Szőnyeg

Százfelé kell ma mennem, időm rövidsége miatt „csak” egy vers…De milyen…  

Juhász Gyula: Az örök szőnyeg  

A világ óriás, dús szőnyegén  

Örök egykedvűn dolgozik az Úr. 

Zöld réteket sző barna alapon  

S fölöttük végtelen derűs azúr.  

Fehér mezőket is hágy, csillogó  

Fehér mezőket, majd sző csillagot 

És napokat aranyból, holdakat  

Ezüstből, hogy az éjszín is ragyog.  

Virágokat sző, sárgát, violát,  

Égő virágot s bús haloványt, 

Tenger virágot és dudvát, mérgeset,  

Tavaszmezőben kígyót s ifju lányt.  

És szürke, sárga vizeket terít  

S magyar mezőkön szőke vizeket  

És néha, száz vagy ezer év után  

Nyugodt kezében a szál megremeg  

És vöröset sző, véres vöröset  

És feketét, halálos feketét  

És maga is borzadva nézi, nézi,  

Csak nézi, nézi szörnyű szőnyegét! . . .

Ám ilyent is tud szőni: