2009. február 17., kedd
Struccpolitika
Gondolkodtam azon, hogy írok valamit a rádióban ma reggel hallott hírekről... Tulajdonképpen el is kezdtem... Aztán virtuálisan összetéptem, mert egyszerűen nem érzek erőt arra, hogy kihúzzam a fejem a homokból. Bárcsak élne még Nagymamám, tán adna tanácsot, hogy ők miképp is vészelték át a harmincas évek elejét...Így hát kénytelenek lesztek megelégedni vele:
Jean-Baptiste Poquelin, ismertebb nevén Molière (1622. január 15.–1673. február 17.) francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője. Poquelin mester, a királyi udvar tekintélyes kárpitosa úriembernek akarta nevelni korán értelmesnek mutatkozó fiát, Jean-Baptiste-ot.. A fiú, aki végig a legszorgalmasabbak és legokosabbak közé tartozott, hamar felismerte, hogy a nagyúri ifjak megvetik, tüntetően lenézik a polgári ivadékokat, a módos polgárfiúk pedig szóba is alig akarnak állni a kárpitos fiával.
Ez a serdülőkori tapasztalat alakította ki tudatában a lenézést a nagyurak iránt is, a nagyon gazdagok iránt is. Apjaura pedig azt szerette volna, ha a fiúból jogász lesz. A gimnázium után be is iratkozott a híres párizsi egyetemre, kitűnően elvégezte, de egy pillanatig sem akarta az urak és a gazdagok érdekeit képviselni. Az is hamar kiderült, hogy jól énekel, kitűnően táncol, arcmozdulataival mulattatni tud egész társaságokat. Elment tehát - még jogász korában - a legjobb hírű párizsi színházba, jelentkezett az igazgatónál, Béjart mesternél, aki alapos szakember lévén azonnal felismerte az istenáldotta színészi tehetséget, és szerződtette a fiatalembert. Tehát zsebében a jogi diplomával nem ment haza, hanem megírta levélben apjának, hogy ő bizony színész lett.
A csalódott, felháborodott, elkeseredett apa első haragjában válaszként kitagadta fiát, még azt is megtiltotta, hogy tisztelt családi nevüket használni merje. Aztán az történt, hogy Béjárt direktor felesége, beleszeretett a sokkal fiatalabb, szép hangú, jó mozgású új színésztársba. Béjart-né sokkal idősebb volt az ifjú színésznél, de híresen szép és vonzó asszony. Amikor Béjart mester megtudta felesége hűtlenségét, a fiút azonnal elkergette a társulattól. Erre azonban Béjart-né is elhagyta férjét és a színházat. Magával vitte leányát is, akinek ettől fogva a leendő Molière volt a gyámja, nevelőapja. - A Molière név pedig azért ragadt rá, mert a szerelmes asszony nevezte el így. Ezt a találónak érzett becenevet hamar átvette az egész társulat, majd a nézők is, s amikor már írónak is számított, Molière volt az írói neve is. A szerelmes színészpár új művészi életet akart kezdeni. Társulatot szereztek, Molière pedig zenés vígjátékokat kezdett írni a számukra. Molière-ről kiderült, hogy könnyeden ír súlytalan cselekményű komédiákat, az énekelhető versek szövegét is ő alkotta, költőnek is jó volt.
Összetalálkoztak egy muzsikusfiúval, Lully-vel, aki idővel a század legnagyobb zeneszerzője lett. Ez a vándortársulat hamar népszerű lett. Híre eljutott a királyi udvarba is. Az irodalom- és művészetkedvelő XIV. Lajos szerette meghívni a jó hírű vándorszínészeket, mutassák meg, mit tudnak. Így került sor a Molière-társulatra is. A "Kényeskedők" című egyfelvonásos komédia, a drámatörténet egyik legjobb egyfelvonásosa. Molière néhány nap alatt megírta, a színészek betanulták, és előadásuk a legteljesebb siker volt.
A nézők közt, az első sorban ült maga Lajos király, körötte-mögötte a legelőkelőbbek és legkulturáltabbak koszorúja. A dübörgő ünneplés után a király magához hívatta a szerző-rendező-igazgatót. Kezét nyújtotta, ez a legfelsőbb kegyekbe jutást jelentette. Molière és Lully tehát egyszerre, együtt indult a halhatatlanság felé. Egy évtizednél hosszabb ideig, pontosabban 14 évig Molière volt a francia színpadok királya. Az udvari színház mellett a párizsi városi színház is uralma alá tartozott. Komédiáit urak és gazdagok átkozódása, de a nézők zajos ünneplése kísérte.
Azok a művei, amelyeket maga is vállalt és sajtó alá rendezett, 36 vígjáték. /Embergyűlölő, Férjek iskolája, A nők iskolája, Tolakodók, Botcsinálta doktor, Tartuff, Úrhatnám polgár, George Dandin, Fösvény,stb../ Tragikusak azok a vígjátékok, amelyekben Molière saját magánéletbeli tragédiáját tárja a nézők-olvasók elé. Végzetére beleszeret Béjart-né immár felnövekedett lányába. Feleségül is veszi. Ettől a régi szerető úgy megsértődik, hogy kolostorba vonul és soha többé nem is akarja látni se a lányt, se volt szeretőjét. -
De az új házasság szerencsétlen. Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte. Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. Földi maradványait 1792-ben a Pantheonba, majd 1817-ben a Père Lachaise temetőbe helyezték át. /literatura+wikipdia/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése