A könyvtárban

Nem számoltam be a hét egyik eseményéről: elmenten (végre) beiratkozni a Kaptáramba. Valószínű az lehetett a hallgatásom oka, hogy az első látogatáskori eufóriám kissé  megcsendesedett, és valami különös, megmagyarázhatatlan okból, nem jó érzéssel jöttem ki – immáron néhány könyvvel a hónom alatt az első könyvtárlátogatásom után.

Próbáltam elemezni a dolgot, de csak részben találtam meg az okot…Ámbár az is lehet, hogy teljesen megtaláltam, csak magamnak se akarom bevallani….

Ami első ízben olyan csodálatosnak tűnt – a méret – most átláthatatlan, félelmetes dzsungelnek tűnt. Fogalmam nem volt, hol, mi található – a megnőtt könyv-szám miatt még jobban szét vannak választva a témák. A régi helyen legalább nagyjából tudtam, mi hol van – itt  most aztán semmit se találtam. Kétségtelen, a könyvtárosok közül  kettő(nő) nagyon kedves és segítőkész volt,  de amikor átküldtek egy másik egységbe, hogy „ott ül a részleg felelőse” fogalmam nem volt, hogy a tíz számítógép asztalnál ülő személy közül melyik is lehet az, akihez oda kellene mennem. (Se egy táblácska, se egy kitűző…) Bénáztam egy darabig, szerintem szemmel láthatóan keresve „valamit” és a férfiú (akiről később kiderül, hogy ő a részleg felelőse) még csak véletlenül se kérdezte meg, hogy na öreglány mit keresel ? vagy: segíthetek ? Amikor végre megkérdeztem (egy nőt), hogy hol a részlegvezető, olyan kelletlenül állt fel a pasi, hogy azt hittem azonnal hátat fordítok neki. (Ugye ismeritek azt az érzést, amikor úgy néznek rátok, mint ti egy sváb bogárra…)

Speciel Csányi V. könyveket kerestem, melyek egy része a „szépirodalom”-nál, másik része a „természettudomány”-nál van…de utalás arra, hogy a jelzett részen kívül máshol is lenne a szerzőnek műve, természetesen nincs sehol.

A könyvek gerincére egészen alul van ráragasztva valami azonosító kód, ami adott esetben lehetetlenné teszi, hogy a könyv kézbevétele nélkül el tudd olvasni, ki a szerző… (persze lehet, hogy ez másik könyvtárban is így volt már, csak ott nem tűnt fel, mert amikor az ember bosszús, akkor a kákán is csomót keres és talál…)

Ezen felül bizonyos könyvek örökre olvasatlanok maradnak számomra, mert  a legalsó polc-sor az a padlószinten van, ahová nekem már nehezemre esik lehajolni és úgy nézegetni, egyenként kivenni meg nehézkes – bár igaz, ha négykézlábra állnék…Ez a régi könyvtárban is nagy fájdalmam volt, és ott nem egyszer megtettem, hogy letérdeltem és úgy keresgéltem. Csakhogy azóta a térdem használhatatlanná vált, így hát  az itt lévő könyvek most már mindörökre „elérhetetlenek” számomra.

Megkerestem a Helytörténeti részleget, ahol átlapoztam a Pécsi lexikon második kötetét (az első kötetet egy másik olvasó nézegette), mert kíváncsi voltam, valami módon (mint általam ajánlott, megörökítésre méltó pécsi nevezetesség)  belekerültek-e a Tettye-környék szűk utcácskái. A könyv szerzői anno még a fotóimat is elkérték hozzá. Természetesen nem szerepel se a téma, se a fotók a könyvben.

Utolsóként említem meg, hogy borzalmas meleg volt  bent. Teljesen normális ruhában voltam, de megizzadtam…(Ez meg csak zárójelben: a külső lépcső használhatatlan, mert beszakadt a felső két lépcsőfok… az ablaktörést, csőrepedést gondolom olvastátok.)

Pozitívumként könyvelem el, hogy: 

1. Mivel 2010-ben egész évre fizettem könyvtári díjat, de a könyvtár a nyár közepén bezárt (ergo fél évig nem tudtam kölcsönözni), most az első félév nekem emiatt ingyenes. Ez a mai világban egyszerűen hihetetlenül korrekt történet.

2. A WC-k csodálatosak, tiszták,  mozgásérzékelősek benne a lámpák, egyelőre minden működik.

3. A (csempés)Kaptár változatlanul csodálatos !