Gondolatok a galambról

Valamelyik reggel, a nap-indító, csendes magamba-szállás alatt, intenzív galambkurrogást hallottam,  s ahogy az ablak felé néztem, hát ott állt egy galamb, befelé leskelődve. Hogy mit nézhetett, nem tudom, mert a függönyön csak nem lát át, legfeljebb magamagát leshette a már megpucolt üvegen. (Remélem nem fészkelő-helyet keresett!) Ám megjelenése arra nagyon is jó volt, hogy (megint) felidézze a gyerekkoromat.

Apu egy időben nevelt galambokat. Nem röptetés, vagy versenyzés céljára, mert az ötvenes években nem nagyon hinném, hogy hódolt bárki is Magyarországon ennek a sportnak – hanem egyszerűen „megevési szándékkal” tartottuk őket. Gyanítom azért, mert etetésük a tyúk etetésnél is olcsóbb volt, hiszen elszállva, máshol is kereshettek-találhattak ennivalót, nem csak az otthon kapottra szorultak.

A domboldalba épült házunk u.n. fölső udvarán, a padlásfeljáró melletti tetőrészen voltak az eresz alá beügyeskedve a kis  ládikák, melyekben fészkeltek. Ha rendesen viselkedtünk, akár etethettük is őket – ami többnyire csak a magok kiszórásából állt, és azonnal körénk seregletek.

Itt van róla egy „doku-fotó” is, 1952 augusztusából: 

Persze a kép beindította az „emlékező-gépemet”  ! A kis spílhózni, (tudja-e ma egy fiatalabb, hogy ez micsoda ?) amit nyáron hordtunk, milyen mókás öltözet volt ! Mögöttem a hatalmas birsalmafa, aminek annyira szerettem tavasszal csodálni halványrózsaszín virágait, bal oldalon a disznóólnak épp az a kerítés-oszlopa látszik, melybe kapaszkodva, egy alkalommal, a nagy lefelé-futás közben, hatalmas szálka szaladt a tenyerembe, mögöttünk a „hegy” – gyerekkorunk legvadabb  játékainak színtere, elöl pedig a hatalmas kukorica-virág árnyéka. Ma is tartok ilyent, épp a gyerekkori nosztalgiáim miatt… Istenem, de rég volt, de szép volt…

Aztán kicsit nézelődtem a galambok után  a neten – hát van olvasnivaló róluk bőven…Az alábbit találtam érdekesnek (itt: http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Khaa/0/9558/1 ):

A postagalambokról

„A madarak közül nemcsak a jól ismert postagalambok hordoztak üzeneteket. A franciaországi Toulonban egy időben idomított sirályokat használtak erre a célra - ezek egyébként a legrosszabb időjárástól sem féltek. Amerikában a postagalamboknál négyszerte gyorsabb fecskékkel kísérleteztek, Olaszországban sólymokkal. Általában véve azonban a galamboknak nincs igazi vetélytársuk, sőt üzenetvivő háborús tevékenységükért Párizsban emlékművet is állítottak nekik….

Amikor 1870-71-ben a német hadsereg körülzárta a francia fővárost, megszakadt minden összeköttetés…. A Tours-ba menekült kormány üzeneteit úgy lekicsinyítették, hogy egy - egy galamb akár 40 000-et is elszállíthatott; ez a mikrofilm használatának első ismert esete. Az üzeneteket laterna magicával vetítették ki. A leveleket apró kapszulába tették, amelyet a madár farkára erősítettek. Mivel a kapszula kicsi volt, az üzenetet finom hártyára írták. Mindez könnyű volt és tömör: a madár egyszerre 15-18 kapszulát is magával vitt. A madarak összesen több mint egymillió magánlevelet és körülbelül százezer hivatalos üzenetet, dokumentumot továbbítottak.

Az ellenfél megpróbált védekezni: sólymokkal. A sólyommal folytatott vadászat hívei azt jósolták, hogy "a jövőben semmi sem marad a galambpostából az emlékén kívül". A galambposta pártolói ekkor könnyű sípokat erősítettek a galambok farkára, amelyek elriasztották a sólymokat. Végül mégsem a sólymok, hanem a rádiózás fejlődése szorította ki a galambokat. Erre azonban nem is olyan gyorsan került sor: az I. világháborúban, és utána még a Nagy Honvédő Háború idején is körülbelül 15 ezer üzenetet küldtek galambpostával, sőt még a II. világháborúban is használták az üzenetküldésnek ezt a formáját.”

Itt is sok minden olvasható róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Galambf%C3%A9l%C3%A9k