2010. február 25., csütörtök
Egy kép, egy versrészlet és a gondolataim.
Részlet Géczi János: Galamb című verséből
„…A galamb hol van? Hol az a madár
amely az ablakomba ült?
Elvitte a szárnya - két szürke és apró tollkaréj s az ég
- mint metafora - befogta zárójelei közé
vagy madármód csupán elrepült?
A tolla hamuszín volt, elhamvadt fényű?
Parázslott vagy láng volt egészen
nem tudom. Megírta-e más
és rejtélyes betűaljára süllyedt
vagy elveszett?
Puszta szavakból össze nem rakható a lélek.”
Tegnap délelőtt, amikor a buszra vártam, újra a megállóban landolt a „lábatlan” galamb. Már nem először láttam, ám most velem volt a fényképezőm is. Az egyik lábán nincsenek „ujjak” egyáltalán, – ha áll, ezt a hasa alá behúzza és a farkára támaszkodva egyensúlyoz. A másik lábán is csak ujj-maradványok vannak. Rossz nézni, amikor ezeken a csonkokon bicegve jár-kel… El nem tudom képzelni, mi történt vele ? Bocs, hogy ezt írom, de tényleg elég csúf egy állat, mocskos a tolla is, talán nem tudja rendesen tisztogatni ? Nem tudom. Mégis kivívja az emberek szánalmát – ma is zsemlével etette egy idős néni, elhessegetve közben a többi, ép, egészséges galambot. Szörnyű gondolat – s nem tudok szabadulni tőle, már a múltkor is az jutott szembe, épp olyan, mint a város számtalan helyén állandóan jelen lévő, ápolatlan kéregető koldusok….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése