Nem akarom itt és most a szereplők neveit nyilvánosságra hozni, de egy csodás „kalandban” volt részem, mely tegnap este érte el tetőpontját, s azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy micsoda hihetetlen helyzeteket tud az élet, a véletlen produkálni - egy kis netes segítséggel.
Az internet-dzsungelben felröppentettem egy rövid kis véleményt valamiről, ami tetszett nekem. Teljesen váratlanul, az alkotó reagál a vélemény-nyilvánításomra, mire én pár szóban megköszönöm a jelentkezését, a küldött fotóit. A levélíró – otthon említést tesz a blogomban olvasottakról nagyszüleinek, akik elkezdenek érdeklődni, hogy ki is vagyok én, aki még a régi időkből emlékszem reájuk ?
És ekkor, ebből a levélből derül ki, hogy kik a nagyszülők, hogy a levélíró tulajdonképpen unokája azoknak, akikről a blogban írtam… (Vezetéknevük nem egyezett, mármint a blogban említett családnak és a mostani levélírómnak.)
Nem is tudom elmondani, milyen örömmel vettem a hírt, hogy nagyszülei még élnek, (habár igen idősek) és hosszú levélben írtam le részben neki, a fiatalnak, részben a nagyszülőknek, hogy honnan is ismerjük mi egymást. (Bár szerintem a nagyszülők a nevem elolvastával feltehetőleg tudni fogják, hogy ki is vagyok …)
A meglepetés öröme visszarepített a múltba – (akkor jutott eszembe ez a kifejezés, hogy) az „idő féregjáratán” átszáguldva – pillanatok alatt 10 éves kislány lettem, visszaidéződtek események, képek, szinte valami fura „időutazáson” vettem részt a saját múltamban.
És olyan jó volt ! Pedig épp ebben a koromban megnehezedett és talán mondhatom, picikét kisiklott az életem, mégis sikerült valahogy inkább a jó/szép élményekre, emlékekre koncentrálnom. Biztos mindenki volt már úgy, hogy hosszú, hosszú idő eltelte után találkozott egy gyerekkori baráttal, ismerőssel. Azonnal azok az idők, azok az események tolulnak fel az ember agyába, amit közösen megéltek. Én szeretem a múltamat. Sőt, - nyilván mivel azt ismerem jól – azt szeretem csak igazán…
Eljátszottam a gondolattal, miképp fognak majd az én régi ismerőseim reagálni a levelemre, s talán akkor lett volna igazán kerek ez a mapi post, ha az egész történetet beírom, de egyszerűen nem tudom kivárni a reakciójukat. S talán igazán nem is az a lényeg.
Ez az áldott/átkos Internet csodát csinált - pillanatok alatt elevenített fel olyan képeket/eseményeket, melyekre nélküle talán soha az életben már nem is gondoltam volna. Köszönet érte annak, akit illet.
(Csak zárójelben : a fenti „csillagkapus” szavak miatt – mely témában én egyáltalán nem vagyok otthonos, kicsit kutogattam a neten, s elég sok érdekes olvasnivalóra bukkantam. Pl. erre is http://zedpapa.blogter.hu/370545/technologiai_szingularitas Hát ez a téma is megérne egy kis eszmefuttatást…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése