Elöljáróban: Ez a bejegyzés
már majdnem készen volt, amikor tegnap este bekukkantottam Múltmentő
blogjába http://multmento.blog.hu és láss csodát, épp a Zsolnay márkajelzésekkel
foglalkozik legutóbbi (02.11.) írásában. Nagyon megörültem, azonnal elolvastam,
megnéztem a képeket, s elhatároztam, hogy akkor kiegészítem, ill. átszerkesztem
a már félig kész anyagomat, és bemutatom mindegyik régiségemet.
Nem tartozik a portörlés a
kedvenc tevékenységeim közé…mégis muszáj néha….
Pár napja a könyvespolcról
pakoltam le a „csetreszeket” (= ami nem
csak mosatlan edényt, hanem ez esetben apró-cseprő
holmit jelent). Már százszor megrostáltam, szekrénybe beraktam, majd elővettem,
egyik polcról le-, másikra feltettem bizonyos darabokat, de egy részük valahogy
mindig a nyilvánosságra kívánkozik, s ha ez a helyzet, hát maradjanak, majd törölgetem őket…
Emiatt került a kezembe az
alábbi tányér ikerpár, melyek csonkák kissé, de az az érzésem, még így is
értéket képviselnek. „Természetesen” és sajnálatos módon, semmi, de semmi
sztorim nincs hozzájuk, azon kívül, hogy nagyszüleim tulajdonából kerültek
hozzám.
Egész halvány vaj színűek,
aranyozott mintával, s a kis virágszirmokat halványkék gyöngyök díszítik. Azért írom ezt le ilyen
pontosan, mert a fényképek csapnivalóak – de hát annyit szenvedtem velük, hogy
nem is hiszitek. Mégsem tudok jobbat készíteni…
(*Itt álljunk is meg még egy
pillanatra. Nos, igen, a helyiség szobának is nevezhető, de a régi családi
szóhasználat szerint a nagyszüleim ebédlőnek nevezték a középső nagy szobát,
amit ma akár nappalinak is hívhatnánk,
hiszen délután, este mindig itt voltunk. Különösen télen, amikor a konyhát már
nem fűtötték és csak itt fent égett a nagy Kalor kályhában a tűz. De ha
vendégek jöttek, ők is többnyire itt ültek le. (Kivételt képeztek a nyári
összejövetelek, amikor kellemesebb volt az udvarban, a „lugas”-ban ücsörögni.)
Itt voltak a több-személyes
ünnepi étkezések, ha nagyritkán a család nem velünk élő tagjai látogattak el
hozzánk. Itt volt a széthúzható és egy deszkalappal megnagyobbítható ebédlő-asztal és a nagy komód, benne a ritkán
használt, elegánsabb edényekkel. Hát én emiatt már csak megtartom az ebédlő
nevet, habár tény, két kisgyerek ágya (= alias sezlon) is itt volt…)
Szóval az ebédlőben állt a
csodálatos/titokzatos/tilalmas vitrin, többek között benne a két Zsolnay
tányér. Történet híján is igen szép darabnak tartom őket. Valamikor régebben
érdeklődtem, nem lehetne-e restauráltatni, de akkor valami megfizethetetlenül
magas összeget kértek érte. Nem hinném,
hogy ez, az utóbbi időben sokat változott volna, így hát mostanában nem
kérdeztem, hol, mennyiért lehetne kijavíttatni őket. Az az érzésem, én már csak
így fogom továbbörökíteni. Legyen az utódok gondja. Ha ugyan…..
Most Múltmentő blogjából tudtam meg, jöttem rá, (ezúton
is köszönet érte!) a hátlapján lévő jelek alapján, hogy ezek az 1800-as évek
vége felé készülhettek….nagyon homályosak, elkentek a jelek, a fotón azért
írtam rá, hátha érdekel valakit pontosan is, mi olvasható ott.
Folyt. köv….
Még jó, hogy nem lehet a neten kutakodni az emlékeid után !
VálaszTörlésBeszéltem az ismerőseiddel!- és olyasmiket mondanak, hogy az egyik testvérednek lehetett egy ezüst pohara, amit keresztelőjekor kaphatott ? ( gyermek evőeszközzel együtt)- aztán mondják még, hogy a "féltett" poharak és egyebek egy üvegezett vitrinben (is) voltak !
(ha nem is egészen hasonló, de kb. mint " Antik 1930-as üvegezett vitrin" - Googleba írva! )
Ki ne feledjem, szép idők lehettek ?- mert pl. nem volt kitalálva az USA konyha ! :-) :-)
Szót sem !- jó témák vannak ma blogokban... viszont a Hétvége melléklet is elég jó. :-)
Két éve volt az iparművészeti múzeumban egy olyan kiállítás, amely bemutatta a restaurálás műhelytitkait. Az egyik tárgy egy Zsolnay Kígyós tál volt, mely a Világháborúban megsérült, utána restaurálták. Később újra kellett, mert az akkori ragasztók és kiegészítések már tönkrementek. Az új restaurálás ellenben olyan lett, hogy nem is látszik, hogy restaurálva lett. Arra nem emlékszem, hogy mennyi órát fordított rá a restaurátor, de az biztos, hogy egy nagyságrenddel többet, mint amit egy hasonló új előállítása jelentene, így nem csodálkozom, hogy nagy árat mondtak a restaurálásra. A hibák nem zavaróak - van rajtuk olyan részlet, mint a letört darab lehettt -, gyönyörködni így is sokat lehet bennük :-)
VálaszTörlés