Kép:http://www.origo.hu(Racionalizál…az értelmező szótár szerint:
- ésszerűsít- az elosztás és igazgatás folyamatában a célszerűség és nagyobb gazdaságosság elvét biztosítja
- e célok érdekében a munkaerők létszámát csökkenti.
(Meglehet van olvasóim közt olyan korú, aki emlékszik még a szó múltban divatos „racizás” magyaros változatára is.)
Tegnapelőtt, amikor kikerestem az ajánlott két videót, találtam egy harmadikat is, itt:
http://www.3sat.de/mediathek/mediathek.php?obj=16734
Kísérőszövege: „Az orvosok az időseket másképp kezelik – rosszabbul.
Az orvosok panaszkodnak a titkos (eltitkolt) racionalizálás miatt, mely azért történik, mert nem áll elég pénz rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki az optimálisan legjobb terápiában részesülhessen.”
És mindez Németországban, ott, ahol az életszínvonal a mienkénél talán egy kicsit mégiscsak jobb.
Mi van/lehet akkor nálunk ? Igaz, nem nézek magyar tv-t, de szeretném tudni, ilyen karakán módon ki merte-e már mondani nálunk valaki az igazságot ? Hiszen nyilván ez van itt is.
Nem mondom, hogy szomorú, nem mondom, hogy szégyenletes – pedig mondhatnám – mert enélkül is, meghallgatva a déli híreket melyek minden ebédemet elrontják, nap nap után dől rám a sok mocsok, a csalások-lopások-sikkasztások fertelmes sorozata, s tudom, hogy most még csak épp piszkálgatja valaki a kakis vizet. Mi lenne itt, ha valaki úgy igazán, rendesen belekavarna ?????
Valahol olvastam egyszer, hogy régen japánban az öreg embereket, amikor már jóformán semmire se lehetett őket használni, és csak „elették” az amúgy is kevés kenyeret a fiatalabbak elől – szépen felkísérték egy magas hegyre és otthagyták őket, ahol aztán rövidesen étlen-szomjan meg is haltak/fagytak.
Nem tudom, hány éve volt ez gyakorlat ott.
Akkor most mi van ? Az időben visszafelé, netán efelé „haladunk” ?
**********
Mondjak hozzá konkrét, friss, pécsi esetet?
Volt kolléganőm – cukrával, veséjével, vérnyomásával küszködik, rendszeresen jár ilyen-olyan ellenőrző vizsgálatokra. Egy hete is ment vérvételre, s amikor megkapta az eredményét, nem hitt a szemének, valamelyik vizsgálati értéke (nem tudom én ezt pontosan, a vese állapotára utaló érték) olyan rettenetes magas volt, hogy mindenki azt mondta, itt a vég. ( A jó érték mondjuk 5, az ő értéke 500 volt!)
Sírva, kétségbeesetten hívott fel, s azt mondta, ha ez igaz, ő nem akar szenvedni, művese kezelésre járni, akkor inkább öngyilkos lesz. Szerencsére volt azonban benne annyi józan ész és élni-akarás még, hogy elment és kérte, ismételjék meg a vizsgálatot.
(Már ez is nagy szó, hogy egyáltalán hajlandók voltak erre – habár mondta, ha kell, akár ki is fizeti az újbóli vizsgálat árát. És itt ismételten csak halk kérdés: Mári néni Kukuruttyfalváról meg meri/tudja ezt csinálni???)
Megismételték a vérvételt és láss csodát, kiderült, hogy jajjjj, bocsika, amit neki adtak, az bizony nem az ő lelete volt, hanem valaki másé. Halleluja ! Boldogság, meg minden….
Na de, vajon megkeresték-e, egyáltalán tudják-e kinek a leletével cserélték össze az övét ? Jelezték-e annak a szerencsétlennek, hogy napjai meg vannak számlálva ? Ezt nem tudom, csak remélem – ámbár az ő esetében ez semmiképp sem lehet vigasztaló hír.
Szóval ez/ilyen ma a helyzet itt nálunk (is).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése