Gondolatok lekvárfőzés idején...

Kissé eltikkadva ülök itt most (szerda délután) és mélyedek magamba, feltéve a kérdést: „Hát érdemes volt ? Egyáltalán: Kell ezt nekem csinálni ?”

Történt ugyanis a következő:

Még kedden, a körutazós napon a barátnőméktől kaptam egy nagy szatyor csodálatos érett, édes „fekete” cseresznyét. Ma reggel a piacon pedig (igaz apró, de egészséges) epret vettem 400.-Ft/kg-ért. (Tavaly 350.- volt, ezért gondoltam, érdemes „lecsapni” idén a 400.- Ft-osra, mert ebben a tikkasztó hőségben úgyse lesz sokáig eper s olcsóbb se lesz….)

S bár délutánra a kertem bokrainak megnyírása volt betervezve – amihez még segítség is kaptam, és amit ezúton ismételten köszönök – de délelőtt nekiláttam a befőzésnek. Az eperrel is, a cseresznyével is van munka, mosogatni, pucolni, magozni…na ja és aztán türelemmel befőzni.

A kert-rendezéssel, bokornyírással, söpréssel  is végeztem, de megmondom őszintén sok volt.

Elfáradtam. S miközben kavargattam a lekvárt, elgondolkodtam azon: kell ezt nekem csinálni ?  Nekem egymagamra sokkal kevesebb is elég lenne, de régi jó szokásom, hogy mindenből annyit teszek el, amennyihez barátaim jószándékából hozzájutok, ill. amennyit meg tudok venni . (pl. eper)   

És azért „kell” ennyi, hogy tudjak adni a gyerekeknek is. De már tavaly is akárhányszor kérdeztem, kértek-e lekvárt, befőttet ?  10-ből 9-szer „Köszönjük, nem kérünk” volt a válasz. Van is még tavalyi – habár persze nem fog rám romlani, vannak nekem „helyeim” ahol boldog örömmel elfogadnak egy-egy üveg házi készítésű lekvárt. Szóval nem romlik rám, de kérdés, nekem kell-e őket (mármint a rászorulókat) ellátni – csak azért, mert akiknek csináltam nem kérik.

Én úgy látom, kiment a lekváros-kenyér a divatból. Kiment a süti-sütés a divatból. A mai fiatalok készen vesznek mindenféle (ócska, tartósítós, „bóti”) dolgot, nem „pazarolnak” időt a sütésre, hogy a befőzésről már ne is beszéljek.

Én a mai napig szívesen eszem reggelire egy szelet magam-gyártotta lekvárral megkent vajas kenyeret. Fogalmam nincs, a fiatalok mit reggeliznek, sőt (sajnos) reggeliznek-e egyáltalán ? De ha mégis, akkor tutti, hogy sosem esznek lekváros kenyeret. Mert beledumálták a fejükbe, hogy a müzli a sok tartósítóval, ismeretlen eredetű összetevőkkel, színezékkel, stb… egészségesebb, mint a (magam-sütötte) kenyér egy kis (magam-gyártotta) lekvárral.

Persze az is lehet, hogy ez az egész befőzés is kifele megy a divatból, mert dolgozni kell vele, időt igényel, s az meg nincs (erre). Mint ahogy pl. – nem tudom észleli e valaki rajtam kívül – hogy pl. kimegy a hosszúmetélt is a divatból. 100 féle tészta van helyette, csavart, színes,   makaróni-vakaróni, mittudomén – de hosszúmetélt alig kapható. Eszembe is jutott múltkor, hogy legközelebb, ha lesz egy kis ráérős időm (?) akkor készítek magamnak, mert pl. bizonyos levesekbe is szívesebben eszem a saját csipetkémet, mint akármilyen bolti levesbetétet.

Nagyon kérek mindenkit, ne vegye ezt se a fiatalok elleni panasznak, se egyáltalán siránkozásnak. Egyszerűen ezek az én gondolataim lekvár ügyben, s leírtam.

Dunsztolásra előkészítve