Felfedezem a városom...

http://art.pte.hu/21parbeszed itt lehet olvasni arról a kezdeményezésről, amiről már megint majdnem lemaradtam… (Párbeszéd – public art akció)
A napokban, amikor a Dómmúzeumba mentem, az alsó Sétatéren is keresztülvágtam, megdöbbenve láttam, hogy a Kodály szobor mellett egy gusztustalan, pink-rózsaszín-belű, hatalmas, műanyag nagybőgő-tok áll. Természetesen odamentem és lefényképeztem, ilyen rútságot ritkán lát az ember. Az „alkotás” mellett a földön volt egy kis plakát, (négykézlábra állva valóban olvasható is!) ebből indultam aztán itthon el, s nyomoztam ki, mi is ez, miért is áll itt…

Tehát az alábbi alkotók, alábbi alkotásai láthatók az alábbi helyeken…Mondjuk ne kérdezd meddig, ez teljesen egyértelműen nem derült ki számomra. Mi több rájöttem, hogy 65 éves itt-lakás után nem is ismerem a városomat, mert vannak itt felsorolva olyan helyek, melyekről fogalmam nincs, hol találhatók…

Bérczi Zsófia, Tankó Barnabás - Tisztelet az orgonaépítõknek (Dóm kert - Északi várfal sétány)
Egy régebbi fotón megmutatom, miről is van szó, ez a hajdani várfal, s ennek a D-i oldalán jártam:

A további kiállítók:
Laki Eszter Ágnes - IDE (PTE ÁOK medence)
Schmidt András, Réthey-Prikkel Tamás - Tércsengõ (Magasház)
Szigeti G. Csongor - Faemlékmû (Rókusalja u. játszótér)
Happyland (Rádóczy Blanka, Andrea Simeon) - Bicikli állomás (Hungária utca Y keresztezõdés)
Makra Zoltán - Tízparancsolat (Kórház-tér, szellõzõ)
Gyenis Tibor - Pécs dícsérete (Ferencesek utcája - Kultúrkert)
Koleszár Ferenc - Árnyas (Kultúrkert)
Tesch Katalin - Forrás (Kultúrkert)
Binaura (Prokai Ádám, Nagy Ágoston) - Éledõ fa (Kultúrkert)
Tökmag csoport (Kovács Buddha Tamás, Tábori András) - Pécs Szigetek (Barbakán)
Semmi extra (Szalay Péter, Veres Balázs) - Hangszertok (Szent István tér)
Kovács Kolos Márk - Mobil pad II. (Szent István tér)
Horváth Csaba Árpád - Fényosztás (Szent István tér)
Kocsis Zsuzsa - Rés (Fordan Center)
Csernák Janka - Tabula Rasa (Apáczai Csere János Nevelési Központ, agóra)
Bajkó Péter, Kiss Benedek Kristóf, Cziner Máté - Public paintings (ANK üvegpavilon)
Sugár János - Elnézést (Harmadik Színház, Budai vám)
Szitás Bernadett, Besenyei Zsuzsanna - Sokszínûség (Szondi sétány)
Szabó Péter - Jó reggelt! (Budai vám)

És akkor ennyi hivatalos/reklám szöveg után hadd térjek rá a saját szép élményemre végre !

Mint írtam, bent jártam a Dómmúzeumban a napokban, s a bejárat melletti lépcső korlátoszlopára ragasztva találtam egy elázott A4-es, kézzel írt papírlapot: „Angster emlékmű” . Fogalmam nem volt, mi lehet ez, különösebb szíves felvilágosítást a múzeum dolgozóitól se kaptam. Kíváncsi vérem felhajtott (fáradó lábaim ellenére) a sok lépcsőn és olyan látvány tárult elém, amiért ötször ennyi lépcsőt is érdemes lett volna megmászni. Itt élek ezer éve, s most nyílt meg számomra a városnak egy sok-sok-sok éve elzárt része, a Petrezselyem úti várfal D-i oldalon lévő belső kertje !

Csodás !!! Komolyan mondom – bár biztos elfogult is vagyok - majdnem könnyekig meghatódtam. Látni a dómot olyan szögből, amilyenből eddig még soha, ha nem is különösen gondozott, virágos a park, de azért az elfogadhatóság felső határán van. Később derült ki számomra, hogy valószínűleg ezt hívják „Északi várfal-sétánynak” és így visszagondolva, tényleg olvastam, volt itt már néhány rendezvény, így hát a kert állapotára van felmentés. Új – sosem látott szögből láttam a Kálváriára, s ahogy a teljesen embermentes sétányon végigballagtam, egyszer csak orgonasípok tűntek fel a kert vége felé. Nagy ész nem kellett hozzá, hogy rájöjjek, akkor bizonyára ez az Angster emlékmű.

Eleinte nem tűnt olyan különösnek, „csak” egy csokor orgonasíp, de aztán közelebb érve rájöttem, hogy a sípok alatti kis táblákon a gombok arra szolgálnak, hogy megnyomva, orgonamuzsikát hallhassak.

Volt kb. 10 percem, amíg senki nem volt közel s távol, szinte elmerültem a csodaszép orgonamuzsikában, komolyan mondom, eltűnt a világ, valami tényleg felemelő érzés töltött el…

A zene, a feltoluló emlékek, hangverseny-élmények tették egésszé a meghatóan szép környezetet. (Jó, mondjuk nem néztem a kiégett fűre és igyekeztem nem gondolni a néhány, még meglévő öreg fenyőt fenyegető fa-betegségre…)

Sajnos ez után érkezett egy háromgyerekes család és a gyerekek visongva rohangáltak az emlékmű körül, össze-vissza nyomkodva a gombokat – én nem is értem, anyuka miképp volt képes leülni a lépcsőre és teljes lelki nyugalommal telefonálni.

Persze, hogy elmenekültem, vagyis folytattam felfedező utamat. Rejtekutakon és kapukon áthaladva (nem s nagyon tudtam, merre is járhatok épp) egyszer csak – nagy meglepetésemre - a Kőkertbe értem…

Hát nagy felfedezés volt ez nekem – persze, nem én lennék, ha nem állapítottam volna meg, hogy a Káptalan utcai kapun sem volt semmiféle figyelemfelhívó hirdetés, hogy milyen kincset is találna itt, aki hajlandó lenne benézni ide. A múzeum is zárva volt (igaz, nem tudom, mikor van a hivatalos szünnapja, lehet, hogy épp akkor -szerda- jártam ott.) De azért egy ilyen hatalmas, zárt területen, hogy senki „hivatalos” emberrel, őrzővel, tájékoztató, a vendégeket segítő emberrel nem találkoztam, az azért kicsit furcsa volt nekem. Ugyanis, ha én vagyok egy ilyen kert tulajdonosa – gondolhatjátok – nem így várom a vendégeimet…..

Ám mindezt a keserű gondolatot most elnyomta az öröm, amit éreztem, hiszen felfedeztem valamit a városomból, több lettem valamivel és ezért hálás vagyok a Sorsnak, vagy tán az Őrangyalomnak, hogy bevezérelt ide. Kíváncsi vagyok, jövőre is nyitva lesz-e ez a kert, és nagyon sajnálnám, ha - mint gondolom – ez az Angster emlékmű elbontásra kerülne. Pedig az az érzésem, ez lesz a sorsa… Kár…

És csak-csak beteszem a végére a két képet, ami nem váltott ki belőlem eufóriát (mert én márt csak ilyen vagyok és nem hinném, hogy a hátralévő időben megváltozom):