Kösz Öcsi !

A véletlen hozta, hogy vagy 3 éve a Tettyén összetalálkoztam egy gyerekkori pajtásommal. Kicsit fura szerepcserében, én a nő, kutyát sétáltattam, ő a férfi babakocsit tolt, benne első s ezideig egyetlen tündéri kis unokájával.

Pontosan nem tudom,  de talán több is volt mint 10 év, ameddig egymás melletti házban laktunk. A legfogékonyabb korunkban, úgy 6-16 év között. Ők hárman, mi ketten voltunk testvérek, és mivel én eléggé „fiús” lány voltam, sokszor a fiúkkal játszottam. Így adódhatott, hogy a régi utcabeli fiúkból is többet ismerek, mint a lányokból. Többet is tudok róluk, mi lett velük, merre sodorta őket az elmúlt 40 év szele, ki él, ki halt meg közülük.

Az Öcsivel való találkozás nagy öröm volt, és a harmadik mondatnál már a múltunkban jártunk.

Ettől kezdve néha-néha összejöttünk, és Interneten is tartottuk a kapcsolatot. Megismertem a feleségét, aki egy tündéri asszony, én mindig mosolygósnak láttam, és ő az a fajta, akihez nem lehet „rosszkor” érkezni, mindig van valami finomság, amit elővarázsol hűtőből, spájzból, akinek mindig van valami különleges befőttje, egy korty házi készítésű likőrkéje. Akitől nem lehet úgy elválni, hogy a kertjében megtermett két tököt, 3 sárgarépát, egy zacskó cseresznyét ne csempésszen a szatyrodba. Igazán mondom, nagyon  megkedveltem őt is. A gyerekeik közül az egyikkel (ahol a kis unoka van) szintén találkoztam már. Egyszóval az évtizedekkel ezelőtt megszakadt barátság újjáéledt, aminek igen örültem.

És akkor Öcsinek jött az ötlete – miután a neten valahogy rábukkant egy másik régi utcabeli srácra, (aki nem Pécsett él már), szóval eszébe  jutott, hogy meg kellene őt is hívni egyszer Pécsre. És ez a találkozó valóban létrejött, Pali lelátogatott a régi gyerekkori pajtásához. És ami a legnagyszerűbb, engem is meghívtak, hogy töltsek velük kis időt.

Öcsi szerencsére felkészítette Palit, hogy mellettem sok beszédre nem lesz lehetősége  :- ), de azért mégis csak sikerült sok dolgot megtudnom róla és családjáról is.

Természetesen vele is, az együttlét ötödik percében már a gyerekkori haverokról folyt a szó, ki kiről mit tud. Végigvettük a házakat, kikre emlékszünk (mellesleg „természetesen”mindenkire), szóba kerültek régi sztorik, és családjaink sajnos már nem élő tagjai is.

Felsétáltunk a Széchenyi térre, érintve a Kossuth teret, hogy megmutassuk a változásokat – de valahogy mindhárman oda lyukadtunk ki, hogy ezek a terek már nem „azok” a terek. Hát persze, mint ahogy a tegnapi szombat sem  olyan szombat volt, amilyen 30-40 éve lehetett egy szombat délutánunk…

Öcsi gálánsan meghívott bennünket egy cukiba,  még ott is ücsörögtünk egy keveset, mindig újabb és újabb régi történetet felemlegetve.

Aztán elbúcsúztunk azzal az ígérettel, hogy találkozunk még.

Hát remélem…

El nem tudom  mondani, milyen örömvolt számomra ez a találkozó. Még este elalvás előtt is részben ezen, részben persze a felkavart emlékeken meditáltam. Emlékezetes délután volt.

Kösz, Öcsi !