Aranyosfodorka napjai: Szlovénia 7. Körút az Isonzó (Soča) és Bača folyók völgyében (első rész)

A harmadik nagy kirándulás valójában – mint a cím is mondja – körút volt az Isonzó (ottani nevén Soča) és a Bača folyók völgyében. Itt volt egy rövidke útszakasz, amit ismertünk, mert a Radovljica és Mojstrana közti utat megtettük már egyszer, amikor a Triglav mögötti völgyekből jöttünk hazafelé, de ez nem több 30 km-nél. A látvány pedig nem kétszer, hanem sokszor évezhető – amikor az út mindkét oldalán csodálatos hegyek sorakoznak, északról a Karavankák, délről a Júlia Alpok csúcsai, a völgyben pedig ott kanyarog a Száva dolinka. Talán most aktuális megemlítenem, hogy a Száva két ágból ered, az egyik ez a jesenicei völgyben folyó Száva dolinka, a másik ága a Bohinji tó felől, a vízeséstől érkező Száva bohinjka, s ezek Bled alatt egyesülnek.

Tehát mentünk ezen a jesenicei úton egészen Kranjska Goráig. Most ugyan nem álltunk meg, de én már többször jártam itt, ez egy elég nagy idegenforgalmú település, különösen télen, amikor is a viszonylag könnyű terepen található sípályákra 18 sílift szállítja fel e téli sport kedvelőit. A nemzetközi sí-világbajnokság versenyeit is szokták itt rendezni. Egyébként a közelben van Rateče, ahol a földkerekség egyik legnagyobb síugrósánca található. A településnek viszonylag az elején kell balra kanyarodni a Vršič hágó, illetve az Isonzó völgye felé. (Tábla jelzi természetesen.) A városka szélén található a Jasna tó, itt sem álltunk meg, pedig innen is lehet csodás hegy-fotókat készíteni, mert magas csúcsok ölelik körül.

A Jasna tó (http://szlovenia.uw.hu/)

Nekiindultunk az 50 hajtűkanyarnak, melyek mindegyike számozva van, és a táblán láthatod a tengerszint feletti magasságot is. Érdekesség, hogy a kanyarok egy része bazaltkocka-kövekkel van kirakva. Nem tudom biztosan miért, de talán ennek jobb a tapadási felülete, mint az aszfaltnak.
Úgy a tízedik kanyar környékén van az orosz kápolna:

Arról nevezetes, hogy az első világháborúban itt egy hólavina orosz katonákat temetett el, s az ő halálukra emlékezve épült később a kis kápolna. Amikor én először erre jártam, még be is lehetett menni, valóságos „kegyhely” volt, az erre járók az oltár mellé/mögé és minden elképzelhető helyre kis cédulákat dugdostak, kérésekkel, vagy köszönetükkel. (Be kell valljam, nekem is volt ott cédulám…) Aztán úgy kb. 10 éve rendbe hozták a kápolnát, részben felújították, és sajnos bezárták. Azóta nincsenek itt kívánság-cédulák, de igen sok a látogatója, mert én még nem jártam itt úgy, hogy a parkolójában 3-4 autó ne állt volna.

Aztán csak emelkedtünk, emelkedtünk, 1000-1200-1300 m, egyik kanyar a másik után…majd elértünk a Koča na Gozdu után nem sokkal, a Prisojnik (Prisank) közelébe, ahol bizony augusztus 19-én még látható volt a tavalyi hó két kis völgyben is. Itt is van egy elég nagy parkoló, hiszen minden (először) erre járót lenyűgöz a látvány. Van egy jó kis térkép is, ami elmagyarázza a sziklákba „belelátható” formákat, egy lány arcát, egy püspök süvegét, és közelebbi fotón is megmutatja a híres-neves átjárható lyukat.

A hófoltok és az "ablak" is látszik

Remélem látod a lányarcot ? (Kb. a kép közepén)

Ez az "ablak" közelről. Fantasztikusan jó képnek tartom, itt találtam:

http://lh5.ggpht.com/_cC0eO1Q3PA4/SF35H4rkBnI/AAAAAAAAFbc/5F7qr-6hFlU/P1000361.JPG

Felhívom figyelmedet, hogy a kép bal alsó részén, azok a "kis piszkok" a hegymászók :-o

Ettől a helytől már nem kellett túl sokat autózni, hogy felérjünk az 1611 m-es csúcsra, a Vršič hágó legtetejére. Az időjárás megint megmutatta, ki az úr a hegyekben, míg lent a pólóban is melegünk volt, itt megint bele kellett bújni a dzsekikbe, erős szél fújt, és sajnos megint köd takart el előlünk sok látnivalót. De azért – mert a szél csak csak elfújta a felhőket néha, itt-ott kibukkantak csúcsok, völgyek.

Ez ugyan egy régebbi kép, de jobb most nincs a hágóról...

A Mojstrovkát is köd takarta. Sajnos a képen nem látszanak, mert hangyánál kisebbnek tűntek azok, akik ebben az időben is nekivágtak a mászásnak.

A Tičarjev dom a hágón

A hágó a hegytájolótól, középen a fenti turistaház

A hágótól lefelé indulva kb. 2 km-re (az út jobb oldalán) van egy kis parkoló, ahol nem jelzi semmiféle tábla, hogy miért is állnak ott autók. Hát azért, mert ők (is) tudják, hogy itt van egy nagyszerű kilátó, mi több egy hegycsúcs-tájolóval. (Ez egy olyan kerek, asztal szerű fémlap, szélére írva a csúcsok neve, s a középpontban elforgatható irányjelző nyilat a csúcs nevére állítva, láthatod a csúcsot. Nagyon ügyes kis szerkezet. Láthatod a mellékelt fotón.) Amikor először jártam itt, még egész kicsik voltak a fenyők, mostanra szépen megemberesedtek, s hogy egyáltalán le lehessen látni az Isonzó völgyébe, ki is kellett vágni néhányat. Megint nem volt igazán szerencsénk itt a Triglavval, épp csak felsejlett valami a felhők között. De aztán ahogy lefelé gurultunk, a következő, fotósok által frekventált kilátó helyen mikor megálltunk, már elszálltak a felhők, megint ragyogott a nap, és lehetett kattogtatni a fényképezőmasinákat.
A meredek hegyoldalak szegélyén egyébként – első pillantásra őrült ötletnek tűnően - fa korlátokat lehet látni. Nos, ha elég kíváncsi az ember és közelről is megvizslatja ezeket, kiderül, hogy vas van ám a környezetbarát faburkolat mögött ! Ez igen, ez a szlovén natúra-kedvelő/tisztelő gondolkodásmód ! Nekem nagyon tetszett az ötlet. :- )

A hegytájoló

Már megint ködben a Triglav

Az Isonzó völgy egy 1990-es és egy mai fotón a hegytájolótól

A Limarica folyó völgye

Búcsúpillantás a Triglav csúcsaira

Ezen a lefelé vezető úton van a bejárata az Alpineum Julianum-nak is /Alpesi rezervátum/.
„Az 1926-ban, egy trieszti kereskedő, Albert Bois de Chesne által alapított botanikus kert nemcsak a Júliai Alpok gazdag növényvilágát mutatja be, hanem a Karavankák, a Karszt hegység és Olaszország Friuli tartományában fellehető növényfajok közül is bemutat jónéhányat, összesen mintegy 600 fajt. A 2572 nm területű kert a Trenta felett a Miasszonyunk templom közelében található.” (http://www.omnivagus.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=26&Itemid=40 )

Egy a sok szépség közül, nevét sajnos nem tudom

Majd a nagy kanyarok végén, a hídhoz érve jobbra le kell térni, ha meg akarja nézni valaki az Isonzó forrását. Mi meg akartuk nézni, vagyis ajánlottam a gyerekeknek, hogy ők menjenek fel ide, de én erre az útra már nem vállalkoztam. Jártam itt régebben és igen jól emlékszem a nagyon meredek, sziklás, drótköteles szakaszra, melynek meghódítása már akkor is nehezemre esett. Így hát szép csendben ücsörögtem lent a völgy-alji kis vendéglő kerthelyiségében, hallgattam a sustorgó Isonzót, kicsit elmeditálva következő úti-célunkról, meg a vele kapcsolatos eseményekről.