Szeretem Kosztolányit

Kosztolányi Dezső: A napraforgó, mint az őrült

                                   

A napraforgó, mint az őrült

röpül a pusztán egymaga,

a tébolyító napsugárban

kibomlik csenevész haja.

Bolond lotyó - fejére kapja

a sárga szoknyáját s szalad,

szerelmese volt már a kóró,

a pipacs és az iszalag,

elhagyta mind, most sír magában,

rí és a szörnyű napra néz,

a napra, úri kedvesére,

ki részeg, s izzik, mint a réz.

Aztán eszelősen, bután

rohan a gyorsvonat után.

Plastic Planet

 

Műanyag....Nézz körül az otthonodban, az életedben. Ott van mindenütt….Évente Európában 60 millió tonna műanyagot állítanak elő és ez a világ termelésének egynegyede.

Se nem vidám, se nem szomorú. Tényszerű. Tükör.

Dr.Hankiss János: Fiatalság-öregség

/gondolat-morzsák, összeollózva  több  írásból/

Pergő évek

Ó majd jön egy idő, amikor visszagondolsz háborúra, nélkülözésre, szegénységedre, fiatalságra. Jó alvásaidra. És eltöprengsz rajta: akkor miért nem élted meg őket mélyen ? Jóízűen, tudatos felismeréssel ?

Az idő, amelyre visszagondolsz: MA VAN.

Ez az óra, amelyben élsz, amelybe végtelen mélyen kell nedvszívó gyökereidet leásni.

És aztán rájönni 50 évesen, milyen korlátolt, és reménytelen és sivár életet élünk !

Az ember 50 év után eljut oda, hogy felmérje saját gyöngeségeit.

Fiatalkor: a gyermek nem csak serdülővé, sértővé is válik.

Öregkor: A sérülékennyé válás

Attól, hogy közelebb kerülünk hozzá, még nem válik szimpatikusabbá az öregség. És ha benn vagyunk, nemhogy elnézőbbekké válnánk iránta, hanem még nagyobb dühvel ócsároljuk és megvetjük.

Ahogy közelebb kerülünk hozzá, már nem hisszük, hogy egy Mercédes, egy ház a Riviérán maga a  boldogság. A tárgyak többé nem tudnak feloldozni minket.

Ki az öreg ?

Ez csak nézőpont kérdése.  Attól függ, a születéstől számítjuk-e vagy a haláltól számolunk vissza.

Nincs végzetesebb megaláztatás, mint amikor az ember egészségi állapota, vagy idős kora miatt olyan ember segítségére szorul, akivel addig diszharmóniában élt.

Az embereket nem csak az öregember személye idegesíti, lassúsága, szétszórtsága, elhanyagoltsága, nagyothallása, hanem az is, hogy szembe kell nézni általuk, saját fenyegető széthullásunkkal.

A legtöbb, amit a sors megadhat nekünk, nem a gazdagság, még csak nem is a szép, tartalmas élet. Hanem a fájdalom és félelem nélküli halál.

Nem biztos, hogy a „sors” azzal kegyetlenebb, akit öregkorában a lassú elhomályosodásba taszít. Mert neki talán könnyebb lesz elfogadni a kikerülhetetlent. Mint annak a szellemileg teljesen friss idős embernek, aki tágult szemekkel, teljes öntudattal bámul szembe saját végzetével.

        ********************************************************

        ********************************************************

Mi határozza meg, hogy fiatalok vagyunk-e vagy öregek ?

Legtöbbünkben jár egy élet-óra, melynek ketyegéséből kihallani a figyelmeztető jeleket…..

A fiatal:

Örül a hónak. Ujjong ha havazik. Korcsolya, szánkó jut eszébe

Belefeledkezve, komoran, mérgesen alszik, máskor teljes elengedésben. Paplanba és álomba fúródva szuszog.

Örül a szenzációnak.

Élvezi a vasárnapot. Az ünnep a szabadság és a felszabadult boldogság. Várja a telefont.

Várja a levelet.

Mindenről szívesen beszél, beszélgetni is tud és szeret, hírt ad, híreket vár és befogad.

Rohan, mindent el akar érni

A jövőben él.

A fantáziájában él.

Siettetné az időt.

Átmeneti kor:

Amikor úgy érzi az ember, sok fontos mondanivalója van még. De már felismerte, hogy az emberek nem érdeklődnek mások dolgai iránt. Ezért tud hallgatni és egyre többet hallgat. De még van ereje és mersze hozzá, hogy kockára tegye a nyugalmát, ha sérelem érte, ha kikövetelőzik belőle valami fontos döntés, gondolat, és akkor ordít. Fittyet hányva arra, mit veszíthet vele.

Az ügyek még fontosak neki. Nem minden percben kész vívódni velük, de időnként felizzik benne a régi vágy, és akkor tűzön-vízen át hirdeti, védi igazát.

Amikor kész arra, hogy kiröhögje magát.

Amikor a rádió, tv híreit hallgatni kezdi.

Amikor a világ-események érdekessé válnak.

Ez a politikus kor, amikor  még tenni akar valamit a közösségért, országért, hasznosítani, amit összeszedett.

Amikor elviselhetővé válik a gondolat, hogy a Nobel-díjat  esetleg mégsem nyeri el.

Amikor sikertelenségei /csődjeit/ könnyed öngúnnyal tudja már kezelni.

Amikor az álmatlanság téma lesz.

Amikor a világot már nem akarja megváltani, s a körülötte lévő emberek szokásait sem megváltoztatni.

Amikor beletörődik a megváltoztathatatlanba.

Amikor a barátai hullani kezdenek.

Amikor a havazásban már csak a bosszúságot látja, a fűtést és a hóseprést.

Amikor regény helyett  emlékiratokat és életrajzokat kezd olvasni.

Amikor hosszú távra már csak kétségekkel tervez.

Az öregség küszöbén:

Amikor a nyugdíj fontos téma lesz. Amikor folyton sopánkodik az anyagiak miatt.

Amikor egy emeletet is meggondol már és inkább vár a liftre.

Meggondolja, fusson-e a busz után, aztán legyint és inkább megvárja a következőt. De azért a csinos nők után még utánanéz, talán kalapját is emeli, s nyel egyet, amint elhúznak mellette megvetően. Olyankor a villamos üvegében mustrálja arcát, ráncai. Grimaszol.

Amikor aprócska sérelem is óriási szívdobogást vált ki benne.

Amikor már  nem szégyelli.

Amikor megalkuszik és belenyugszik.

Az öreg:

Megborzong a tél előszelétől is. A hóban csak a hólapátolást, meg a lábtörést látja.

Előre fél az álmatlanságtól. Tapintatosan bánik a szendergéssel…épp csak úszkál a felszínén, mint a papírhajó.

Még a jó hírnél is jobban szereti, ha semmilyen hírrel nem ijesztgetik.

A hétköznapok kevésbé nyugtalanítják. A vasárnap a depresszió napja.

Összerezzen a telefoncsörgéstől. 50-60 éves korában tehernek érzi ha hívják, 70 után újra örül, ha hívja valaki.

Terhére van a levél, mert munkát jelent, bosszúságot takar, válaszolni kell rá. Vagy ellenkezőleg: újra türelmetlenül várja a levelet a gyerekeitől, de olyantól is, akitől pedig aligha kaphat.

Fárasztják a hírek, a személyes gondok felidegesítik, főleg közvetlen környezetében.

Vagy ha szívesen vesz minden hírt, megforgatva adja tovább, ismételgeti.

Már föladja, hogy rohanjon a villamos és a nők után.

Azt mondják a múltban él. De az  egészséges pszichéjű idős ember jobban él a jelenben , mint akármikor azelőtt.

Az álmokban és emlékekben fürdőzik. Megállítaná az időt, s ha meg tudná állítani, visszapörgetné.

Az öregedés nem az évek számának függvénye.

Öregedés a rosszabb alvás, a hajnali ébredés. A fokozott zajérzékenység. Apró bosszúságok nehezebb tűrése, kisebb tolarencia, könnyebb felbosszanthatóság.

Az öregség a sorvadó öröm,  a tűnő lehetőség, az erősödő félsz.

Az öregség a barátok osztálytársak elvesztése.

A türelmetlenség. Egyre kevesebb érdeklődés a mások dolga-baja iránt, feltörő idegesség a mások panasz hallatán.

Az öregség a leszámolás, a lassú, egyre nyugtalanabb készülődés. A megadás.

Az öregség előbb a lázadás, majd a beletörődés abba, hogy „nem megy.”  Hogy sok minden nem „jár” többé. Nincs miben bízni, nincs mit várni.

Az öregség annak felismerése, hogy nem vagyunk kivételek. A betegség nem egy idegen, más, szerencsétlen fajzat keresztje,  aki meg van átkozva genetikailag …A döbbent felismerés,  hogy mi is ebbe a kategóriába tartozunk. A legjobb svájci biztosítás is hiábavaló: nincs kegyelem, kivétel, felmentés.

A haláltól sem. Amely egyébként nem a születéstől közeledik, csak úgy az 50-55  évtől. Ettől a felismeréstől kezd el ketyegni a stopper. Egyre aritmiásabban.  Annak felismerése, hogy senki sem segíthet. Nem húz ki a pácból szerelem, magához szorító partner, gyerek sem, legyen bármilyen vadul erős. Az orvos hatalma se.

Az öregség a   reménytelenség elfogadása. A lázadás feladása: életstílusban, vágyakban, örömlesésben. Partnerkapcsolatban. Tartásban. Az élettel folyó örök küzdelemben.

Öregség, amikor

- már a krimi is idegesíti,

- folyton sajnáltatja magát,

- csak az egészség /betegség/ érdekli,

- már csak önmaga érdekli. A más baja bosszantja, kihozza sodrából. Igaztalannak tartja, hogy  előtte más hozakodjon elő mindenféle csip-csup bajával,

- fiziológiai funkciói egyre inkább előtérbe lépnek, teljes érdeklődését lekötik,

- az öregeket még jobban utálja,

- beszélni, beszélni, beszélni vágyik. Akármit.

Senium /szenilitás/

Nem csak a testi erő apadt el, a szellemi is megfogyatkozott.

Kihagy a gondolkodás, lankadt az érdeklődés, vagy semmibe foszlott,  lelassult a felfogóképesség.

Már nem csak rosszul lát és hall, hanem amit még elkap azt se tudja összerakni.

Olvasni is részben emiatt nem tud már. Ez a szomorú állapot alig-alig emberi már. Mindenben támogatásra szorul, egyedül azt se tudja elvégezni, amire még képes lenne.

A senium az agysejtek és agyi vérellátás függvénye. Ezek roncsain emberi mértékű lét már sajnos nincsen.

Öregség - betegség tolarencia

Az öreg ember sokkal kevésbé viseli el a megpróbáltatásokat, mert:

Kilátástalan a helyzete, hiszen a betegség csak egyre több és rosszabb lehet és igazi, végleges gyógyulásra nem számíthat.

Az amúgy is gyöngébb ember eleve nehezebben tudja elviselni a fájdalmat és a bajokat, fizikálisan is elesett, de lelkileg is megtört.

Szinte minden újabb baj egy csomó már meglévő betegségre, kór-állapotra telepszik rá, a  felhalmozódás elviselhetetlenebbé teszi a helyzetét.

Nincs is úgy érdekelve kivizsgálásában, mint egy fiatal.

Levertsége, depressziója súlyosbíthatja baját.

Fokozatosan kimerül tartalék ereje és tűrőképessége.

/Nem egy helyen olyan tulajdonságok szerepelnek, amelyeket 22, 25 vagy 36 éveseknél is fel lehet ismerni. Nem tévedés. Ezek  sajnos, náluk is az öregség szomorú jegyei./

Végezetül ide kívánkozik még Szabó Lőrinc verse:  

                                                            

                                                        Válasz

Láttam a komédiát,

hajam beleőszült.

Minden férfi bandita,

minden asszony őrült.

Gyomrom, agyam tele van,

öreg undor éget.

Választ akarsz ? Kezdelek

kiokádni, élet !

Jött egy E-mail

Olvasnivaló.

Gondolkodni-való.

(Mert írnivaló kedvem meg nincs.)

http://tudatbazis.hu/izland-az-elhallgatott-polgari-demokracia-gyozelme

Kánikulában

Ha nincs kedved könyvet olvasni, itt eszméletlen mennyiségű érdekes anyagot találsz, aminek olvasásához nem kell (ebben a melegben) megerőltetned az agyadat:

http://toochee.postr.hu

http://www.zoldmod.hu

Illetve itt egy, a régi témákat, az ötvenes-hatvanas-hetvenes éveket kedvelőknek is van olvasnivaló:   http://evekesemlekek.blogspot.com

Tovább tart a hőség….

Mára azt hiszem elég  lenne elolvasni csak  ezt, Andrassew Ivántól:

http://andrassew.blogspot.com/2011/08/szolgasag.html

Egyébként írtam én azért mindenféle gondolataimról - de félek  közzétenni, hátha a megenyhülő időben majd megbánnám....

Utólag - és tán nem is egészen a témához illően (bár ki tudja) találtam egy verset, bemásolom azt is ide: 

Hepp Béla: Kié lesz majd ?

Kié lesz majd a rézkilincsünk,
a függöny ami az ablakon csüng,
kié a kertben az orgona, a körte,
a kopott kabátú vigyorgó kertitörpe,
kié az út, az árokparti bokrok,
a szegélykő, a szürke villanyoszlop,
a sín, a hasbeszélő sárga villamos,
a víz, ha szomjat olt vagy új-tisztára mos,
kié a folyópart, ami még megmaradt,
a tóban ezüstként megcsillanó halak,
az erdő fái, a zöldborzas dombhátak
a mezőn a kalászban hajlongó alázat,
a mindent betöltő végtelen madárdal
a régi dicsőségben térdre omló várfal,
a hajó, a vasút, a gyár, a föld...
nem azért vagy, hogy mindezt örököld,
ha nézed, fizess, az illatuk sem olcsó,
ha érte jöttél, itt te vagy az utolsó,
adóforintjaid most másra kellenek,
hogy felemeljük /már részben/ a nemzetet.
Az ár, a kár, s a jó piár a vállunkon marad,
zsebünkbe túr újra az éhes sáskahad,
hogy újra s újra járjuk a „szebb jövő” kanosszát…

mondd, kié lesz majd, kié lesz ez az Ország?

 (A vers innen:  http://ebengubat.blogspot.com )

678-as hiba – a távoli számítógép nem válaszolt….

("Csak" egy net nélküli napom volt....de mint látható, a hibát elhárították !)

Mint egy zongoraművész, aki azonnal ráejti kezét a billentyűkre – képzeletben legalábbis  így ülök tegnap óta a számítógépem előtt. Várok. Várakozom a hiba-elhárításra, merthogy nincs netem….

678-as hibám van (fogalmam nincs, ez mit jelent) –  bejelentettem már és tudom, 72 órájuk van a kijavítására – de az bizony 3 napot jelent…És nem szégyellem bevallani, az Internet igencsak részese az életemnek- így hát már most erős hiányérzetem van. Nem csak és nem elsősorban a blogírás a „munkám” – hanem rengeteg dolog ellenőrzése, elolvasása, megnézése. Látok valamit a Tv-ben, amiben elbizonytalanodom, nem értek, vagy csak egyszerűen többet akarok tudni róla – máris keresem a Google-ban – amit mellesleg nagyon gyakran használok, bármiről legyen is szó. Már a környezetem, géppel nem rendelkező ismerőseim  is rászoktak, ha valamit tudni akarnak, csak felhívnak, hogy ugyan, nézném már meg a gépen…

Kétségtelen, nagy csapás lenne számomra, ha valami miatt nem tudnám az Internetet használni…Nem is akarok erre gondolni – ami persze lehetetlenség, mert néha igenis eszembe jutnak rémisztő dolgok, de nem igazán akarnék most ebbe a témába belemenni.

Tulajdonképp arra gondoltam, hogy előre írok post-okat, s ha majd visszakaptam a vonalamat, akkor részletekben „becsöpögtetem” – bizonyítván, hogy az elmúlt időt sem töltöttem tétlenül.  :- )   

(Na erre nem került sor, részben mert 24 óra sem kellett a hiba elhárításához, részben a hőség miatt.... )

Pedig valójában tétlenül töltöttem az elmúlt napot, mert ebben az elviselhetetlen, közel 40 fokos hőségben semmit se lehet csinálni. A kötelező köreimet megfutom ugyan, de a lakásból jóformán ki sem lépek, minden „elmenős” programot lemondtam, remélve, hogy a jövő hétre talán javul kissé az idő.

Így van időm olvasni. Ezzel kapcsolatban azonnal van is miről beszámolnom – talán mások okulására….

40 év munkaviszonyomból az utolsó 15-ben könyvtáros (is) voltam. Fogalmam nincs, hány éve járhatok könyvtárba, nem vezetek róla nyilvántartást. A Megyei Könyvtárban jól ismertek, nem csak mint olvasót, hanem mint kollégát is. A könyvtárosi tanfolyamot is náluk végeztem. Soha életemben könyv nálam el nem veszett, semmi „kalamajkám” nem volt, mindig is szerettem könyvtárba járni, szinte második otthonomnak tartottam. Tanúk lehettek ti is, a „Kaptáramról” eddig csak áradozva beszéltem.

Most a nyári zárás előtt kihoztam hat jó vastag könyvet, hogy a hosszú szünet alatt ne unatkozzam. Kaptam is egy kis cédulkát, hogy mikor, hogyan van nyitva/zárva a könyvtár.

(Ítéljétek meg ti, hogy elég világos-e a szöveg, én kicsit elgondolkodtam rajta, nem lehetett volna-e érthetőbben megírni…)   Közben vendégem volt, meleg volt,  és egyszerűen – ezt nem tagadom – elfelejtettem, hogy  augusztus 16-án vissza kell(ett volna) vinnem  a könyveket. Így aztán erre csak augusztus 22.-én,  az előírt időpont után 6 nappal került sor. Azonnal rám vágtak 600.- Ft bírságot a késedelemért…

Azt most nem írnám le, hogy miket gondoltam, de ezek közül a legfontosabb, hogy tán hagynom kéne ezt a szarrágó és pénzéhes, rohadék bandát a fészkes fenébe. Hogy ennyire nem tudnak se emberségesek, se segítőkészek, se nagyvonalúak lenni, hogy egy nyugdíjast az első egy hetes késedelem után – jó, nem figyelmeztetik E-mail-ban, pedig tudják a címemet – de azonnal és rögtön jól megvágják, nem számít, hogy hány éve „hűséges” olvasójuk ????  Egyébként – ismerve a fiatalok hozzáállását bizonyos dolgokhoz – meggyőződésem, hogy igencsak jó bevételi forrás lesz ez  a cégnek….

Azt sem értem és legközelebb, ha megyek, meg is fogom kérdezni, hogy nekem miért nincs a belépési nyilatkozatomból egy példányom ? Mert nincs. Egyáltalán, rajta van-e ez a késedelmi-bírságos figyelmeztetés ??? Csak az a fenti képen szinte nem is olvasható, bal oldali,  kicsike blokkdarabka bizonyítja, hogy én egy évre kifizetem a tagdíjat. Nagy valószínűséggel ekkor az orrom alá nyomtak valami belépési nyilatkozatot. Öreg vagyok, feledékeny, tényleg nem emlékszem rá  - és ha odanyomták, akkor én biztos alá is írtam. Elolvasás nélkül. Hiszen belépési nyilatkozat volt, és én be akartam lépni. Hiszen ezer éve járok könyvtárba. Hiszen eddig még sosem vertek át. Sehol nem szerepelt nagy piros betűkkel, hogy mostantól a késedelmekért komoly büntetést kell fizetni !! Szóban sem figyelmeztetett a megváltozott „rendszerre” senki. Sehol nem látod a könyvtárban  kiírva, hogy „Kedves olvasóink, felhívjuk figyelmüket, hogy ha késedelmesen hozzák vissza a kikölcsönzött könyveket – akkor keményen megbüntetjük !”

Nem, csendben és titokban „dolgoznak”  mint a szú, aljas módon megrágják az asztallábat… Csak aztán ne csodálkozzon senki, ha az asztal egyszer csak összerogy az arany  étkészletek, metszett üvegek és drága porcelánok alatt….

Gyerekek, nekem a 600.- Ft  1-2 napi kajám ára !  Lehet, hogy szégyen ezt leírni, na de ha ez az igazság ?!?

Égi dolgok a nyári melegben...

Se kedvem, se energiám, se igazán jó témám nincs – 50 %-osan működöm csak ebben a dög melegben, s ez nem elégséges  egy rendes szöveg összeszedéséhez, megírásához. 

Utálom a kánikulát. Ha valaki nálam jobban várja  a lehűlést, az hazudik…

Hajnalban (½ 5) kimentem  az udvarba, tök sötét volt,  ragyogtak a csillagok még az égen.

Keleten már megjelent az Orion is.   (Ha-ha-ha  :-)  van remény, jön a tél !)

Ha valakit érdekel a csillagászat, vagy legalább abból annyi, hogy a feje fölött adott időben milyen bolygókat láthat, itt nézelődhet.  (Az időponton lehet változtatni !)

http://www.heavens-above.com/skychart.aspx?SL=1&SN=1&lat=0&lng=0&loc=Unspecified&alt=0&tz=CET

Egyébként az egész oldal   nagyon érdekes….  http://www.heavens-above.com       

A mellékelt képen az látszik, hogy ebben a percben (.2011.08.24. 10 óra 58perc, épp hol száll az ISS.)

Timbuktu

http://hu.wikipedia.org/wiki/Timbuktu

http://www.ng.hu/Civilizacio/2011/01/tudosok_titkok_terroristak_varosa_tmbuktu

http://mindennapi.hu/cikk/tudomany/timbuktu-titka-az-egesz-vilag-tortenelmet-atirhatja/2011-07-02/4612

http://www.kihagy6atlan.hu/temak/epiteszeticsoda/timbuktutudaseshitvalyogbol 

Ha pár napja  Portugáliába „vittelek” benneteket, akkor ma irány Timbuktu !!!

