerekkel a kútnál
a földbe meredve állsz.
Fehér darazsak raja eljő,
mindent beterít a darázs:
a tetők meg a nagyfülű erdő,
mind zuzmara-maskarás.
A jég, a világra borulva,
a szemre borít süveget,
torkos borzként lelapulva
ág-bog közein leseget.
Lépted viszolyogva utat mér
s az út szakadékba merül,
boltíves csarnok a vad dér,
az ajtón rács merevül.
A hósivatag lejtőjén
egy csőszkunyhó fala áll,
egy irtás széle, egy ösvény,
mögötte a sűrű homály.
Fenséges, ünnepi csend ez,
szélén faragott keret:
akárcsak a négysoros vers,
hűlt Hófehérke felett.
S a fehér, halott országnak,
melytől megdermed a fény,
odasúgom: "Várva-várlak,
te több vagy, mint remény."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése