Délim-től kaptam egy diasort, melynek a szöveges részéből
valamennyit bemásolok ide. Régi, kedvelt témám – bár most a szöveg hosszára
való tekintettel a saját álláspontomat/gondolataimat nem fejteném ki. Max. annyit,
hogy nagyon egyetértek a szöveg szerzőjével.
„Az érintés rendkívül fontos minden ember számára, ahhoz
hogy fizikailag és érzelmileg is kiegyensúlyozott legyen. Amennyiben feszültség
van ezen a téren bennünk, akkor ennek különböző következményei lehetnek az
életben: visszahúzódás, önértékelés csökkenés, depresszió, kapcsolati,
szexuális problémák stb.
Az érintést nem csak adni, hanem fogadni is tudni kell... Az
érintés hiánya elsorvaszt, ha képtelenek vagyunk, vagy nehezünkre esik adni,
akkor megtagadjuk az éltető energiát környezetünktől és magunktól is.” (http://termeszethaz.hu
)
Kezünkben az egészségünk? Az érintés hiánya a „civilizációs
hiánybetegségek” gyökere?
Előadásomban egy „nem látjuk, nem halljuk, nem beszélünk
róla” tabutémával foglalkozom, azért, hogy végre lássuk, halljuk, sőt
beszéljünk is róla. Érdemes! Mivel ezen a téren már odáig süllyedtünk, hogy
lassan minden fejlett élőlény többet tud nálunk, nem szégyen végre
visszanéznünk. Tanuljuk meg, amit magunk is ösztönösen tudtunk!
Miért tabu téma az érintés ?
A pótolhatatlan érzék…
Az öt érzék közül az, amely nélkül szinte lehetetlen az élet,
a tapintás/érintés. Hiánya pótolhatatlan. Akár érzékelő, akár érzékeltető
képességünk nehezített bármiért, életünket ez gyorsan és igen súlyosan
leronthatja…
A négy érzék, amelyek nélkül élhetünk, a látás, hallás, szaglás, ízlelés, egyenként is hiányoznak, többük együtt még
inkább hiányzik, de élhetünk nélkülük…
A tapintás/érintés, a többitől erősen eltérő különleges
érzékünk, egyben képességünk arra, hogy vele ne csak tájékozódni, ismereteket
kapni tudjunk, hanem adni is, hiszen általa kiválóan tájékoztathatunk,
mondanivalónkat szavainknál is hatékonyabban közölhetjük azzal, akit
megérintünk. Az érintés varázslatos
képességünk, érzelmet közvetít, kapcsolatot, barátságot, szerelmet teremthet,
valamint saját emberi önképünket, önértékelésünket, sőt világképünket is
meghatározhatja.
Hogyan kezdődött?
…talán így?
…vagy így?
Netán így ?
Hogyan folytatódott?
Az ember, mint a többi fejlett élőlény, főként a négykezes
majmok, egyenként és csoportosan is ügyesen használta a tapintás és az érintés
teljes eszköztárát, helyzetéhez képest boldogan élt, amíg el nem kezdett túl
sokat foglalkozni a kényelmével és emberi nagyságával. (Megjegyzés: Ha valaki
az Isteni teremtésben hisz, a probléma akkor is ugyanez.)
* bőrökbe, ruhákba burkolózva elzárta bőre legnagyobb részét
(tudjuk, ha fontos, ma is rögtön levesszük…),
* cipőt készített, és kétkezessé válván lemondott leginkább
használt tapintó-érző szervei feléről (kivéve a boldog csecsemőket),
* egyre fejlettebb szerszámait használva lassan leszokott
környezetének kezével való alapos érzékeléséről,
* hogy könnyebben elrejthesse érzelmeit, elkezdte szigorúan
szabályozni, korlátozni az érintés lehetőségeit.
Mikor kezdtük nagyon elrontani?
A középkor végéig létezhetett önfenntartásra képes, boldog
közösség. Az egyén ebben a világban semmi, de például a helyben választott
vezetőségű, törvényhozó falu, amelyhez az egyén tartozik, a helyi mindenséget
jelenti. A még egymás közelében élők között nem volt szükség bonyolult
társadalmi szerkezetre, az érintkezés közvetlenebb, nyíltabb lehetett.
Azután elérkezett az ipari forradalom, vele a rohamos
városiasodás, a távoli vidékekre, más országokba is eljutó kereskedelem, ami
mára az egész világra kiterjedt, és egyben a már szinte csak a nyelvünkben
őrzött érintkezést személytelen kommunikációra változtatta. Az embercsoport… a betonerdőbe költözött.
Mit rontottunk el a fejlődés közben?
Tapintó szerveink a kevés használat és a próbatételek
hiányában mára csökevényes képességűek. Ingerszegény, sima műanyag, üveg, fém
környezetünkben már nem érzékeljük a kis különbségeket, vagy ha érzünk is valamit,
már pontatlanul minősítjük azokat. Különösen a nagyvárosokban élőkre igaz, hogy
mesterséges környezetben élő, természettől elszakadt lényekké váltunk.
Boldogabbak, vagy sivárabb lelkűek lettünk?
A boldogság érzete nem a civilizáltságunk mértékétől függ!
Természetes, élő környezetben érezzük-e otthon magunk, vagy
egyre inkább elszigetelt, sodródó, apró lényként a sivár bérkaszárnyák
betonrengetegében?
Kárpótolhatja-e az utóbbit a korszerűbb technika, a több
pénz, és az általa esetleg megfizethető lélekgyógyászok bizonytalan értékű
szolgáltatása? Akik egyébként is csak a tehetősek számára elérhetőek…
Biztos-e, hogy a fejlődés egyik jellemzőjévé a pszichiáteri
segítség alapszükségletté válásának kell lennie?