Hajnalban néha fantasztikusan jó filmeket lehet kifogni, nem is értem, miért nem az esti fő műsoridőben adják ezeket ? (Német Tv csatornákra gondolok!) Ma Timbukturól volt szó. A város történelméről, arról, hogy  1000 évvel ezelőtt milyen hatalmas és jelentős település volt már, és hogy mivé szegényedett mára. 

Megtudtam a filmből, hogy egyes tuareg családok/családfők tulajdonában hihetetlen, kincset érő, sokszáz éves szövegek vannak – sajnos egyre silányabb állapotban. Ezek megmentésére alakult az Ahmed Baba Intézet, ahol restaurálják és digitalizálják ezeket a kinccsel felérő anyagokat.

Szeretem a wikipediát – de a fent ajánlott leírás Timbukturól, pompás ! Az alatta lévő anyagokat is érdemes megnézni, gyanítom, lesznek benne újdonságok, amiről nem tudtatok !

Kép: http://www.ng.hu/Civilizacio/2011/01/tudosok_titkok_terroristak_varosa_tmbuktu

A világvége előtti utolsó megálló: Drávaiványi

Tegnap megtettem a „szokásos zarándokutamat” Drávasztárára, ami azért a világ vége, mert ez egy zsákfalu, főutcája beleszalad a Dráva töltésébe, s a túlfelen az már Horvátország.

Mivel Sztára ezen blogban már többször is említődött, most kicsit inkább ezzel, a címben említett, világvége előtti utolsó megállóval: Drávaiványival foglalkoznék. Igaz esett már szó e faluról és híres fakazettás mennyezetű templomáról is, de talán nem ilyen részletesen….

Iványi kisebb Sztáránál, a lakosok száma itt  csak 250 körül mozog.

Az első írásos emlék a XIV. századból származik, mikor is az 1332-re datált pápai tizedlajstrom plébániás helyként említi. A török hódoltság alatt is lakott település volt, lakói többségében magyarok. Régi neve  Ivány volt, földesuráról, Petrovszky Ivánról elnevezve   /Más források szerint Draskovics Iván grófról kapta nevét./

A rég nem üzemelő mészégető melleti Cilinának, Csernának nevezett helyen  a török hódoltság előtt egy Cilina nevű kicsi település volt, mely elnéptelenedett.

Hajdanában a döngöri erdő melletti marhalegelőn legelt  a csorda,  s mivel itt van a  Csikós kút is, e név alapján talán még a ménes is.

Termelőszövetkezete e falunak is megszűnt,  a hajdanvolt szeszfőzde magánkézben van.  Régebben szőnyegszövő üzem is volt itt, ma már ez sem üzemel.  A falu gyermekei Sellyére járnak iskolába.

A munkalehetőségek hiánya itt is a falu elöregedéséhez vezetett.

A „kendörös” a  „kapisztás” az  „epörnyés” az itt régebben termelt növényekről árulkodik, de a falubeliek ismerik  a „Gólafát” is, ahol valaha egy nagy fa állt, gólyafészekkel ágai között.

Mindezek az érdekességek eltörpülnek a falu igazi nevezetessége, a messze földön híres, festett kazettás mennyezetű  református templom mellett.

Az 1792-ben épült, késő barokk stílusú templom az Ormánság egyik kiemelkedő emléke.

A templom mennyezetén 167 darab festett kazetta van, egy-egy sorban kilenc, a félkörös  apszisnál négy sorban hét. A léckeretek találkozásánál vörösre festett, faragott fagombocskákat helyeztek el, díszítésül. A mennyezet középpontjában, napkorongban van az u.n.  „király kazetta” a készíttetők adataival. Itt található – az egész Ormánság református templomaiban egyetlen figurális rajzú ábrázolás, a kardot tartó, halfarkú, koronás női alak /sellő/ mellette csőrében olajágat tartó galambbal és hallal. A bibliai értelmezés alapján az angyal karddal a gyülekezetet az özönvízre, a bűnök büntetésére emlékezteti, A galamb, az olajág és a hal már az özönvíz utáni békés állapotra utal.

A művész nevét nem ismerjük, de a színek és a motívumok hasonlósága, sőt azonossága alapján feltételezhető, hogy a festés 1792-ből, a templom építésének idejéből való, és Gyarmati János vajszlói asztalos munkája. /Ugyanaz, aki a kovácshidai és a kórósi templomok kazettás mennyezeteit is festette./A templom berendezése, a festett fakarzat, a szószék, a Mózes-szék, a padok a népies rokokó stílus jegyeit mutatják. Egy régi oszlop egykor egy Angsater orgonát tartott.

Eddig az idegenvezetői-ízű, tudományos leírás….

Valamikor a templom megtekintéséhez a harangozót, vagy az egyházgondnokot kellett keresni. Most is ki van írva 3 telefonszám  (=változnak az idők, nem Mari néni a kulcs őrzője, ha nem a 06-30-123-4567-es telefon…) Természetesen egyik szám sem vette fel, melyből a PMH néma telefonjára még van is magyarázat, hiszen augusztus 20 hivatalosan munkaszüneti nap, és egyébként is szombat. 

A picurka főtéren  egy az útmelletti fűben elterült, vélhetőleg szépeket álmodó férfiember és 5-6 (sorry) cigánygyerek ácsingózott – sehol más teremtett lélek. Olyan kihalt volt a faluközpont ezen ünnepi nap koradélutánján, mintha mindenki a falu temetésére ment volna…Megkérdtem az egyik gyereket, kinél lehet a kulcs ? „Nem kell kulcs, hát nyitva van az” – volt a válasz, s tényleg, egy jól sikerült rúgással-lökéssel ki is nyitotta a  templom ajtaját…

Azt már nem is írom, hogy a házak milyen lepusztult állapotban vannak –  Moldova könyvéből („Ha az Isten hátranézne…”) mindenki megtudhatta e vidékről azt, amit tudni kell és érdemes. Egy képen láthatjátok az „Európai falu” siralmasan nevetséges feliratát, meg azt az útdíszítésre szánt virágtartót, amibe vettek ugyan virágot, de ember és akarat már nem volt arra, hogy azt gondozzák, óvják, öntözzék. Gyanítom, igény sincs itt efféle puccos különcködésre, mint  az útmenti dekoráció….

De hogy a magasságos egyház is ilyen koldus állapotban van, azt azért nem nagyon akarom elhinni. A több, mint 200 éves templomot egykoron – azért gondolj bele, az 1700-as években !!! – csodálatos igényességgel és művészettel felépítették a falu akkori lakói. Az elmúlt 200 évben „mi” még arra sem voltunk/vagyunk képesek, hogy ezt megőrizzük az utódoknak…Díszes talárokra, arany misekelyhekre futja, de egy szétesés előtt álló, a szó szoros értelmében elrohadó, bár világhírre is méltó,  templom megóvására nincs pénz.

Sírni való….

A továbbiakban beszéljenek a képek: 

 Itt nem fog összejönni a felújításhoz szükséges pénz !!!

Sztárán Szt.István napi ünnepség volt – de  nem kívántunk ezt megnézni. Valahogy egyre nehezebben tolerálok bizonyos megmozdulásokat. Inkább lementünk a kikötőbe. Ott már javában folyt a készülődés az esti bulira, sátrat állítottak, az út mellé fáklyákat tűztek, s a kikötőben állt a barcsi hajó is, amely onnan hozott, s majd az ünneplés végén oda visz vendégeket.

A Dráva csodás volt – mint mindig….(ha nem árad)

Búcsúzóul az erőszakos kis süntök, ki 25-30 éve érkezett hozzánk délről, de már évekkel ezelőtt elérte Pécset is. Az "özön-növények" egyike... 

 Lásd: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/07/ozonnovenyek.html

Azulejo

Láttam mér egyszer régebben is egy, az azulejo csempével foglalkozó filmet, de a maiban csodaszépek voltak !

Nagyon szeretem az olyan úti-filmeket, amelyek olyan vidékről mesélnek, ahová biztos, hogy már sosem fogok eljutni, és  mutat olyasmiket, amit nem nagyon ismerek. Ez a csempés is ilyen volt.

