Jós-álom (?)

Semmi kommentárt nem fűzök hozzá, max. annyit, hogy néha még én is megdöbbenek bizonyos álmaimon, holott volt pár évtizedem, hogy hozzászokjak az agyam különös játékaihoz….

Társasutazáson vettem részt, a húgommal és a sógorommal. Busszal mentünk egy elég sivár tájon, fák nélküli, de azért zöld (füves) hegyek kísérték az utunkat. Azt is tudtam, hogy egy barlang meglátogatására készülünk, valamilyen overál-félében voltam (mint anno, amikor még a valóságban is kutattam a barlangokat, jó négy évtizede…)

Aztán elértük a barlangot, be is mentünk, de az általam jól ismertek közül egyikre sem hasonlított, közepes méretű volt, vörös-agyagos, sziklás, cseppkövek nélküli. Egy kanyar után érdekes módon  elértünk egy nyitott részt, ami leginkább a gyükési bányagödörre hasonlított, de nem szenes, hanem szürke sziklás volt. Olyan utak vezettek körbe-körbe a gödörben, mint amilyenek a valóságban a bányagödörben is vannak és anno ezeken szállították a hatalmas teherautók/dömperek a kifejtett szenet. A gödör jobb (keleti) oldalán jöttünk ki, és a bal oldalon (nyugat felé) folytatódott a járat. (Hát nem fantasztikus, hogy ilyesféle pontossággal emlékszem az álom-képekre ?)

Már az elején láttam, hogy túl magasan van az a hely, ahol folytatni kell majd az utat, és ahogy közeledtünk felé, azt is észrevettem, hogy csak úgy lehet bemenni,  hogy egy u.n. „mászó-falon” kell az embernek felküzdenie magát (Tudjátok, olyan mesterséges fal,  amin a hegymászók szoktak edzeni, mindenféle kis kidudorodásokkal, kapaszkodókkal.)

Már mindenki felmászott  és én csak álltam és vártam, hogy segítsen valaki. Elmentek az emberek mellettem, utolsónak a sógorom, aki nagy erőlködve, de csak-csak bejutott a barlangjáratba. Senki se nézett vissza rám, mintha levegő lettem volna, úgy mentek el mellettem…

Elképedten és szomorúan álltam és tudtam, hogy én akkor innen továbbmenni egyedül már nem tudok és azt se tudom, miképp is juthatnék most legalább a barlang elejére vissza.  Ijedten vettem észre, hogy elemlámpám sincs….

És akkor megállt mellettem egy régimódi ZIL teherautó, kiszállt belőle egy kedves, szemüveges fiatalember, és mint aki olvas a gondolataimban azt mondta: „Kiviszem én innen a bejáratig.”

Hálásan be is ültem az autóba és nagyon hamar (érdekes módon valahogy nem a barlangjáraton keresztül) de egyszer csak a bejáratnál találtam magam. Kiszálltam, az autó elment. Ott álltam egyedül, egy ismeretlen tájon, mindenkitől elhagyatva, magányosan…

És akkor felébredtem.