Civilizációs
hiánybetegségeink…
Harry Narlow amerikai pszichológus két drótból készült
műanyával bizonyította, hogy az érintés iránti vágy jóval erősebb, mint a
táplálék iránti szükséglet. Az egyiket puha szőrrel borította be, a másiknak
viszont „tejforrás” volt. A majom-kicsinyek mégis a szőranya
nyújtotta vigasztalást választották, s inkább éheztek.
Genetikailag csaknem majmok vagyunk…
Szervezetünk nem lefizethető…
* A nagyvárosi élettel együtt járó elszigetelt életmód
megváltoztatja a társaitól elidegenedett, de eredetileg közösségi lény ember
normális viselkedését, szokásait. A természetes körülmények szinte teljes
hiányában ösztöneink eltompulnak, örökölt viselkedésformáink elhalványulnak.
Ellenálló képességünk csökken, gyakoribbak a kóros tünetek.
* Egy kísérlet során azok a könyvtárlátogatók, akikhez a
könyvtáros a könyvátadásakor alig észrevehetően, mintegy véletlenül hozzáért,
másoknál sokkal kedvezőbben ítélték meg a szolgáltatás minőségét.
* Orvosi tapasztalat, hogy a rendszeres gyengéd érintések
hatására még a műtéti sebek is gyorsabban gyógyulnak.
* Elesett, kórházban fekvő beteg életkedve, gyógyulásba
vetett hite is észrevehetően megerősödik, ha valaki segít neki rendbe hozni
külsejét, gondosan megfésüli, stb.
* „Az érintés hiánya sokkal súlyosabb lelki zavarokat okoz,
mint a szex hiánya” – állítja Doris Wolf német pszichológus. – „Sok ember, aki
szexuális problémák miatt kér segítséget, valójában csak a gyengédség hiányától
szenved.”
* Ezzel a nézettel nem áll egyedül. Stanley Jones, a coloradói
egyetem kommunikációprofesszora is megerősíti, hogy „a testi érintés
szükséglete mindig jelen van, de sajnos ezeket az impulzusokat gyakran
elnyomják a társas élet szabályai”.
Miként javíthatunk?
Forduljunk ismét bizalommal egymáshoz. Ne féljünk mi sem
egymáshoz érni!
Ha közölni akarunk valamit, érintsük meg egymást, ez segít
pontosabban megértetnünk magunkat.
Találjuk meg újra, ami természetes!
A zürichi egyetem munkatársai vizsgálták a partneri
segítségnyújtás formáit.
Ha partnerük megérinthette a nőket, az segített, hogy
gyorsabban feldolgozzanak egy stresszes helyzetet. Ha a férfi csak beszél a
nehéz szituációról, alig csökkenti a stresszt, sőt ronthat is a helyzeten. Világossá
vált, hogy a kísérletben résztvevő nők javukra fordították partnerük érintését.
„Mindenki jobban jár, ha a férfiak kicsit gyengédebbek a
partnerükkel, de tartják a szájukat, és nem akarnak folyton okoskodni” –
állapították meg a kutatók. És ez fordítva is igaz!
Az érintés nem hazudik…
Az emberi kapcsolatok alapja, az emberek egyik legfőbb, ám
szinte észrevétlen igénye nem más, mint az érintés. Legtöbbször föl sem tűnik,
hogy megérintünk valakit vagy minket érintenek meg, de életünk első percétől
kezdve az utolsóig vágyunk rá, nélküle magányosnak, elveszettnek érezzük magunkat.
Érintésben se mellébeszélni, se hazudni nem lehet, egy őszintétlen ölelés
rögtön lelepleződik.
Sok társadalomban pont azért idegenkednek ily mértékben a
fizikai érintkezéstől, mert nem tudják kezelni az egyértelmű érzelmi
megnyilvánulást.
Tegyük meg, amit oly sokszor mulasztottunk el annak
ellenére, hogy erre mindnyájunknak nagy szüksége van !
Annak ellenére, hogy titokban, de erősen él bennünk utána a
vágy. Meglátjuk, az érintés különleges ajándék, amiből adni jobb, mint kapni.
Köszönöm a figyelmet!
(kivonat Pós Péter anyagából)
Itt egy link,
VálaszTörlésJobb oldalra katt
Címe : Baby gorilla born...
(Nem tudtam jobban beírni)
(hétfő) Csak egy "gyors" rövid hír :
VálaszTörléshajnalban megtapasztaltuk, hogy (kedvelt) kis boltunkban :
a.) betörni akartak ?
b.) egyszerű bosszú (?)
c.) egyebek
Ne bonyolítsam,- bár "érdekes lehetne" (?) - mi mindnt végiggondoltunk, mi "vevők!"
a.) lövés lenne ?- (4 db. lyuk) nem
b.)kővel dobhatták be ?- nem
c.valamivel 4 helyen "odavágtak" az eléggé nagy üvegtáblának.
(Savanyúcukor!- hogy' nem vittem fényképezőgépet!)
hagyján! - de a "nagy izgalomban"... elfelejtettem (sic!) mától (hétfő) mennyivel lett drágább a kenyér és a péksütemény!
és a szaloncukor szav.idejét is elfelejtettem megkérdezni... (stb.) Gondok, csak a gondok...
Na, mentem madaraimat etetni !
Na, ennyit !
( Plagizálás ám' ! - mert B. Hrabal írja ezt az egyik könyvében... egyes fejezetek végén- de az egy más történet - lehetne ! )
*********************************