A wikiben itt olvashatsz róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Azulejo

A film több portugáliai épületet, közintézményt, sőt metrót, iskolát mutatott, ahol a falak ezzel a szép csempével vannak borítva. Érdekes a „ma emberének” hozzáállása a dolgokhoz. Van, ahol gyönyörűen helyre vannak hozva és karban vannak tartva ezek a régiségek, másutt meg pusztulnak – persze könnyen lehet, hogy mindez „csak” pénz kérdése…

Ahogy a mai DAX indexet láttam, lefelé futni a béka s..ge alá, meglehet, hogy nem csak a csempékre, de kenyérre se nagyon lesz pénz a közeljövőben…

Kép1: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjw4g4bFLIbYovH0q1i2BwyBtc4RlLrVaOrsdcdY6FKzXqoKAzh75-7CbuPCmQYGMO-jB2Z0qJdmcQjM1KHwW5lFB4w46LT4XtP9tqUp_xVRu2z0XicaxP-UgjwAkRMSFIU-v3SW5ZX_DUh/s1600/Marbella+Azulejo+csempe.jpg

Kép2:  http://lh3.ggpht.com/-YJ_IJ_2Ovkc/SXiD_b2JK3I/AAAAAAAAEXE/w25_JI8VRE8/P1020133.JPG

Emlékek – álmok

Pár napja – ritka véletlen – a piacon három volt kolléganővel is összefutottam.  Nem járok nyugdíjas találkozókra, nem járok vissza a hivatalomba – habár sokszor elmegyek előtte, és mindig jó szívvel emlékszem az ott eltöltött évekre/napokra. De úgy általában, azt hiszem (hittem) lezártam a nyugdíjba-menetellel az életem egy szakaszát. Nem kis dolog volt, 40 év egy helyen. Szerettem ott. Szerettem a munkámat, a kollégáimat. A mai napig vannak jó néhányan, akikkel összejárok, vagy ha már személyesen nem is, de a neten keresztül tartunk kapcsolatot.

És akkor egy ilyen véletlen találkozás,  képes  az ember agyát szabályosan   felrobbantani.

Ugyanis ma reggel zokogva ébredtem, könnyáztatta párnán… nem emlékszem rá, volt-e, s ha igen, mikor ehhez hasonló ébredésem….és ugye, (szokás szerint) – pompásan visszaemlékszem az egész álomra, ami ennyire felzaklatott….

Hosszú betegség után mentem vissza dolgozni. És amikor beléptem a „házba” – az már nem olyan volt, mint amire emlékszem, mint amilyenben dolgoztam. Hatalmas, egy légterű irodahelyiség volt, fakkokban ültek az emberek, eszméletlen hangzavar volt, és én szörnyen meglepve,  tehetetlenül álltam, nem tudván, hogy akkor nekem most hol is a helyem ?

Nyugdíjba-menésem előtt jó 10 évig egy hatalmas könyvtár/tárgyaló teremben teljesen egyedül dolgoztam. (Ez nem az álom, ez a tény.) Ehhez képest, most ez a sok ember, szó szerint megijesztett. Tanácstalanul tébláboltam, nem találtam senki ismerőst. Egyszer aztán felbukkant előttem Eszterke, a titkárságról, és ő irányított egy „iroda-lyukba”, ami ezen túl a munkahelyem lesz. Minden nagyon hangos, káoszos volt,  szörnyen zavart a sok  gesztikuláló, kiabáló ember és főleg a közelségük.  Kinyitottam a cseppnyi íróasztalom fiókjait és nem találtam a nyilvántartó kartonjaimat. ( Mielőtt számítógépre vittük az anyagot, az a munka, amit én végeztem, úgynevezett peremlyuk-kártyás lapokon volt – azokat kerestem, eredménytelenül…) Szabályos pánikban voltam, hogy minden fel van fordulva körülöttem és a munkámat nem fogom tudni megcsinálni. Kihúzogattam a fiókokat, se toll, se radír, csak a régi (valóban még meg is van, közel 50 éves!) versatil-om gurigázott ide-oda benne. (Mellesleg nem tudom,  mi mostanság a  neve: talán cserélhető-betétes ceruza ? vagy mi a frász?) 

Elindultam Zsuzsa barátnőm keresésére, meg is találtam, de valami eszméletlen körülmények között. Egy kicsike, sötét  szobában, valami irdatlan papírhalom tetején ült, előtte/alatta embertömeg és ő mintha vezényelt volna, hadonászott a ceruzájával… Szólni nem is tudtam hozzá, de enélkül is érthetett, mert csak felhúzta a vállát, széttárva karjait, mintha azt akarta volna mondani: „Hát ez van!” Rettenetes volt, hogy még ő is természetesnek tartja ezt a szörnyűséget….

És akkor azt gondoltam, én ezt nem csinálom. Szeretek dolgozni, szerettem itt lenni, de ezt nem vállalom.  Egy sötét és mocskos lépcsőházban elindultam lefelé, s amikor kiértem az utcára, rettentően sírtam…..Erre ébredtem….

Miért ? Miért ? Miért   álmodok én ilyen szörnyen életszerűeket ?????