Gondolatok a tehetségről

Nem túl rég Tiffanylda-nál  láttam egy videót, mely az alábbi helyen is megtekinthető:

http://geniuszportal.hu/content/mi-tehetseg

Bár kissé bizonytalan voltam, hogy mennyi benne a valóság és mennyi az informatikai trükk, de nem erről akarnék most írni, hanem magáról a jelenségről, nevezetesen a tehetségről.

Nem először merül fel bennem a kérdés: kik lesznek  tehetségesek ? Kik lesznek festők, zeneszerzők, stb…?

Kicsit keresgélve a neten pl. ezt az oldalt (is) találtam: http://geniuszportal.hu/content/mi-tehetseg

Néhány sort idéznék innen:

„A tehetség összetevői:      

átlag feletti általános képességek,

átlagot meghaladó speciális képességek,

kreativitás,

feladat iránti elkötelezettség.

A… tehetség-összetevőket nem készen kapjuk születésünk által, ezek hosszas fejlesztő munka eredményeként formálódhatnak….soktényezős a tehetség fejlesztésének folyamata, s a képességeken kívül nem kevés elemnek kell megérnie, fejlődnie ahhoz, hogy a szunnyadó tehetségből teljesítményképes, kibontakozott tehetség alakuljon ki….

A fejlesztő munkának egyik kritikus pontja, hogy milyen életkorban kezdjük el a speciális tehetségfejlesztést. Az is gondot okozhat, ha túl korán kezdjük ezt a munkát, de az is, ha elszalasztjuk a szenzitív korszakot a speciális képességterületeken….”

Igen, valahogy így gondoltam én is: ha egy kisgyerek szerencsés körülmények közé születik, SOKKAL nagyobb esélye van arra, hogy tehetséges művész váljon belőle. Ha a szülők ennek tudatában vannak, s a tehetség kifejlesztésére elég erőt-energiát szánnak, akkor nagy valószínűséggel meg is lesz annak eredménye.

A szomorú csak az, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal, sokkal több tehetséges ember is élhetne közöttünk, ha másak lennének a feltételek. Az az apa/anya, akinek napi 10-14 órát kell keményen dolgozni azért, hogy legyen mit enni, legyen miből kifizetni a rezsit, legyen miből tankönyvet, ruhát venni,  hát annak a  szülőnek már se ereje, se ideje, hogy a gyermekében esetleg bujkáló tehetséget felfedezze, ápolgassa. A nagy többségnek pénze nincs arra, hogy extra különórákra, fejlesztő-programokra és egyéb jó kis helyekre járassa a gyerekét, örül, ha a tankönyvet, tornacuccot meg tudja venni neki….

A saját életemen is olyan sokszor elgondolkodtam már. Talán ha a kezdetekkor több odafigyelésben lett volna részem, ha biztatást kapok, ha lett volna ideje/türelme a szüleimnek kellőképp rám figyelni, igen, talán másképp alakult volna… (Egész életemben az volt az érzésem, hogy nekem újságíró iskolába kelet volna mennem. Mégse úgy lett. Ki a hibás ? Én ? Bizonyos %-ig valószínű én is az vagyok, de a 100 %-ot nem vállalom fel.…)

És vajon miért érzem azt ma, közel a 70-hez, hogy ha rajztanár nagyapám egy kicsivel többet foglalkozott volna velem, akkor esetleg festeni is tudnék ? Van bennem valamiféle késztetés, hiszen számtalanszor próbálkoztam  - de igazi tudás híján túl nagy sikereket nem értem el. „Műveim” a szemétben landoltak, mert sosem voltam képes a rajzlapon visszaadni azt, amit a fejemben „láttam”. Hiányzik a technikai tudás, a művészi kunsztok ismerete. De ezzel is – épp úgy, mint az írással is, állandóan próbálkozom. Aztán ha elkészült, eldobom, anélkül, hogy valakinek is megmutattam volna valaha…

Elnézem néha ezeket a modern festőket…Szörnyű kétség gyötör alkotásaik láttán, hogy ilyent aztán én is tudnék, ha  lenne elég nagy papírom meg festékem hozzá…. Na ja, és ha lennének megfelelő patrónusaim. Ha megfelelő körökben „mozognék”… Ahol a már elismert „nagy művész” egyszer csak azt mondja egy kis senkire, vagy egy abszolút kezdőre, hogy „Jé, hát ez jó” – és akkor attól a perctől az illető művésszé van avatva. Az elmúlt EKF-es nyáron annyi „alkotást” láttam, melytől a hajam is égnek állt, s amelyek (már bocsánat) de az én véleményem szerint a művészettől (vagy amit én annak tartok) – hát minimum csillagévnyi messzeségben állnak.

Egyébként is manapság a művészet már rég nem az, amit hajdanában annak tartottak. A versbe nem kell a rím, nem kellenek összefüggő értelmes mondatok, nem szükséges mondanivaló. Összegányolni sok szót elég, és kész a vers. Öt-hat csíkot húzni jó vastag ecsettel a papírra és kész a festmény. Így legalább mindenki azt magyarázhat bele, amit akar – és ez a jó. Nem kell kimondani, vállalni az igazságot, vagy azt, hogy nincs is igazság…

Mert ki mondja meg, hogy mi az igazi művészet, ki az igazi művész ?

Megmondja a pénz, a protektor, a média….

Szegény Goethe, szegény Michealangelo….a csoda tudja mi lett volna belőlük, ha a XX.szd-ban születnek.

                                                                               *****

Persze a korrektség kedvéért az is hozzáteszem, hogy igenis tudom, van olyan tehetség, ami mint a vulkán,  titokzatos okok miatt és elképesztő erővel, minden létező akadályt elsöpörve útjából,  tör fel/ki – de ez a kevesebb, ők az igazi kiválasztottak.

                                                                                 *****

Nekem nem nagyon vannak már kisgyerekes ismerőseim, hiszen többnyire az unokák is felnőttek már, de egyetlen egyet sem tudok, aki a saját gyerekéből művészt nevelt volna.

Kétségtelen, a művész-sors bizonytalanabb volt (egy időben legalábbis), mint a kétkezi munkás. De ma ? Ma melyik pálya a biztosabb? Egyáltalán, van „biztos” pálya ? Egyáltalán van ma valami, ami biztos ?

                                                                                     *****

Nem is tudom, mit is akarnék én most ezzel az egésszel mondani ? Talán csak fel akarom hívni a figyelmeteket, törődjetek a gyerekekben rejtekező, szunnyadó tehetséggel ?! Talán….

Mindennél fontosabb lenne, hogy a pénzbe nem kerülő, mégis legdrágább kincsetekből, az időtökből adjatok bőségesen nekik ! Hátha…. Hátha egy majdan híres zeneszerző/festő játszik ma veletek…..