Milyen érzés megöregedni ?

Tudom, látom, kering ez a szöveg a neten másutt is. Én nem ismertem, ma kaptam  „délim”-től, s mivel sok igazságot érzek benne, már miért ne másolhatnám én is be a blogomba ?

Elolvasni nem kötelező.

Megfontolandó szavak az öregségről

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés megöregedni ?

Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék.

Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam

neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd

később válaszolok neki.

Végülis úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem

volna lenni.  Persze, nem a testem!  Időnként én is kétségbeesem a

ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran

meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy

néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én

csodálatos barátaimat  a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.

Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé

kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam,

ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy

megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de

jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen 
  legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek;

mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz

magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?

Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi

szerelem emlékén.....és meg is teszem.

Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a

testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és

nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.

Ők is lesznek öregek.

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is

néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra

emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört

volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek

szenved, vagy elüti a cicádat egy autó?  De a megtört szív az, ami erőt

ad és megértést és részvétet kelt.  Egy olyan szív, mely sosem

szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a

tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,

hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan

vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz

hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni.  Egyre kevesebbet

kell törődni azzal, mit gondolnak mások.  Én nem teszek fel magamnak se

kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom,

hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam.  Nem akarok

örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint,

hogy mi lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.  És

minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

/Ismeretlen szerző, angolból fordítása és ajánlom kor- és kórtársaimnak./

És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a

nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az

immunrendszert is.

 A kép nem tudom honnan való, régóta őrizgetem, nem írtam fel a helyét...