Babits évforduló ősszel

Mivel tavaly már megemlékeztem Babits születési évfordulójáról, most nem teszem. Ám mivel nagyon szeretem a verseit, olvassunk ma közülük. Az elsőt Délim ajánlatára, a másikat meg az én kedvemért:
Babits Mihály:   Cigány a siralomházban

Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?


Ha nem vagy ellenállás...

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen.

Mellesleg /vagy nem is annyira/ - tegnap megint valami álomszép volt a délután. Úgy látszik, most már fényképező nélkül ki se megyek az utcára, de sétálni egészen biztosan nem indulok nélküle. Szeretnék néhányat a legújabb képeimből megmutatni:
/A két ablakossal kapcsolatban: az egyik ferde – tudom, a pillanat azonban nem hozható vissza, most már csak ilyen marad, mert kiegyenesíteni nem tudom, a másikat pedig eredetileg morrmota fedezte fel, én csak „elloptam” az ötletét. A fák pedig olyanok, amilyenek. Gyönyörűek. Az első képen a pécsi baptista templom látható./