Elolvasásra ajánlom

Nemrégiben LK. blog-barátom említette egy levelében, hogy ki fogja kölcsönözni, vagy olvasásra megszerzi valakitől Elliot Aronson:  „A társas lény” című könyvét.

Mivel én az elmúlt héten vittem vissza az elolvasott könyveket, gondoltam, teszek egy próbát, hátha bent van ez a könyv ? És bent volt, mi több, 1 db. volt a legfrissebb kiadásból is. (Nem mindegy, mert ez egészen naprakész anyagokat, példákat is tartalmaz, pl. a  WTC lerombolással kapcsolatban is.)

Eléggé a könyv elején vagyok, gondolkodtam is, hogy az eddig olvasottakból konkrétan mit is emeljek ki, amivel esetleg fel tudnám kelteni az érdeklődéseteket, de elég nehéz a számtalan példa közül választani.

Leírom a főbb fejezeteket:

Mi a szociálpszichológia

A konformitás

A tömegkommunikáció, a propaganda és a meggyőzés

A társas megismerés

Az önigazolás

Az emberi agresszió

Az előítélet

Szeretet, szerelem és a személyközi érzékenység

         A szociálpszichológia mint tudomány

Így felsorolva ez elég száraznak tűnik, de ha kinyitod a könyvet, szinte már a legelső lapon konkrét példák  és esetek felsorolását találod. Teljesen hétköznapi történeteket, amelyeket talán már te is számtalanszor megéltél – csak épp tudományos alapon nem gondolkodtál el, hogy adott szituációban miért így és nem úgy cselekedtél.

Mivel érdekel a pszichológia, ha véletlenül a neten való kóborlás közben, vagy akár a Tv-ben, látok-hallok valami közérthetően előadott ilyesféle témát, figyelni szoktam rá. Így hát annyira nem is volt meglepő számomra, hogy az eddig elolvasott részben három olyan pszichológiai példát/gyakorlatot/kísérletet is találtam melyek már ismerősek voltak számomra.

Meglehet közületek is hallott róluk valaki: az egyik az egyetemi hallgatók két csoportra osztása bűnözőkre és fegyőrökre (Zimbardo),  a másik az áramütéses kísérlet (Milgram), a harmadik pedig a különféle nagyságú vonalak méretének meghatározása volt. (Bocs, hogy nem írok ezekről részletesen, de túl hosszú lenne.)

Azt hiszem valamikor régebben írtam már,  sajnálom, hogy bizonyos dolgok megtanulása kimaradt az életemből, ilyen a zene alaposabb ismerete, a festés/szobrászkodás és ide sorolom a pszichológiát, mint tudományt is. 

Ugyancsak sajnálom azt is, hogy ismerőseim körében nem nagyon vannak olyanok, akikkel pl. ez utóbbiról érdemben el lehetne vitatkozni, vagy akár csak beszélgetni. Magamban ugyanis elég nehéz kétféle álláspontot képviselni – habár próbálkozom vele… :- )

Mert egyrészről megkérdőjelezem bizonyos  emberi tulajdonságok létének  fontosságát (pl. önzés, alkalmazkodás, stb.), másfelől meg azt kérdezem, hogy is van ez az állatoknál ?

Aztán újra: Na de nem vagyunk mi, EMBEREK, mégis csak különbek az állatoknál? És a válaszom: Bizony sajnos sok esetben NEM vagyunk azok !

És: szükségesek-e ezek a dolgok az embernek a fennmaradáshoz ?

És itt már nem tudom a választ,  mert mindig csak oda jutok vissza, hogy  valamiképp természeti törvény: az erősebb győz és szaporodik.

Na jó, de meddig ?